Nagy Britannia kietlen romjain áll Londinium sötét metropolisza, amely az emberi civilizáció utolsó mentsvára. A növények szinte egytől egyig megsemmisültek, állatok sem maradtak a Földön, az éhhalál csupán két módon kerülhető el: farmerként zöldséget termeszteni a radioaktív talajon, vagy nemesként farmerek húsát enni Londinium fényűző éttermeiben. Az örök álmodozó parasztfiú, Demetrius Wannamaker útra kel, hogy szó szerint „eladja a húsát” a közösség polgármesterének, akinek lánya, Abigail éppen házasodni készül. Demetrius jó eséllyel pályázik rá, hogy őt magát szolgálják föl lakodalmi főfogásként, s ezzel megmentené családja tönkrement farmját – elsősorban haldokló édesanyját. Ám a nincstelen vegetáriánusfiú feltétlen önfeláldozása becsvággyá fajul, ahogy beleszeret Abigailbe, miközben a város sötét csatornarendszereiben lázadás készül a kannibál-társadalom szétzúzására…
Aztarohadt!! Hát erre nincsenek szavak. Ez a könyv óriási volt. :) Már az alapötlet felkeltette az érdeklődésemet, mikor a kiadó a megjelenés előtt feltette a könyv fülszövegét a molyra, aztán a borító... és aztán pedig beleszerettem a történetbe. Az egész valahogy olyan... filmszerű volt. Utoljára akkor éreztem ilyen pörgést, ilyen izgalmat, ilyen kalandosságot egy könyvnél, amikor a Tolvajok telét olvastam, hangulatában leginkább ahhoz tudnám hasonlítani a Londinium hercegét. Ott is két barát indult útnak, mint ebben a kötetben, és hasonlóan izgalmas események szőtték át az útjukat. Borzasztóan élveztem.
A könyvet lélekben két részre osztottam: az első rész, a fantasztikus és letehetetlen történetrész a csókig tartott (többet nem írnék, mert az már spoiler lenne, de aki olvasta, tudja, mire gondolok), a második, kicsit szokványosabb, lázadásos és rendszermegdöntés rész pedig onnantól a könyv végéig. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem volt jó, csak az első rész nálam mindent vitt - teljesen megrengette az egész világomat és akkora élményt nyújtott, hogy húha. Viszont a második rész is bővelkedett izgalmakban. :)
A jövőbeli kannibál társadalom ötlete nagyon megvett magának, szeretem az ilyen egyedi disztópikus történeteket - és az a baj, hogy nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy ez megtörténjen. Az író nagyon jól kidolgozta ezt a szálat, minden kis részlet tökéletes és hiteles volt. Amit még meg kell említenem, az a humor. Végig rettentő vicces volt a könyv, az írónak még a legrémisztőbb pillanatokba is sikerült egy kis jókedvet varázsolnia.
Összességében ez a könyv fantasztikus volt és letehetetlen, és már csak annyi kérdésem lenne: mikor jön a folytatás?
Szereplők
Kedvenc idézetek
izony, kicsikém, vágyakozni az állatok is tudtak ám, sőt még a fák is. Még a fűszálak is. Még a szél is. De az ember csak a saját vágyaival törődött.
– Tudom, hogy félsz, de figyelj rám! A bömböléseddel nem érsz el semmit! Ezzel csak nekik okozol örömöt! Mintha egy oktávval lejjebb venné a hangerőt. Alakulunk. Luka besegít a maga visszafogott, illedelmes módján: – Kuss! Kussolj már!
– Tudod, mit mondott a nagyapám, amikor ugyanitt sétáltam fele a vasút felé? – kérdi Luka, persze a választ is rávágja. – Azt mondta, idézem: „Ilyenkor hiszek Istenben.” Rákérdeztem, ki az az Isten. Csak annyit mondott, ő nekem azt úgysem tudja megmagyarázni, egy nap majd úgyis rájövök magamtól. Azt mondta, minden egyes ember rájön magától. A legszerencsétlenebbek sajnos csak a haláluk pillanatában.
INFORMÁCIÓK
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 568
Megjelenés éve: 2015
Műfaj: disztópia, sci-fi
★★★★★★★★★★ (10/10)
A bejegyzés az Athenaeum Kiadó jóvoltából jöhetett létre
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése