MINIKRITIKA | Vég Csaba - Juhász István: Java ​– start!

Könyvünket elsõsorban programozási alapismeretek és technikák tankönyvének szánjuk, amelyben a problémamegoldást helyezzük a középpontba. Az összegyûjtött anyaggal egy szemléletmódot, problémakezelési filozófiát szeretnénk sugallni. A középpontban a probléma szerkezetének megértése és átgondolása áll, melyet csak ezután követ a program elkészítése, a kódolás. A probléma megfogalmazása után elõször vizuális jelölések segítségével a megoldás vázlatát készítjük el, így szó szerint áttekinthetõ módon ábrázoljuk a feladatot. A vázlatokhoz az objektumorientált technológia szabványos jelölésrendszerét vettük alapul, melyet a Java által is képviselt komponens-szemléletnek megfelelõen kiegészítettünk, illetve módosítottunk. A vázlat alapján a feladat már könnyen átültethetõ Java nyelvû programmá. A mind nehezebbé váló problémákon keresztül, fokozatosan kerülnek bevezetésre a Java nyelv eszközei és ezzel párhuzamosan a programozási nyelvek alapfogalmai és eszközrendszere.



Semmi hasznos információt nem tudtam meg belőle, szerintem kicsit idejétmúlt. Még mindig vallom, hogy az IT könyveket megjelenés után pár évvel simán be lehetne darálni, hiszen a technikai fejlődésnek köszönhetően 1-2-3 év alatt aktualitásukat vesztik a bennük leírt információk. 

★★☆☆☆☆☆☆☆☆ (2/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése