Orwell 1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr . Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul… A könyvet Ralph Steadman egyedülálló rajzai illusztrálják.
Nicola Yoon: Minden, minden
Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok.
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma
A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története.
Grady Hendrix: Horrorstör
Az Orsk kínálatában Balsak bölcsőktől kezdve egészen a Gutevol hintaszékekig minden szerepelt, amire „életszakasztól függetlenül bárkinek” szüksége lehetett. Koporsókat kivéve. Egyelőre.
Chuck Wendig: Halálmadarak
Miriam Black tudja, hogyan fognak meghalni. Csak azt nem tudja, ki öli meg őket.
Holly Madison: Lenn, a nyúl üregében
Ez a történet döbbenetes, eddig nem látott mélységekben mutatja be a Playboy-villa bizarr, belső világát és a titkait is annak a férfinak, akinél a villa kulcsa van.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rövid. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rövid. Összes bejegyzés megjelenítése
George Orwell: Állatfarm
By mrsp július 28, 2018
10csillag, angol, angol nyelvű, diktatúra, kedvenc, politika, rövid, rövid regény No comments
MINIKRITIKA | Alistair MacLean - Night Without End (Oxford Bookworms)
From the acclaimed master of action and suspense. The all time classic.An airlinercrashes in the polar ice-cap. In temperatures 40 degrees below zero, six men and four women survive.But for the members of a remote scientific research station who rescue them, there are some sinister questions to answer – the first one being, who shot the pilot before the crash
MINIKRITIKA | J. K. Rowling: The Prequel (Harry Potter #0,5)
The Harry Potter Prequel is an 800-word story written by J. K. Rowling, and was published online on June 11th, 2008. Set three years before the birth of Harry Potter, the story recounts an adventure had by Sirius Black and James Potter. J.K. Rowling announced on May 28, 2008 that she was writing a prequel story for English PEN, the writers' association, and the Dyslexia Society. The story, handwritten on a card, would then be auctioned off alongside similar cards from other authors on June 11th, 2008, with the proceeds going to charity. A book of facsimiles was published in August 2008, allowing fans to own and read the story. As of 2009 the story is no longer officially available online. The story was one of three Harry Potter writing projects undertaken by Rowling after the publication of the final book, along with The Tales of Beedle the Bard and a yet-to-be-published Harry Potter Encyclopedia project.
MINIKRITIKA | Brynjulf Jung Tjønn: A világ legszebb mosolya
A világ legszebb mosolya az egy nyár alatt fiatalemberré érő fiúról, Henrikről szól, miközben egy másik fiatalember, Simon lassan elsorvad mellette. A világ legszebb mosolya Kjersti mosolya. És Henrik csak arra vágyik, hogy megcsókolhassa a lányt… Henrik akkor válik felnőtté, mikor a szerelem és a halál egy pillanatra összeér.
Arthur Conan Doyle: The Red Headed League / A Vörös Hajúak Ligája
By mrsp augusztus 14, 2017
10csillag, angol nyelvű, kétnyelvű, kossuth, krimi, recenzió, rövid No comments
A Vörös Hajúak Ligája (más fordításban A Rőt Liga; 1892) Doyle korai alkotói korszakához tartozik. Watson meglátogatja Holmest, aki elmélyülten hallgatja egy furcsa, lángvörös hajú úr elbeszélését. A nyomozót fellelkesíti a különös történet. Megkéri a barátját, hogy maradjon és hallgassa meg ő is Jabez Wilsonnak, egy londoni zálogház tulajdonosának rendkívüli történetét.
Ez akkor kezdődött, amikor a zálogos fiatal segédje felhívta főnöke figyelmét egy újsághirdetésre: a rejtélyes Vörös Hajúak Ligája heti négy fontot fizet annak, aki a legvörösebb hajjal rendelkezik. Wilson sikerrel jelentkezik az állásra: a fizetségért napi négy órát kell eltöltenie egy irodában az Encyclopedia Britannica másolásával. Két hónappal később, miután zárva találja az irodát, és az ajtón egy szűkszavú felirat tudatja a Vörös Hajúak Ligájának a feloszlását, Wilson a detektívhez fordul. Holmes rövid helyszíni szemle után, pusztán következtetéseire alapozva rájön, hogy aznap este valami súlyos dologra kerül sor, és elhatározza, hogy meghiúsítja…









