A biblia szó az ógörög byblion többes száma, jelentése „könyvek”. (A „könyvtekercs” jelentésű byblion szó pedig a byblosz szóból származik, amely eredetileg az egyiptomi papiruszt, az ókorban íráshoz használt anyagot jelölte.) A Héber Bibliában egyedül Dániel próféta nevezi „könyvek”-nek a szent iratok gyűjteményét. A keresztények a Kr. u. 2. századtól fogva kezdték ezt a nevet az Istentől származónak vallott iratgyűjteményükre alkalmazni. Ez az egyszerű név találóan fejezi ki, hogy e műnek a rendkívülisége nem külső formájában van, hiszen csak könyveket, látszatra más emberi művekhez hasonló írásokat tartalmaz. A Bibliát gyakran egyszerűen „Írásnak”, „Írásoknak” nevezik (Jézus és az apostolok is használják ezt az elnevezést), továbbá „Isten Igéjének”, „Szentírásnak”, „Könyvek Könyvének” is hívják. Az „Isten Igéje” elnevezés a Bibliából származik: Isten prófétákon keresztül közölt kinyilatkoztatásának megkülönböztető jelölésére szolgál. Ezen kívül Ézsaiásnál az „Úr könyve” néven szerepel. Eszerint tehát a Biblia Isten könyve az emberek számára.Nicola Yoon: Minden, minden
Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok.
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma
A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története.
Grady Hendrix: Horrorstör
Az Orsk kínálatában Balsak bölcsőktől kezdve egészen a Gutevol hintaszékekig minden szerepelt, amire „életszakasztól függetlenül bárkinek” szüksége lehetett. Koporsókat kivéve. Egyelőre.
Chuck Wendig: Halálmadarak
Miriam Black tudja, hogyan fognak meghalni. Csak azt nem tudja, ki öli meg őket.
Holly Madison: Lenn, a nyúl üregében
Ez a történet döbbenetes, eddig nem látott mélységekben mutatja be a Playboy-villa bizarr, belső világát és a titkait is annak a férfinak, akinél a villa kulcsa van.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vallás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vallás. Összes bejegyzés megjelenítése
MINIKRITIKA | Biblia
A biblia szó az ógörög byblion többes száma, jelentése „könyvek”. (A „könyvtekercs” jelentésű byblion szó pedig a byblosz szóból származik, amely eredetileg az egyiptomi papiruszt, az ókorban íráshoz használt anyagot jelölte.) A Héber Bibliában egyedül Dániel próféta nevezi „könyvek”-nek a szent iratok gyűjteményét. A keresztények a Kr. u. 2. századtól fogva kezdték ezt a nevet az Istentől származónak vallott iratgyűjteményükre alkalmazni. Ez az egyszerű név találóan fejezi ki, hogy e műnek a rendkívülisége nem külső formájában van, hiszen csak könyveket, látszatra más emberi művekhez hasonló írásokat tartalmaz. A Bibliát gyakran egyszerűen „Írásnak”, „Írásoknak” nevezik (Jézus és az apostolok is használják ezt az elnevezést), továbbá „Isten Igéjének”, „Szentírásnak”, „Könyvek Könyvének” is hívják. Az „Isten Igéje” elnevezés a Bibliából származik: Isten prófétákon keresztül közölt kinyilatkoztatásának megkülönböztető jelölésére szolgál. Ezen kívül Ézsaiásnál az „Úr könyve” néven szerepel. Eszerint tehát a Biblia Isten könyve az emberek számára.Marion Trutter: A legszebb bibliai történetek
A huszonnyolc bibliai történetet tartalmazó kiadványnak köszönhetően a kisgyermekek is megismerkedhetnek az Ó- és Újszövetség legfontosabb szereplőivel és eseményeivel. A ma már klasszikusnak számító történeteket a díjnyertes olasz illusztrátor, Daniele Fabbri lenyűgöző képei keltik életre, melyek egyedi légkört és különleges nézőpontot teremtenek.
Rubin Eszter: Bagel
By mrsp november 16, 2016
10csillag, athenaeum, gasztronómia, holokauszt, iszlám, kedvenc, menekültek, novelláskötet, politika, recenzió, szépirodalom, vallás, zsidóság No comments
Kohav Virág Bagel boltjában a törzsvendégek sorsát ismerjük meg a regénnyé összeálló novellafüzért olvasva, amely a zsidóság, az iszlám, az istenkeresés, a szex, a gasztronómia, a gasztrománia és a húsevés filozófiai kérdéseit járja körül, sokszor szatirikus vagy abszurd módon új nézőpontokat mutatva. Könnyen magunkra ismerhetünk a szereplőkben, akik mind keresnek valamit, valakit, de leginkább válaszokat próbálnak találni, a megoldás azonban mindig kívül esik az általuk megismerhető eseményhorizonton. Rubin Eszter második kötete, a Bagel ott kezdődik, ahol Barhesz című első regénye véget ért. A korábban megismert családtagok azonban háttérbe vonulnak és új karakterek lépnek színre, így a Bagel önálló történetként is olvasható.
Francine Rivers - Az ártatlanság gyermeke
A regényben három generáció nőtagjai néztek már szembe a történet alapjául szolgáló, vagy ahhoz nagyon közel álló belső küzdelemmel, jóllehet egyik sem tudott a másik bajáról.
Dynah nagyanyja soha nem heverte ki a veszteséget, anyja pedig a becsületét veszítette el azelőtt az ember előtt, akivel leélte fél életét.
Dynah magára hagyatva vőlegénye, családja, s az egyház által önnön erejére, hitére támaszkodva keresi a megoldást. Hosszú gyötrődés után hozza meg döntését, mintegy a három generáció vezekléseként, az élet javára.
Nagy árat fizetett, de nincs más választása. Saját élete is ettől a döntéstől függ.
E könyv története egy szörnyű, és az ember egész rég elfelejtettnek hitt fájdalmai, hazugságai. Dynah Carey, a hívő katolikus, az ígéretes jövő előtt álló diáklány, magára marad rettenetes kételyeivel. Egyedül marad jogával, hogy döntsön életről, halálról. De ami legális, az vajon jogos is egyben?
Ez a megrendítően gazdag érzelemvilágú regény nem csupán a lehetséges abortusz érzelmi és erkölcsi kérdéseit veti fel. A válaszokat a főhőssel együtt mi olvasók is kutatjuk lelkünkben.
Jodi Picoult - Csodalány
Faith folyamatosan beszélget az „őrzőjével”, s hamarosan a Bibliából kezd idézni – a könyvből, amelyet sem ő, sem egyetlen rokona nem olvasott. Mariah pánikba esik, pszichiáterek hada vizsgálja a kislányt, de nem találnak nála semmit.
Egy nap aztán Faith kezén stigmák jelennek meg, és csodás gyógyulások követik az útját. Mariah-nak szembe kell néznie a ténnyel, hogy Faith – a kislány, aki sosem kapott vallásos neveltetést – talán tényleg Istennel beszélget.
Ahogy lenni szokott, Faith csodálatos gyógyító ereje nem marad titokban. A hívők és a médiacápák hordái ostromolják a házat, és ha ez nem lenne elég, a kislány apja, Colin gyermekelhelyezési pert indít volt felesége ellen.
A Csodalány újra a legfontosabb kérdéseket feszegeti. Hol a határ csoda és valóság között? Összeegyeztethető-e az orvosi hivatás és a vallás? Lehet-e, kell-e választani az anyaság és az élet között?
Rachel Urquhart - A látnok
By mrsp május 04, 2015
10csillag, családon belüli erőszak, családregény, dráma, recenzió, regény, scolar, shaker, vallás, valóságalapú No comments
Ellis Potter - 3 elmélet a mindenségről
By mrsp április 25, 2014
10csillag, buddhizmus, elmélet, filozofikus, friss megjelenések, harmat, vallás, zen No comments
Hogyan értelmezzük a valóságot? Vajon mi az emberi élet értelme? Létezik-e élet fájdalom nélkül? Mi a Francine Rivers - Az utolsó bűnevő
Cadi Forbes, az élénk képzeletű tízéves kislány súlyos lelki traumát él át kishúga halála miatt. Saját magát okolja a tragédiáért, és fejébe veszi, hogy csakis úgy szabadulhat meg bűnétől, ha a tiltások ellenére felkeresi a hegyek közé száműzött remetét, a bűnevőt, és megkéri rá, hogy szabadítsa meg a vétkétől. A bűnevő nem kitalált személy, a valóságban is létezett a tizenkilencedik századi Angliában, Skóciában és Walesben olyan személy, akit a kisebb közösségek azért fizettek, hogy magára vállalja az elhunytak bűneit. A különös szokást a kivándorlók magukkal vitték Amerikába, és főként az Appalache-hegységben gyakorolták.
Francine Rivers regénye egy ilyen emigráns walesi közösségben játszódik, a Nagy Füstös-hegység vadregényes környezetében.
~
Ez a könyv mindenképpen egyedülálló olvasásélményt jelentett. Még soha nem olvastam ehhez hasonló könyvet, és az igazat megvallva nem is nagyon voltam érdekelt az ilyen témákban eddig, de Az utolsó bűnevő lebontotta ezeket a falakat. :)
Cadit nagyon sajnáltam végig a történetben. A fülszövegből kiderült, hogy meghalt a húga, és ez valahogy az ő hibája lehetett, de nagyon sokáig, kb. a regény feléig nem derült ki, hogy mi történt, csak utaltak a történtekre, és annak hatásaira. Cadit a szülei szinte kiközösítették, és ezt nagyon fájt olvasni, mert hát hogy lehet úgy élni, hogy a szüleid nem szeretnek? Mikor az anyja azt mondta, hogy inkább Cadi halt volna meg Elen helyett, teljesen könnybe lábadt a szemem. Aztán később kibontakozott, hogy mi történt valójában, de ettől függetlenül sem lenne szabad ilyennek lennie a szüleinek. Ez mélységesen megdöbbentett.
Még nem olvastam semmit Francine Riverstől, ám már több regényével is szembetaláltam magam. Egyszer mindent ki kell próbálni, és gondoltam, ha valakinek több regényét is kiadták különböző nyelveken, akkor az csak tudhat valamit. Az utolsó bűnevőt már a megjelenés előtt kinéztem magamnak, és örömmel vetettem bele magamat, mikor kézhez kaptam. A történet nagyon érdekes, mert még soha nem halottam a bűnevő kifejezést, ezért nagyon izgatta a fantáziámat, hogy mi lehet az.
A történet az Appalache-hegységben játszódik, egy zárt közösségben. Nemrég olvastam egy regényt, ami szintén egy zárt közösségben, az amisok körében játszódott, és nagyon érdekes volt bepillantást nyerni olyan emberek életébe, akik nem a hétköznapi normák szerint élnek. Fura volt látni, hogy ami nekünk mindennapos tevékenységnek számít, az másoknak elképzelhetetlen, és fordítva. Ilyen például a bevásárlás. A regény főszereplői mindent maguknak termelnek, és a hagyományaik is egész mások. Rivers rendkívül érdekesen írja le a tájat, így nagyon könnyű volt elképzelni, olyan egzotikus hangulat kerekedett felém, mikor arról olvastam, ahogy Cadi kalandozott a hegyekben.
Cadit nagyon sajnáltam végig a történetben. A fülszövegből kiderült, hogy meghalt a húga, és ez valahogy az ő hibája lehetett, de nagyon sokáig, kb. a regény feléig nem derült ki, hogy mi történt, csak utaltak a történtekre, és annak hatásaira. Cadit a szülei szinte kiközösítették, és ezt nagyon fájt olvasni, mert hát hogy lehet úgy élni, hogy a szüleid nem szeretnek? Mikor az anyja azt mondta, hogy inkább Cadi halt volna meg Elen helyett, teljesen könnybe lábadt a szemem. Aztán később kibontakozott, hogy mi történt valójában, de ettől függetlenül sem lenne szabad ilyennek lennie a szüleinek. Ez mélységesen megdöbbentett.
A bűnevőt egy metaforaként is értelmezhetjük. Cadi szembesülni akar vele, két okból is. Egyrészt azért, mert kíváncsi, mi ez a felhajtás vele kapcsolatban, és miért vetette ki magából a társadalom. A másik, amiért találkozni akar vele, hogy megváltsa a bűneit. Így amikor Cadi a bűnevőt keresi, a bűnei alól való feloldozást keresi ezzel együtt. Cadi számára a bűnevő nem egy elkerülendő, a társadalom peremén élő ember, akire még csak ránézni sem szabad, hanem az egyetlen esély, hogy könnyítsen a lelkiismeretén.
Ismét csak meglepetésként ért, hogy ebből a könyvből szintén készült filmadaptáció. A filmben olyan színészek játszanak, mint a kultikus Dennis, a komisz Matha nénije, Louise Fletcher. Biztos, hogy érdekes filmen látni a történetet, így meg fogom nézni. :)
Rivers olyan történetet kerekített, amely egyszerre megnevettet és könnyeket csal az olvasó szemébe, izgalmas, letehetetlen. Jól ötvözi a történelmi szálat, a legendák világát a fikcióval, így nehezen lehet elkülöníteni, hogy kitalált-e a történet avagy sem.
Bátran ajánlom mindenkinek! :)
«««««««««« (10/10)
____________________________
Kiadó: Harmat
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 358
Eredeti cím: The Last Sin Eater
A bejegyzés a Harmat Kiadó jóvoltából jöhetett létre.









