MINIKRITIKA | Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Még ​a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak. Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot. Leon Leyson (eredeti neve Leib Lejzon) csupán tízesztendős volt, amikor a nácik megszállták Lengyelországot, és családjával együtt be kellett költöznie a krakkói gettóba. Hihetetlen szerencsével, kitartással és ügyességgel Leyson túlélte a második világháborút, és elviselte az ördögien gonosz plaszówi lágerparancsnok, Amon Göth kegyetlenségét. Végül egy bátor és mindenre elszánt férfi, Oskar Schindler volt az, aki megmentette Leyson, valamint szülei és két testvére életét azzal, hogy az ő nevüket is felvette azoknak a munkásoknak a listájára, akiknek a gyárában kellett dolgozniuk. Ez a névsor vált Schindler-listájaként híressé. 
Leon Leyson elbeszéléséből hiányzik a gyűlölet és a bosszúvágy. A visszaemlékezés tökéletesen megragadja annak a fiúnak az ártatlanságát, akinek hihetetlen borzalmakat kellett túlélnie. A méltóság és a remény könyve ez, mely regényes formában tárja az olvasó elé az elképzelhetetlent.



A rövidsége, és a témája miatt kezdtem bele ebbe a könyvbe, de sajnos csalódtam (mostanában amúgy mindig...). Hiába rövid egy könyv, ha száraz, unalmas, semmitmondó. Azt hittem, kicsit olvasmányosabb, izgalmasabb lesz, de inkább életrajzi, történelemkönyvbe illő történetet kaptam, szóval sajnos nagyon untam. A téma magában megkapó, szeretem az ilyen könyveket, de egy kicsivel több cselekményt elbírt volna.

★★★☆☆☆☆☆☆☆ (3/10)

Related Posts:

  • Olivia Lichtenstein - Mrs. Zsivago megfőzi a férfiakat _____________ Ulpius-ház 2012 468 oldal Nagy érdeklődéssel fogtam bele ebbe a könyvbe, ugyanis már a polcomon porosodik több, mint egy hónapja. Igazából nem azért vettem meg, mert annyira érdekelt, hanem mert hozzácsapva … Read More
  • MINIKRITIKA | Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Még ​a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak. Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot. Leon Leyson (eredeti ne… Read More
  • Julia Franck - Miért nem küldtél az angyalok közé? Geopen 2007 456 oldal Fülszöveg: Két világháború keretezi a szokatlan családregény történetét, amelynek elbeszélője egy rendkívüli asszony.  Helene gyerekkorának az első világháború kitörése vet véget. Apját a ke… Read More
  • Bernard Schlink - A felolvasó Ulpius-ház 2009 222 oldal Fülszöveg: Egy kamasz fiú és egy nála jóval idősebb asszony furcsa szerelmének és elválásának története szolgál keretül ahhoz, hogy a regény hőse szembenézzen a náci múlttal, amely voltaképpe… Read More

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése