Jean-Louis Fournier Femina-díjas megrázó könyve a szerző két fogyatékkal született gyermekéről szól – történetüket az apa szülői érzékenységgel és jótékony iróniával, az elfogadás jegyében írta meg. Szívszorító, olykor mulatságos történetek sorakoznak a lapokon. Semmi kioktatás nincs benne, a végén mégis tudjuk: ez a dráma mindannyiunkkal megeshet, és adottságaink szerint el kell viselnünk. A Czeizel Endre előszavával megjelent mű világsiker, eddig több mint 25 nyelvre fordították le.
Részlet dr. Czeizel Endre orvos-genetikus előszavából Nehéz szavakat találni e megrázó apai vallomás elolvasása után… A várandóság kilenc hónapja alatt minden leendő szülő egészséges újszülöttjének világra jöttében reménykedik, de a kisbabák mintegy négy százalékánál szembesülniük kell a kegyetlen ténnyel, gyermekük rendellenesen jött a világra. Ilyenkor a szülők reakciói nagyon eltérőek: a gyermek megtagadásától és intézetbe adásától a szülői önfeláldozás megrázó példáiig, amikor valamelyik szülő, általában az anya feláldozza magát és minden idejét a fogyatékos gyermek gondozására fordítja. Van azonban egy általános szabályszerűség, nem szokás e rendellenes gyermekekről beszélni. E kis könyvecske írója, apaként, e szokással szakított és kendőzetlenül – a művészekre jellemző kitárulkozással – írta le sokszor meghökkentő, de a szakember számára érthető keserveit. A kézirat olvasásakor gyakran eszembe jutott, kikhez is szól ez a könyv. Bizonyára elsősorban a sorstársaknak lehet fontos. Emlékszem az első szülői értekezletre, amit a végtaghiányos rendellenességgel világra jött gyermekek szüleinek tartottunk, hogy tájékoztassuk őket a feltételezett okokról, teendőikről és az újabb gyermekvállalás előtti tanácsadás fontosságáról. A végén, a személyes beszélgetések során, azonban kiderült, hogy nem is ezek az információk voltak számukra a legfontosabbak, hanem a többi rendellenes gyermek látványa.
Folyamatosan vadászom a könyvtárban a rövid könyveket, mert a hosszúakhoz nincs igazán türelmem, így került a kezembe ez a könyv is. Témájában teljesen másra számítottam, de örültem neki, hogy ilyen kis novellafüzér akadt a kezembe, nem pedig egy komplett regény. Viszont a kivitelezéssel voltak problémáim.
Tetszett a téma, amit feszeget, és az is, hogy önéletrajzi ihletésű, tehát Fournier tudja, miről beszél, hiszen neki is fogyatékos gyermekei vannak. Viszont nekem a humora néhol fárasztó, néhol pedig egyenesen sértő volt, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Voltak benne vicces szösszenetek, de a legtöbb kis novella undorító stílusú volt számomra, a fogyatékos gyerekek és emberek teljes degradálása, így nagyon csalódott vagyok.
★★☆☆☆☆☆☆☆☆ (2/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése