Sziasztok! Ez a bloggerekből álló mozgalom azért jött lére, hogy felemeljük a szavunkat egy olyan probléma mellett, ami ugyan egyeseknek jelentéktelen lehet, de nagyban megpecsételheti akár egy ember életét is. Ez pedig nem más, mint a kötelező olvasmányok megreformálása. Ha bárkit megkérdezünk ebben a témában, biztos, hogy fog tudni mondani legalább egy olyan kötelező olvasmányt, ami megkeserítette az életét. És ha bárkit, főleg olvasó embereket megkérdezünk, hogy van-e olyan könyv, amit nem kötelezőként olvasott, de nem lenne ugyanaz az ember anélkül a könyv nélkül, akkor is fogunk kapni legalább egy könyvcímet válaszként. Ki határozza meg, hogy az egyik kötelező, a másik pedig nem?
Megmozdulásunkban nem az említett könyvek irodalmi vagy kulturális értékét szeretnénk vitatni, csupán rá szeretnénk világítani, hogy vannak olyan kivételes ifjúsági könyvek, amik kötelezőek lehetnének a fiatalok számára, hiszen világrengető jelentéssel bírnak, és segíthetnek eligazodni az élet útvesztőjében.
A kezdeményezésben jelenleg 10 blogger vesz részt (de szívesen fogadunk további jelentkezőket), akik több, mint egy héten keresztül minden nap egy-egy bejegyzéssel fognak rávilágítani a problémára.
A kezdeményezés állomásai:
Tartsatok velünk február 1-től, és megtudhatjátok, mi hogy vélekedünk erről a témáról, valamint hogy milyen a mi top10-es álomlistánk, vagyis hogy melyek azok a könyvek, amiket kötelezővé tennénk, ha tehetnénk! Szóljatok hozzá a bejegyzésekhez, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!
Szia!
VálaszTörlésA napokban bukkantam rá a kedvezményezésetekre, felkeltette a figyelmemet és elgondolkodtatott, ezért tervezek én is egy bejegyzést írni erről, amiben nagy figyelmet fordítok arra, hogy kiemeljem hogy a ti kezdeményezésetek által születik meg a bejegyzés, továbbá elmondom a saját véleményemet a kötelezőkről és ajánlok pár könyvet.
Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy baj lenne-e? Ha gondolod be is linkelem, ha kész.
Válaszodat előre köszönöm.
Anna
Szia! Örömmel vennénk, ha csatlakoznál! :) Ha esetleg úgy jó lenne, a te blogod lehetne a kezdeményezés 11. állomása, így a bejegyzés február 11-én jelenhetne meg, és akkor ide ki is linkelném.
TörlésEz nagyon jó ötlet, nagyon örülnék neki. :) Addigra meg is lesz a bejegyzés. Linkeljem a bogot?
TörlésA profilodról megtaláltam, ez az, ugye? :)
Törléshttp://books-metaphor.blogspot.hu/
igen ez az :)
TörlésSzia! én is szeretnék csatlakozni ehhez a mozgalomhoz. :) http://tunjfel.blogspot.hu
VálaszTörlésElőre is köszönöm, ha beveszel :)
Puszi,
Kiwi
Szia! Örülök neki, írd meg a bejegyzésedet és kiteszem ide, 12. állomásként. :) Annyi kérésem lenne, hogy tüntesd fel ezt az oldalt, mint a mozgalom gyűjtőoldalát és tedd ki a képet. :)
TörlésElkészült a bejegyzés, sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várni... :D
Törléshttp://tunjfel.blogspot.hu/2015/03/bloggerek-kotelezo-olvasmanyok.html
Puszi,
Kiwi
Teljesen egyet értek, szeretnék én is csatlakozni!
VálaszTörlésSzuper, írd meg a bejegyzést és linkeld be! :)
Törléshttp://esztiujabbblogja.blogspot.hu/2015/03/bloggerek-kotelezo-olvasmanyok.html
TörlésBocsánat, hogy sokat kellett várni:/
TörlésSzia!
VálaszTörlésSzeretnék én is csatlakozni, mint aktív diák van véleményem a kötelezőkről. :)
A blogom ez lenne: http://alicehorvath.blogspot.com
Szia! Rendben, örülök, hogy csatlakozol :) Írd meg a bejegyzést és küldd el a linket :)
Törlés