Peter James a Tökéletes emberek című, érdekes orvosetikai kérdéseket boncolgató sci-fi krimijével
lopta be magát a szívembe, és a Szólít a halál című könyvével megerősítette ezt a rajongást. Magyarországon 16 krimije jelent meg, de remélem, ez a szám az évek múlásával egyre nőni fog. Sikerült interjút készítenem a szerzővel, amit itt olvashattok. :)
Mely két szóval jellemezné magát?
MINDEN ÉRDEKEL
Mindig is író akart lenni?
Kisgyermekkorom óta író és filmkészítő akartam lenni. Szórakoztatni akartam az embereket, de ugyanekkor tanulmányozni is akartam a társadalmat, amiben élünk, ezen médiumok segítségével. Nem gondoltam, hogy tehetséges vagyok... Az első áttörés tizenhét évesen jött, amikor megnyertem egy országos novellaversenyt, amit a BBC hirdetett, és a rádióban felolvashattam a novellámat. Imádtam, és ekkor jöttem rá, hogy habár a nyomtatott könyv a novella alapja, mindenféle más média is rendelkezésre áll, és a kimondott szóval csodákat lehet tenni. Mielőtt feltalálták a nyomdát, a történetek szájról szájra terjedtek. Személy szerint a krimit találom a legjobb műfajnak arra, hogy bemutassam a világot, amiben élünk. Illetve mivel tapasztalatot szereztem a televíziós és filmes világban, a hosszútávú terveim közt szerepel a Roy Grace sorozatom megfilmesítése is, amely így, általam remélhetőleg megőrzi az eredeti mondanivalóját.
Mit szeret a legjobban az írói hivatásban?
Azt, hogy szabadon megválaszthatom, miről akarok írni, és nagyon sokat tudok tanulni a világról, ami körülvesz bennünket, miközben kutatásokat végzek a könyveimhez.
Dolgozik most valamin?
Igen! Több, mint 300 oldallal kész vagyok a következő Roy Grace regényből - a sorozat tizenharmadik kötetéről van szó. Ezen felül jelenleg szereplőválogatásokat tartok a következő színdarabomhoz, a 'Not Dead Enough'-hoz ('Nem eléggé halott' - a szerk.), ami a sorozat harmadik kötete. A színdarabot 2017-ben kezdik játszani Dartfordban, ezután egész Anglián átívelő turnéba kezdünk vele. Nemrég jelent meg az első nem fikciós történetem is, 'Death Comes Knocking' címmel ('Bekopogtat a halál' - a szerk.), amit Graham Barlett, korábbi rendőrkapitány társszerzőségével írtam. A Sunday Times Non-Fiction Paperback Bestseller listán hetedik helyezést ért el, annyira örülök!
Rengeteg könyvvel a háta mögött emlékszik minden könyve minden eseményére?
Dehogy, egyáltalán nem! Egyszer például egy Ken Owen nevű rajongó a Mastermind-ba (brit játékműsor - a szerk.) a Roy Grace regényeket választotta a speciális témájának, és felvette velem a kapcsolatot, hogy megkérdezze, nem bánom-e. Természetesen nem bántam, és felajánlottam, hogy szívesen segítek neki, ha bármi kérdése lenne, de csak ezt felelte: "Nem, köszönöm. az írók mindig összekeverik a saját írásaikat." Aznap este, amikor leadták a műsort, ő mind a 16 kérdésre tudott válaszolni - én csak kilencre! Azóta jó barátok vagyunk.
A könyveit valós személyek és bűntények inspirálják?
Nálam egy regény elkezdését bármi kiválthatja. Az első Roy Grace könyvet, a Dead Simple-t (magyarul Kegyetlen tréfa címmel jelent meg - a szerk.) például azok a brutális és veszélyes dolgok inspirálták, amiket egy legénybúcsún a férfiak képesek megtenni egymással a hecc kedvéért, kombinálva az élve eltemetés témájával.
Az ötleteimet mindenféle irányból kapom. Imádom a rendőrség világát. Senki sem tapasztalja meg jobban az emberi élet sokszínűségét, mint egy rendőr - nap mint nap különös dolgokban van részük, a bölcsőhaláltól kezdve a bankrabláson, tragikus baleseten, öngyilkosságon keresztül az idős emberek kirablásáig. Minden héten találkozok rendőrökkel, és sokszor mesélnek nekem érdekes történeteket abban a reményben, hogy az élményeik egyszer bekerülnek valamelyik könyvembe. A legtöbb időt a Major Crime Branch-csel töltöm (ahol Roy Grace is dolgozik a regényekben) egy irodában, egy tetthelyen, vagy akár csak aktákat rendezgetve is. Évente néhányszor a helyi járőrökkel is szoktam dolgozni, akiket hív az ember, ha bármi gond adódik, kisebb lopástól, utcai verekedéstől, családon belüli erőszakig, gyilkosságig vagy közlekedési balesetig akármikor. Sokszor dolgozom együtt a közlekedésrendészettel is - ők azok, akik több embert tartóztatnak le, mint bármely másik rendőri egység, mert ők azok, akik az üldözéseket végzik el. Jó móka velük dolgozni.
Milyen hosszú lesz a Roy Grace sorozat?
Addig fogom folytatni, amíg van, aki elolvassa! Én nagyon élvezem.
Tervez írni egy előzménynovellát/kiegészítő kötetet Roy életéről?
Nem tervezek jelenleg, de jó ötlet.
Van Roynak olyan tulajdonsága, amelyet önmagáról mintázott?
Roy Grace személyiségét David Gaylor volt rendőrkapitányról mintáztam nagy vonalakban. Szerencsém volt hosszú hetekig David árnyékában járni, miközben detektívből vezetővé vált. Az ő irodája Roy Grace irodája, és a specialitása, a döglött akták szintén Grace-é is. De ennyi hasonlóság van köztük - David boldog házasságban él, és nem érdekli az okkultizmus - habár nagyon nyitott számos témára.
Roy Grace a kedvencem az általam megalkotott személyek közül, és sok van benne önmagamból is, igen. Én is inkább magányos farkas vagyok, és szeretem a természetfeletti dolgokat. Osztom a nézeteit a bigott emberekről, a borzalmas építészetről, vagy mikor például a Not Dead Enough-ban kikel magából a brightoni kórházak állapotát illetően. Roy Grace nézetei szerint mindannyiunknak egy kötelessége van az életben, hogy akár csak egy picikét is jobb világot hagyjunk magunk mögött, mint amibe érkeztünk. Ez az én nézetem is, és ez motivál az írásban is. Meg szeretném vizsgálni és jobban érteni a világot, amiben élünk, és azt, hogy az emberek miért teszik azt, amit. De a borzalmas Norman Pottingot is imádom. Ő kimond minden, politikailag inkorrekt dolgot, amit ma már nem lehet kimondani.
A kedvenc könyvem Öntől a Tökéletes emberek. Erről szeretnék most néhány kérdést feltenni. Mi inspirálta a regényt?
Mindig is oda voltam a tudományért - főleg az érdekelt, hogy mikor vált a tudomány olyan gyorsan fejlődővé, hogy átvette az evolúció helyét, ezt szerettem volna megérteni. A tudomány talán kevésbé fájdalmassá és félelmetesebbé tette a fogorvosi kezeléseket - amikor gyerek voltam, a fogorvos a lábával pedálozva működtette a fúrót, - de képessé tett minket arra, hogy nukleáris és tömegpusztító fegyvereket hozzunk létre, még mielőtt képesek lettünk volna felfogni, mekkora pusztítással jár, ha ez a technológia rossz kezekbe kerül. A tudomány megannyi olyan technológiát adott a kezünkbe, amellyel színesebbé, gazdagabbá, kényelmesebbé és mobilabbá tehetjük az életünket, de ezzel sajnos kéz a kézben jár a globális felmelegedés, és más problémák is.
A Tökéletes embereket egy olyan újságcikk inspirálta, amit évekkel ezelőtt olvastam egy genetikus tollából. Arról írt, hogy a nem túl távoli jövőben a szülők képesek lesznek kiválasztani, milyen géneket szeretnének a gyermekeiknek, és úgymond "dizájner bébiket" tervezhetnek. Akkoriban Los Angelesben találkoztam Caltech vezető agyi genetikusával, aki elmesélte, hogy sikerült lokalizálniuk az empátiáért felelős gént. Ezt mondta: "Egy nap - és ezt úgy mondom, hogy ezt mi még meg fogjuk érni - a szülők majd megválaszthatják, mennyire legyen empatikus a gyerekük. Fiút akarsz? Legyen. Döntsd el, hogy gyengédnek szeretnéd, ha lenne - hogy átgázolhassanak rajta? Vagy keménynek, de akkor ott van a veszély, hogy bántani fog másokat, vagy szociopata lesz..." Ezeket a döntéseket még nem hozhatjuk meg, de hamarosan lehetőségünk lesz rá.
Azt a napot vele töltöttem a laborban. Az empátia-gén mellett azokat a géneket is keresték, amelyek az alvásért és pihenésért felelősek, és úgy gondolta, hogy genetikai programozással a jövő emberei képesek lesznek egy óra alatt egy éjszakányi alvást aludni - ezzel 20-30 évvel további, tudatos létet biztosítva nekik. Egy másik genetikus a csapatból elmesélte, hogy az emberi emésztőrendszer genetikai úton való újratervezésén dolgoznak, és hogy terveik szerint a jövő emberei jóval kevesebb ételből ugyanannyi tápanyagot fognak tudni kinyerni, mint most, ezzel csökkentve a szükséges étel mennyiségét.
Egy másik kutatási terület, ami hatalmas jelentőséggel bír a jövőnk számára, az öregedésért felelős gének kutatása. Genetikusok felfedezték, hogy ezek a gének arra vannak beprogramozva, hogy öregítsenek meg minket. Egy ponton majd ezt a folyamatot is képesek lesznek "kikapcsolni", talán visszafordítani. Ennek függvényében a jövő emberei nem fognak öregség miatt meghalni. És ha addig nem robbantjuk fel magunkat, vagy tesszük tönkre a Földet, a következő néhány generáció múlva az emberek nem fognak megöregedni vagy meghalni.
Az elmúlt évtizedben azonosították azokat a géneket, amelyek a személyiségjegyekért és a szem-kéz koordinációért felelősek. A jövő szülői képesek lesznek eldönteni, hogy szeretnék-e, ha a gyermekük jó sportoló lenne, és ha igen, milyen sportban. Ha a labdajátékokra akarják "specializálni" a gyermeket, erre is képesek lesznek. Amikor erről egy genetikussal beszéltem, ezt mondta: "A jövő szülőinek elmondják majd a jéghideg valóságot: ha nem akarják "feljavítani" a gyermekeiket, legyen. De meg kell érteniük, hogy mások élni fognak a lehetőséggel, így a saját gyermekeiket fogják kockáztatni azzal, hogy genetikailag alacsonyabb "kasztba" fognak tartozni. Ők lesznek a gyerekek, akik egyedül ülnek az osztályteremben vagy a játszótéren, remény nélkül, hogy valaha is ugyanolyan jók lesznek, mint a többiek."
Nyilván rengeteg pozitív oldala is van a genetikának - képesek vagyunk például már az embrióból megállapítani, hogy a magzat egészségesen fog-e születni, vagy valami borzalmas, életet veszélyeztető betegséggel, mint például a cisztás fibrózis. De emellett sajnos a genetika olyan dolgokat is feltár, amiknek a megértésére még nem állunk készen mentálisan.
A regényemben a főszereplő pár, John és Naomi megérkeznek a hajóra a beavatkozásra szánt pénzzel, és felfoghatatlanul sok opció közül választhatnak. Ez vitát szül köztük, ami a regény fő konfliktusa. Profitált-e valaha az emberiség a random evolúciókból? Tényleg olyan nemes faj vagyunk, minden gyűlöletünkkel, egyenlőtlenségünkkel, háborúnkkal és a bolygó tönkretételével? Tényleg jó ötlet, ha átvesszük az irányítást az anyatermészettől és a sorsunktól?
Ön meglátogatná Dr. Dettore klinikáját, és igénybe venné a szolgáltatásait, ha lehetne?
Jó kérdés! A betegségeket kiszűrném, ha lehetne, de emberfeletti képességeket nem választanék a gyermekemnek.
