Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba? Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend. A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus. Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt? Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem. A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend. Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé? Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe. A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.
Amikor órákig le sem tudtam tenni ezt a könyvet, és a párom már kezdett furcsán nézni rám, mert ötpercenként vinnyogtam a röhögéstől, csak annyit mondtam neki: "Hallod, k*rva jó ez a könyv!". Hát szerintem ez egyértelműen jellemzi, hogy mennyire is imádtam.
Már az első oldalakon beszippantott a történet, és az egész avaloni világ teljesen elvarázsolt. Tetszett a felépítése, és hogy nagyon sok információt megtudtunk róla - attól kezdve, hogy miért nem huszonnégy óra egy nap, odáig, hogy miért van karácsonykor strandidő. És ezek meg is lettek indokolva, ami külön tetszett, mert sok disztópiánál csak kialakítanak egy, a maitól eltérő világot, de nem írják le, hogy mi miért is van úgy, ahogy. Aztán ott volt az egész oculus-rendszer, ami szintén mesterien kidolgozott és abszolút olyan volt, hogy a jövőben nagyon is el tudnám képzelni.
A cselekmény végig nagyon pergő, nagyon izgalmas volt, soha nem volt egy unalmas perc sem. Ehhez hozzátartozott Truth érdekes személyisége, belső monológjai és a szerzőtől már megszokott páratlan humor. Le a kalappal A. M. Aranth előtt, mert az egész sztori annyira komplex volt, és imádtam a kis utalásokat is. Megjelentek a könyvben a magyar kortárs irodalom alakjai és a szerző még a debütáló könyvsorozatáról is elrejtett egy easter egg-et a történetben. Az ilyeneknél mindig fülig ért a szám, zseniális megoldás!
Amikor nagyon fáradt voltam, egy olyan regényfolyamot olvastam, ami egy fiú és egy lány ikerpárról szólt, akik zenéltek. A lány dobolt benne. Mindig szerettem volna ikertesót, meg dobolni is, úgyhogy duplán bejött.
Egyik éjjel, mikor különösen durva hóvihar tombolt odakint, Verity nem bírta tovább, megbontottunk egy üveg '76-os Holden Rosét, és a teásbögréinkből megittuk, mint valami kollégisták.
Bevezettem a szuperháromszögbe, ami ugye nem volt messze a Szent Patriktól, aztán becéloztam a Holloway Airship Tavernt.
Rupert, megállunk útközben az Anita's Anchorplace-nél, jó?Volt még egy, de azt már nem találom hirtelen. :D
A szereplőket nagyon közel éreztem magamhoz, mindegyikükben találtam valamit, ami egyedivé, különlegessé és szerethetővé tette őket számomra. A legnagyobb kedvenceim Truth és Aaron lettek, de a kezdeti nehézségek után még Verityt is megszerettem. Mindegyik szereplő a személyiségével hozzátett valamit a történet zsenialitásához.
Viszont egy dolgot be kell vallanom: nekem a vége nem tetszett. Annyira szép ívben haladt a történet, aztán minden annyira összekuszálódott, amit nagyon sajnálok, mert ezután sok mindent megkérdőjeleztem és hát kicsit csalódott voltam. Viszont értem és értékelem ezt a végkifejletet is, hiszen nem az olvasó alakítja a történetet. :/ De ez nem von le semmit a könyv értékéből, mert attól még ugyanúgy fantasztikus, zseniális és bár nem tudok róla, hogy sorozat lenne, várom a folytatást. :)
Szereplők
Kedvenc idézetek
– Húst! – Hörögtem magam elé vérben forgó szemmel. – Sokat és gyorsan! – Jó ég, szemecske, ilyen savasító vacakokkal akarod tömni a… – Igen. – Úgy jelentettem ki, mint a menyasszony az esküvőn: telve csodálatos várakozással és örömmel. – Úgy el akarok savasodni, hogy feloldja a tenyerem a villát, amikor megfogom.
Ez is csak egy embertelen diktatúra, akármilyen demokratikusnak, igazságosnak érződő szósszal öntötték is nyakon. Te rabszolga vagy. Csak itt kitaláltak rá egy szépen hangzó, latin szót.
– Mi a neved? – kérdeztem. – Nekem nincs… – Tudom, mert nekem sincs. De mi volt? – Hope. – Suttogta. Bűnös kis mosolyra húzódott az ajka. – Ironikus, mi? Hope. Remény. Pont az, ami nélkül élnem kell.
INFORMÁCIÓK:Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 420
Megjelenés éve: 2016
★★★★★★★★★★ (10/10)
A bejegyzés A. M. Aranth jóvoltából jöhetett létre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése