Melissa Landers: Összefonódva (Elidegenítve #3)







Melissa Landers újabb regényében Cara és Aelyx békés boldogsága nem tarthat sokáig. Bolygóiknak össze kell fogniuk a titokzatos Aribol, a csillagközi védelmezők ellen, akik az egész galaxist veszélybe sodorják, és olyan keményen kell harcolniuk, mint még soha. Harc a szerelemért, a jövőért, a bolygókért, az egész galaxisért.



Nagyon megszerettem Melissa Landers intergalaktikus történetét, ám a trilógia három könyve közül nekem az Összefonódva lett a befutó, az abszolút kedvenc. Az első részben ismerkedtünk a szereplőkkel, a helyzettel, a L'eihr szabályaival, a második részben mindenféle bonyodalom játszott szerepet, és ezek a könyvek is kedvencek lettek, de nekem az Összefonódva tökéletes betetőzése lett a történetnek, nagyon szerettem.

A főszereplők közül most már mindenkit szerettem, még Syrine is a szívemhez nőtt így a végére, amit nem gondoltam volna az első részben még. A kedvenceim természetesen Aelyx és Cara voltak most is, de nagyon örültem a sok-sok Troy-os jelenetnek, és hogy egy kicsit újra találkozhattunk Cara szüleivel is.

Ez a történet két bolygón, a L'eihren és a Földön is játszódott, nekem a L'eihr részek jobban tetszettek, de csak azért, mert érdekelt, milyen ott az élet és mit kezd Cara és Aelyx a rájuk váró feladatokkal. Sajnálom, hogy ez a történetrész rövidre sikerült, ezért nagyon bízom a folytatásban. A Földön játszódó történetrész pedig azért tetszett, mert olyan szoros összefogást és köteléket láthattunk a főszereplőinktől, mint még soha. Imádtam a kis csapatukat, jól kiegészítették egymást és mindenki egy-egy üde színfoltot vitt az amúgy kétségbeejtő események tengerébe.

Ami még külön tetszett, az a sok-sok romantika, például Cara és Aelyx között, a szerelmi vallomások, apró pillanatok, de több szereplőpárosnál is voltak ilyenek, imádtam őket.

A könyv vége pedig összetörte a szívemet. Egyrészt azért, mert hát lezárult egy csodálatos trilógia, másrészt pedig... spoiler, jelöld ki: David felélesztése miatt. Hogy én azon mennyit bőgtem! Annyira gyönyörű és csodálatos és szomorú és ahhh kell még egy könyv!


Szereplők



Kedvenc idézetek

Olyan hangosan mondta tovább a magáét, hogy azt a következő naprendszerben is szondán rögzíthették.

Oké, aludjuk akkor előbb ki magunkat – helyeset Cara. – Aztán nekiláthatunk, hogy megmentsük a világot.

– Te nem a L'eihren nőttél fel. Nem értheted, milyen nekünk, akikbe belenevelték, hogy engedelmeskednünk kell az Útnak. – Ne gyere nekem ezzel! Katolikus nevelést kaptam. Hidd el, nekem volt nehezebb.

A politika fura hálótársakat szül.

INFORMÁCIÓK
Kiadó: Maxim
Megjelenés: 2016
Oldalszám: 320
Eredeti cím: United

★★★★★★★★★★ (10/10)

A bejegyzés a Maxim Kiadó jóvoltából jöhetett létre

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése