Wilbur, a kismalac egész élete a véletleneken múlik. Amikor világra jön, a gazda úgy ítéli, a csenevész, ványadt kismalacot nem érdemes fölnevelni. Csakis a kislánya, Fern jó szívén múlik, hogy Wilbur életben marad. Sőt a szerető gondoskodásnak hála, szépen gyarapodásnak indul, azután barátokra talál a farmon a libák, a birkák és a tehenek között. Leghűségesebb társa Charlotte, az okos pók, az istálló sarkában kifeszített háló lakója. Az idillt az zavarja meg, amikor az egyik állat Wilbur tudomására hozza, miért táplálja őt oly gondosan a gazda. A kismalac kétségbeesik; nem akarja szalonnaként végezni. Ki kell találnia valamit, ha életben akar maradni, és ki más lenne ebben segítségére, mint Charlotte? Zseniális tervet eszel ki Wilbur megmentésére. Hálójában másnap reggel egy felirat jelenik meg: CSODAMALAC. A „csodamalac” persze csodás események főszereplőjévé válik…
Hát, ez megint egy értelmes értékelés lesz...
Ezzel a könyvvel kapcsolatban is vegyes érzéseim vannak. Egyrészt tetszett, mert:
- aranyos
- megható
- fontos leckéket tanít meg (a gyerekeknek)
- szerettem a filmet is
Viszont nem tetszett, mert:
- az állatok mind idióták voltak benne
- nem tetszett, hogy Fern elhanyagolta Wilburt
- Charlotte egyáltalán nem volt szimpatikus
- és mindemellett borzasztóan unalmas, lassú folyású volt a cselekmény.
Nem olvastam végig, mert egyszerűen aludtam el rajta, és egyre inkább érzem, hogy én már kinőttem az ilyen könyvekből, nem tudnak lekötni. Viszont nem szeretném lepontozni, mert tényleg nagyon megható és kedves kis olvasmány, csak éppen szerintem tíz évvel ezelőtt is túl idős lettem volna hozzá.
★★★★★★☆☆☆☆ (6/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése