On My Mind - Az én falkám

A Könyvjelző nyereményjáték keretei között kértem tőletek, hogy mondjatok témákat, amik érdekelnének titeket, amikről szívesen olvasnátok. Habár ez egy könyves blog, néha szeretek csak úgy off írni, minden egyébről, és erre tökéletes keretet ad az On My Mind rovat. Nagyon tetszettek a témák, amiket küldtetek, de egy különösen közel került hozzám, amiben Petik Gáborné arra kért, meséljek az állataimról. Szóval, íme az én falkám:

Már egész kiskorom óta körbevesznek az állatok, a születésemkor már volt nagymamáméknak egy Artúr nevű német juhásza, akivel együtt nőttem fel, és ott volt nekem egész életemben, egészen 8 éves koromig, amikor is meghalt sajnos. De a vele eltöltött évek szerintem sokban hozzájárultak ahhoz, hogy olyan legyek, amilyen ma vagyok, vagyis állatbarát, állatszerető és állatvédő. Számomra elképzelhetetlen az, hogy állatok nélkül éljek, de saját kutyám nem volt, csak jóval ezután egyeztek bele a szüleim, hogy kutyánk legyen.

Mivel panelban éltünk, kis testű kutyát kerestünk, és mivel a nagyszüleim szomszédjának yorkijai voltak, mi is ilyet szerettünk volna. Hát így érkezett meg hozzánk 2005-ben, a 9. születésnapomon Szundi, a Yorkshire Terrier. 

Nagyon boldoggá tett, ő volt a legjobb barátom, igazi színfolt volt a mi kis életünkben. 1-2 évvel később kertes házba költöztünk, így szerettünk volna egy társat Szundi mellé. Mivel ő benti kutya volt, így természetes volt, hogy a másik kutyus is benti legyen, így ismét egy kisebb fajtát választottunk. És megérkezett hozzánk Diva, a Bichon Havanese.

Még Diva érkezése előtt, egy nap egerek költöztek a garázsunkba, és mivel a macskákat is szeretjük ám, gondoltuk, hogy legyen macskánk is, majd megfogja az egeret. Apa ismerősének az udvarába nem sokkal azelőtt megfialt egy macska, a kutyájuk a kiscicákat megtámadta, egyetlen egy maradt életben, akit mi elhoztunk, ő lett Yoda. Róla sajnos nincs képem, mivel egy hétig sem élt. Ez még mindig iszonyatosan fájdalmas számomra, mindig jár az agyam, mit kellett volna másképp tennem, hogyan kellett volna figyelnem rá... Ugyanis Yoda a garázsunkban lakott, amíg pici volt, minden reggel, mielőtt kiálltunk az autóval, felvettem az ölembe, de egy reggel nem találtuk, és azt gondoltuk, elbújt a polcon. Siettünk, jól szétnéztünk, mégis megtörtént a baj, ugyanis Yoda az autó kerekére mászott fel, és sajnos elütötte az autó. Nem tudtunk segíteni rajta.

Ezután, mikor az állatorvoshoz vittük a kutyánkat, szóba került a macskakérdés, és az orvos mondta, hogy pont van két gazdikereső kandúr cica. Frissek voltak a sebek, de befogadtuk őket, ők lettek Hopi (mint Hópehely) és Tigris. Ők sokáig éltek nálunk, aztán Hopi egy nap nem jött már haza, és nem sokkal később Tigris sem jött többé. Tigrisről nem találtam képet sajnos.

Később a nagymamám macskája lefialt, és egy kivételével minden kismacskának talált gazdát. Addig sírt anyukámnak, míg magunkhoz vettük a kiscicát, akit Jolánnak neveztünk el. Jolánról érdemes tudni, hogy nagyon rossz cica volt, mindenre felmászott, a karnison, a szekrény tetején szaladgált, de nagyon szerettük. Ő volt az első, akinél szembesülnünk kellett azzal, milyen szenvedni látni egy állatot, hiszen egyszer csak rosszul lett, és nem sokkal később meg is halt, mérgezésben.

Nem akartunk több macskát, de Istennek tervei voltak velünk, így történt, hogy a szomszéd talált egy kiscicát, és áthozta nekünk. Így került hozzánk Nagybenya (a nagy Bence rövidítése), majd nem sokkal később, egy forró nyári napon találtunk egy ordító kiscicát a bokorban, ő lett Kisbenya. Nagybenya nem volt velünk sokáig, eltűnt, Kisbenya pedig szintén mérgezésben halt meg.

Ezután anyáék szintén nem akartak macskát, de még sikerült meggyőznöm őket, így karácsonyra kaptam két macskát (egyébként nagyon ellenzem a karácsonyra/húsvétra/szülinapra élő állatot ajándékba dolgok, ölni tudnék érte, de felelős állattartóként és állatvédőként azt hiszem, más a helyzetem :)), két testvért, Zsoltit és Tigrist. Zsolti volt az a macska, aki a leghosszabb ideig velünk volt, de sajnos egy nap nem jött haza többé, Tigris pedig leukózisban halt meg.

És ezután a szüleim komolyan is gondolták, hogy nincs több macska, mert habár rengeteg szeretet adnak, nagyon nagy űrt hagynak maguk után, mikor elmennek. Főleg, akik szenvedve, ordítva mennek el, és akiken nem tudunk segíteni, csak átsimogatni a Szivárványhídon. Hosszú hónapokig könyörögtem, amikor is azt mondták, hogy ha valamilyen úton-módon, sorsszerűen ránk talál egy macska, akkor megtarthatjuk. És vártam, és reméltem, és megtörtént. Egy nyári éjszakán éppen kimentem a teraszra, amikor vékony nyávogást hallottam. És ott volt egy macska. Megetettük, megitattuk, és anya azt mondta, ha holnap is visszajön, megtartjuk. Visszajött. Közben kiderült, hogy valószínűleg gyermekei lehetnek, mert úgy nézett ki a teste, de nem jelentek meg a kölykök. Egy hónap múlva viszont elhozta az egyik kölykét, majd másnap a másikat. Anyáék azt mondták, ha a kismacskák fiúk, megtartjuk mind a hármat. És fiúk voltak. Így lett három macskánk, Nagymacska, Garfield és Közlegény, akik a mai napig nagyon boldogok nálunk, Nagymacskát azóta ivartalaníttattuk, és tényleg ők az utolsó macskák, mivel én közben elköltöztem albérletbe. De nekem attól még lesz macskám. Egyszer. :)

Szóval ők az én falkám: Nagymacska, Garfield, Közlegény és Diva. De ennyi nem elég. Ugyanis elköltöztem otthonról, ők pedig ott maradtak, mert az az otthonuk, és a szüleimet is nagyon szeretik. Közben elkezdtem önkénteskedni és mentorkodni az állatmenhelyen, van egy mentoráltam, Bendi, és most azért küzdök, hogy őt és a kenneltársát, Majorannát örökbefogadjam. Ez egy nagyon nehéz küzdelem lesz, rengeteget kell feladnom értük, mivel nagyon jó albérletben lakunk, de sajnos nem engedik a kutyát, és nehéz lesz hasonlóan jó, nem méregdrága, de kutyabarát albérletet találni, valamint dolgozni is el kell mennem, hogy minden körülmény megfelelő legyen ahhoz, hogy velünk lehessenek, de megéri. És nem fogok addig megállni, amíg nem sikerül. :)