Diagnosed with Stage IV thyroid cancer at 12, Hazel was prepared to die until, at 14, a medical miracle shrunk the tumours in her lungs… for now.
Two years post-miracle, sixteen-year-old Hazel is post-everything else, too post-high school, post-friends and post-normalcy. And even though she could live for a long time (whatever that means), Hazel lives tethered to an oxygen tank, the tumours tenuously kept at bay with a constant chemical assault.
Enter Augustus Waters. A match made at cancer kid support group, Augustus is gorgeous, in remission, and shockingly to her, interested in Hazel. Being with Augustus is both an unexpected destination and a long-needed journey, pushing Hazel to re-examine how sickness and health, life and death, will define her and the legacy that everyone leaves behind.
Korábban már olvastam ezt a könyvet magyarul, az akkori értékelésemet még mindig tartom, vagyis hogy:
Még annyira a könyv érzelmi hatása alatt vagyok, hogy noha 3 órája fejeztem be, még idő kellett hozzá, hogy abbahagyjam a sírást, és meg tudjam írni ezt a cikket. Ez a könyv egyszerűen...lélegzetelállító. Kiütötte a "Kedvenc könyv"nek járó trónról Suzanne Collins Éhezők viadala trilógiáját, és nagyon nehéz lesz más könyveknek felülmúlni ezt a csodát. Pontokba szedtem a véleményem:- Nagyon tetszett, hogy Hazel és Augustus kendőzetlen őszinteséggel beszéltek a betegségről, és megnevezték azt a jelenséget, amiről mindenki azt hiszi, hogy ennyi jár nekik, ám ez őket idegesíti. Ez a "rákprémium". Amikor mindent megkapnak, csak azért, mert rákosok. És ez szerintem érdekes, mert az ember bele se gondol, hogy a túlzott törődés és körülugrálás a betegek számára terhes lehet, ugyanis szeretnék magukat teljes értékű embernek érezni, és nem megkapni mindent, amit az átlagember nem kaphat meg.- Imádtam, hogy Augustus Hazel Grace-nek hívta Hazelt, ez annyira udvarias és olyan gesztus volt, ami két embert összeköt.- Az "oké" lett az új örökké.- A regény üde színfoltjai voltak a gyerekek és Peter VanHouten író levelei.- A könyv sokkal nagyobb mondanivalót hordoz, mint azt elsőnek gondolnánk.- A könyv egyik legfontosabb erénye, hogy tanulságos. Hogy megtanít értékelni az életet, átlátni a másik ember megkeményített álarcán és szeretni. - Meglepett, hogy mi rejtőzik az író Peter Van Houten gorombasága mögött, és amikor megismertük, nagyon gyűlöltem a bunkósága miatt. De utána megértettem, hogy mi rágja belülről, hogy miért olyan, amilyen, ám így is tüske maradt bennem miatta.- Egyetlen dolog volt, ami hiányérzetet keltett bennem, az pedig a befejezés. Mi lett Hazellel? Mi lett a Mennyei Megbántás folytatása? Titkon abban reménykedem, hogy lesz folytatás, ám ez nem valószínű. Viszont nem ez egy jó könyv dolga? Elfeledteti az olvasóval, hogy egy könyvnek egyszer vége van, úgy olvasol végig 291 oldalt, hogy bárcsak sose jönne el az utolsó lap. Kérdéseket hagy maga után, belevésődik az emlékeidbe, és bár én nem vagyok egy sírós típus, az utolsó 100 oldalt szabályosan végigsírtam.
Annyival egészíteném ki, hogy ha tudtok angolul, mindenképp olvassátok el eredeti nyelven is, ezerszer szebb, kifejezőbb és meghatóbb az egész. Imádtam a nyelvezetét.
★★★★★★★★★★ (10/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése