Csapody Kinga (szerk.) - Nagy Boldizsár (szerk.): Az Első

Még előtte? Vagy régen túl, de még mindig olyan, mintha tegnap történt volna? 
Legyen nagyon jó, vagy kevésbé, mindenki emlékszik AZ ELSŐ alkalomra. Amiről nem beszél senkinek. Vagy épp elmondja mindenkinek. Ami annyiféle történet, ahányan vagyunk. 
Milyen nehéz szavakat találni ARRA, amit nevezhetünk szexualitásnak, intimitásnak, csak olyan nehéz nem orvosian, nem gügyögve, vagy épp vulgárisan. Ami nem csak a testről szól, hanem az érzésekről is. És ami, valljuk be, igenis fontos és szép része az életnek.

Tizenöt kiváló szerző vállalkozott arra, hogy egy-egy novellában megmutatja ezt a sokféleséget. Dragomán György, Fiala Borcsa, Garaczi László, Gimesi Dóra, Grecsó Krisztián, Háy János, Kalapos Éva, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Németh B. Eszter, Nyáry Krisztián, Tasnádi István szövegei egytől egyig olyan történetek, amiket garantáltan nem felejtünk el. Ahogyan AZ ELSŐT sem.


Nem tudom, mit vártam ettől a könyvtől, hiszen három buktató is volt vele kapcsolatban, amit világosan, előre láttam:
- nem szeretem az antológiákat
- nem szeretem a magyar írók által írt történeteket
- a kötetben szereplő írók nagy részét vagy utálom, vagy nem is ismerem.

És mégis belevágtam, de csalódtam (pedig tudtam előre, hogy ez lesz :) ). Kezdjük azzal, hogy a borító eszméletlenül jól néz ki, nagyon tetszik és ez volt az, ami miatt egyébként felfigyeltem a könyvre. A téma is nagyon jó, szerintem bőven hiánypótló egy ilyen kötet a magyar könyvpiacon. De aztán nekem annyira mégsem nyerte el a tetszésemet. Külön szeretném értékelni a történeteket, hogy senkit ne vegyünk egy kalap alá a másikkal.

DRAGOMÁN GYÖRGY: MADARAK

Tetszett az írásmód, viszont nekem kicsit kevés volt, mind terjedelemben, mind cselekményben. Csak sejteti a dolgokat, de nem jut el addig, ami a regény fő témája, így nem igazán értem, miért is került ez így ide, és miért is ez lett a nyitó novella.

★★★★☆☆☆☆☆☆ (4/10)


FIALA BORCSA: AZ ELSŐK

Meglepően tetszett, sőt, semmi kivetnivalót nem találtam benne, pedig Borcsa stílusát nagyon nem szeretem. Tetszett a fiatalkori esetlenség hű bemutatása, tetszett a leírt időtáv és hogy milyen nosztalgikus hangulatot keltett a végén. Ez lett a kedvenc novellám a kötetben.

★★★★★★★★★★ (10/10)

GARACZI LÁSZLÓ: MIT ÜZEN A SZÉL?

Nem tetszett, nagyon zagyva és zavaros a megfogalmazás.

☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ (0/10)

GIMESI DÓRA: ABSOLUTE BEGINNERS

Tetszettek a zenei utalások, de kb. ennyi. Utálom az ilyen túl filozofikus, egymás után hányt mondatokat, amiket novelláknak csúfolnak.

★☆☆☆☆☆☆☆☆☆ (1/10)

GRECSÓ KRISZTIÁN: TAXISBLOKÁD, RÓZSATEKNŐ, SUSCSEJ

Nem szeretem Grecsó stílusát, ez most is világossá vált számomra.

☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ (0/10)

HÁY JÁNOS: CSAK AZZAL

Tetszett, de azért nem volt annyira egetrengető.

★★★★★☆☆☆☆☆ (5/10)

KALAPOS ÉVA VERONIKA: BEFORE - AFTER

Hmm, hát nem is tudom. Tetszett, hogy mindkét szereplő szemszögét megismerhettük, és hogy jól leírta a gondolatokat, amik ilyenkor megfordulnak az ember fejében. Lehetne 10 csillag is, ha Blanka az anyját nem Nyucinak hívná, kb. minden mondatban, brrrrr.

★★★★★★★★☆☆ (8/10)

KARAFIÁTH ORSOLYA: GYAKORLÓ

Tetszett az írásmód, és hogy bemutatta a tinilányok bénázásait és gondolatait.

★★★★★★★★★★ (10/10)

LAKATOS LEVENTE: MINDEN, AMI FELEDHETETLEN

Lakatos Levente művei nálam elvből 0 csillagról indulnak, az író személye miatt. De azért adtam neki egy esélyt. Az írásmódja nem tetszik, már az első mondattól rosszul voltam ("Mimi gurgulázó kacagása körbeszaladt a játszótéren.") Aztán később sem lett jobb, szerintem borzalmas a megfogalmazás, mintha valami 19. századi ponyvát olvasnék.

☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ (0/10)

MÉSZÖLY ÁGNES: NEM ÖL MEG

Eszméletlen!! EZ volt a legjobb novella az egész kötetben, egyszerűen imádtam, fantasztikusan jól sikerült!

★★★★★★★★★★ (10/10)

MOLNÁR T. ESZTER: AZ ELEFÁNT

Nem tetszett. :( 

☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ (0/10)

NAGY ILDIKÓ NOÉMI: DALLAMTAPADÁS

Tetszett a külföldi srácos szál, viszont nem értettem, mi értelme ennek a Burger Kinges hasonlatnak.

★★★☆☆☆☆☆☆☆ (3/10)

NÉMETH B. ESZTER: A KIVÁLASZTOTT LEGENDÁJA

Na ez nem! Úgy tudtam, hogy lesz majd valaki, aki valami rohadtul filozofikus és hányingerkeltően magasztos történettel áll elő, és lett is. Köszi, de nagyon nem.

☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ (0/10)

TASNÁDI ISTVÁN: ELVESZTENI

Nem tetszett a megfogalmazás, és az erőltetett múlt idő sem.

☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ (0/10)

Összességében ez a könyv 3,92, vagyis 4 csillagos nekem.

★★★★☆☆☆☆☆☆ (4/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése