Vannak, akik nagy esküvőről és tengeren túli utazásokról álmodnak – és vannak, akik jól tudják, hogy az előttük álló utazás és lakodalom csak belépő egy igazi rémálomba. Eric Bowman kérésére Bori Coloradóba utazik Attilával, és egy esküvő leple alatt megpróbálja kideríteni, vajon miféle szerzet gyilkolja sorban az alakváltókat a Bowman-fivérek falkájában. A szálak egy alakváltó szépségversenyhez vezetnek, s ha ez még nem lenne elég, Borinak közben meg kell küzdenie Attila egyre aggasztóbb fizikai állapotával is – valamint egy jóslattal, mely semmi jót nem ígér.
Vajon kinek az életébe fog kerülni az elkerülhetetlen lidércnyomás?
Ki tartja rettegésben a vérfarkasokat, és ki lopózik be éjszakánként a Bowman-birtokra?
Borinak több fronton is helyt kell állnia, de ez nem egyszerű: szembe kell néznie legbelsőbb félelmeivel és barátai titkaival. Mint mindig, most is eltökélten lép a tettek mezejére – ám életében először, egy pillanat erejéig, a döbbenettől elakad a szava…
Magyar nyakba magyar szemfog!
Régóta halogatom ennek a könyvnek az értékelését, részben azért, mert mostanában egyéb elfoglaltságok miatt nem nagyon írtam értékeléseket, de nagyobb részben azért, mert iszonyú vegyes érzéseim vannak a történettel kapcsolatban.
Az első kötet óriási meglepetés volt számomra, a második kötetet imádtam, de úgy érzem, a pályafutásom a sorozattal itt ér véget. Ezt a könyvet már be sem tudtam fejezni.
Kezdjük azzal, ami jó. Nagyon tetszett az alapsztori, igazán különleges történetet ír le ez a könyv, olyat, amilyennel még nem találkoztam. Tetszett, hogy a vámpírokon és a táltosokon kívül más alkaváltótípusokat is közelebbről megismerhettünk, kicsit néha Alkonyat feelingem volt :D , de ez jó, tetszett. Tetszik nagyon a borító is, és tetszett, hogy sok új szereplőt ismerhettünk meg.
Viszont! Úgy érzem, felpattantunk egy lóra az első kötetben, amiről nem bírunk leszállni, mégpedig Bori csípős beszólásaira gondolok. És az, ami két kötetben még szórakoztató, a harmadikban már fárasztó és agyzsibbasztó. Minden mondatánál, minden vitájánál, minden Fehérhollónak való beszólásánál forgattam a szemem, igazából csodálkozom, hogy nem akadt fel a szemem olvasás közben. Fárasztóak voltak a poénok, hasonlatok, és a minden mondatban megbúvó szexuális utalásoktól is a falra másztam: értjük, mindenki ki van éhezve, mindenki le akar feküdni mindenkivel, felfogtuk. Ami viszont annyira kiverte nálam a biztosítékot, hogy abba is hagytam a könyvet, az Attila és Bori kínlódása, amibe bevontak minket, olvasókat is, hogy mi is szenvedjünk, ha már nekik szenvedni kell. Amit imádtam Boriban, hogy erős, független nő, az eltűnt egy szempillantás alatt, és átvette a helyét ez a pasik után siránkozó, dönteni nem tudó lány, amilyen főhősnőkkel Dunát lehetne már rekeszteni. Sajnálom, hogy átment szenvedős romantikus regénybe az egész, mert amúgy nagy reményeket fűztem a sorozathoz.
Kedvenc idézetek
Ne fáradj a hasonlataiddal, ha megkérhetlek. Nehezen élnék túl még egy Borbíró-féle költői képet.
Elvileg jól megvan a négy falka egymás mellett, de azért a rasszizmus úgy fröcsögött a két alakváltó szájából, mint artériás vér az újdonsült vámpír első próbálkozásánál.
– Még érhetnek meglepetések. – Meglepetések? Ugyan, kérlek! – legyintettem. – Neked köszönhetően sikerült elérnem azt a fázist, amikor már csak az meglepő, ha éppen nem ér meglepetés.
Férfiak – kommentálta a dolgot az asszony a konyhából. – Mind olyan, mint egy vad bika, sí or no?
★★★★☆☆☆☆☆☆ (4/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése