A fikciós történet egy kiemelkedően tehetséges, fiatal egyetemi professzor és azonos nemű tanítványa között kibontakozó, perzselő szenvedélyről szól, sajátos formában. A vonzalom, az önmarcangolás, a beismerés és a beteljesülés fázisait mindkét főszereplő szemszögéből láthatja az olvasó, betekintést nyerve abba, mi játszódik le egy fiatal fiú lelkében, aki ráébred, hiába futott eddig a lányok után, most mégis egy férfi iránt táplál eddig soha nem tapasztalt, olthatatlan vágyat.
A tanítvány tabukat döntöget, kendőzetlenül tárja az olvasó elé a szexuális beteljesülés legintimebb részleteit is, de bebizonyítja, a szerelem azonos neműek között is lehet ugyanolyan elsöprő, mint férfi és nő között. A szerző az elsőkönyves Becca Prior, aki nem megbotránkoztatni, hanem szórakoztatni szeretné olvasóit, és elvinni egy olyan világba, amely ugyan rengeteg embert érdekel, mégis nagyon ritkán merünk beszélni, sőt olvasni is róla.
Meg kell mondanom őszintén, hogy sokáig kerülgettem ezt a könyvet, mire rászántam magam, hogy elolvasom. Egyrészt mivel abszolút a komfortzónámon kívül esik ez a könyv, és soha még csak hasonlót sem olvastam, másrészt pedig szerintem minden emberben van egy kis természetes fenntartás ezzel a témával kapcsolatban, nem homofóbiából vagy gyűlöletből, csak ugye ez a téma Magyarországon még mindig tabu, ilyenformán pedig nem tudjuk, mire számítsunk. Ja, és azt tegyük hozzá, hogy nem vagyok éppen oda a One Direction munkásságáért, ami rádobott egy lapáttal a halogatásomra.
Mint egy directioner legjobb barátja, betéve ismerem a Larry Stylinson teóriát, vagyis azt a rajongók körében ismert konspirációt, hogy az együttes két tagja, Harry Stlyes és Louis Tomlinson titokban együtt vannak. Számomra ez egy hihető teória, a rajongók rengeteg bizonyítékkal támasztják alá a dolgot, elég csak rákeresni bármely felületen (leginkább tumblr-ön) a larry vagy a larrystylinson kulcsszavakra. Szóval a magam részéről engem meggyőztek.
Na de nem is ez a lényeg. Még soha nem olvastam fanfiction-öt (ha a Szürke ötven árnyalatát nem nézzük, mert az nem annyira az), úgyhogy tényleg nem tudtam, hogy mire számítsak. Habár tudtam, hogy ez a kötet egy fanfiction, mégis csak akkor tudatosult bennem, mikor megláttam a neveket, főképp az egyik főszereplő, dr. Lewis Tomlinson nevét. De nem bántam. Mert a történet mindenért kárpótolt.
Hol is kezdjem...ez a regény magába szippantott már az első fejezetben, és alig bírtam ki, hogy ne lapozzak a végére, annyira izgultam, hogy mi lesz a vége. Habár a végkifejlet nem mondható happy end-nek, azért van bennem remény, mert tudom, hogy lesz folytatás. Csak győzzem kivárni, most azonnal ide vele!
Nagyon tetszett a váltott szemszög, imádtam, hogy megtudhattuk, hogy reagál bizonyos szereplő arra, amit a másik mond, hogyan éli meg ugyanazt a helyzetet, szerintem ez egy nagyon jó ötlet volt az írónő részéről, és remélem, jó szokását megtartja a következő kötetekben is. Igen, köteteket írtam, mert remélem, jó hosszú lesz a sorozat. Ugyanis kedvencet avattam.
Az a helyzet, hogy nem ismerem túl jól az együttes tagjait, de amit tudok róluk, abból elmondhatom, hogy az írónő kiválóan ültette át a fiúk tulajdonságait a regénybeli szereplőkbe, például Lewis/Louis fociimádatát. Ezek a kis apró pluszok, amik egy igazi rajongónak hatalmas jelentőséggel bírnak.
Habár a két fiú kapcsolata nem nevezhető hétköznapinak, és már rengeteg szerelemről olvastam olvasói "pályafutásom" alatt, mégis azt kell mondanom, hogy ilyen gyönyörű szerelmet még nem láttam. Prior művében művészien keverednek az irodalmilag tökéletes, lírai mondatok, és a hétköznapi szavak, káromkodások, amelyek jellemzőek a regény szereplőinek korosztályára. Néha könnybe lábadt a szemem, amikor a fiúk egymásról szőtt gondolatait olvastam, annyira gyönyörű, annyira tiszta, annyira igaz érzelmeket festett a lapokra az írónő.
Ha bárki is vonakodna, hogy belekezdjen-e, akár hasonló okokból, mint én, akár más miatt, azt ajánlom, hogy tegye! Nem tudjátok, mit veszítetek, ha kihagyjátok ezt a gyönyörű regényt, ami számomra az év, ha nem az eddigi életem egyik legmeghatározóbb műve lett.
Szereplők
dr. Lewis Tomlinson
Harry Miles
Sharif Nasir
Kedvenc idézetek
"És mikor a kiscsaj elkezdte ecsetelni, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy pasinak, aki vele akar járni, akkor félbeszakítottam: „Mekkora szerencse, hogy nem akarok járni veled…” Úgy leesett az álla, hogy a földről szedte össze. Én meg otthagytam a retekbe, és öt perc múlva egy vörös vadmacskát szelídítettem. Két nap múlva már nem volt lista, aminek meg kell felelni. Ő várt a suli előtt, és engedelmesen követett a koleszbe, aztán első szóra dobta hanyatt magát, és még a leckémet is megírta, mikor végeztünk."
"Az első pörgetésnél egy kis rövid hajú, szöszi lánynak kellett elmesélnie Leeroy kérdésére, hogy mikor és hogyan veszítette el a szüzességét. Számomra döbbenetes volt hallani, hogy egy ismeretlen fiúval, holt részegen, egy buliban. Szegény. Mire számít az életben, ha a legnagyobb kincsét így dobta oda egy jöttmentnek? Nem tudom megérteni a nőket."
"Az a rohadt nagy baj, hogy akármit csinál, nekem akkor is erotikusnak tűnik, ha éppen a fésűjéből szedi ki a hajszálakat."
"Egyszerűen elakad a lélegzetem, és félrever a szívem, ahányszor csak meglátom."
"Egyszer találkozol majd valakivel, akire ránézve érzed, hogy a vonzódás szinte fizikai tüneteket produkál. Mintha lenne egy kötés, ami a szemnek láthatatlan, de téged úgy húz, hogy nem tudsz neki ellenállni. Ha szerencséd lesz, akkor viszonozni fogja, és akkor megtapasztalod a legszebb dolgot, amiben életed során részed lehet. A teljes feloldódást egy közös lélekben. Együtt dobog majd a szívetek, és egy lesz az akarat, ami összefűz benneteket."
"A gyomromban mintha lepkék bolydultak volna meg. Bazmeg, ilyen csak lányregényekben van."
"Tetőtől talpig libabőrös lettem attól, ahogy kiejtette a nevemet, és a képektől, amik a képzeletemben jelentek meg. A fantáziámban előtte térdeltem, és épp a nadrágját gomboltam ki, ő pedig erőtlenül ellenkezve szólított meg."
INFORMÁCIÓK
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 400
★★★★★★★★★★ (10/10)
A bejegyzés a Newkids kiadó jóvoltából jöhetett létre
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése