Lev Grossman: A varázslók (A varázslók-trilógia #1)

A ​többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.

A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.

Igazából nem nagyon érdekelt ez a könyv, két okból olvastam el: az egyik, hogy ez a Mini Könyvklub júniusi olvasmánya, a másik pedig az, hogy sorozat készült belőle, aminek viszont adni akartam egy esélyt, de könyvből készült sorozatot csak akkor nézek meg, ha már elolvastam a könyvet. Így két legyet ütve egy csapásra kikölcsönöztem a könyvtárból, de már százszor megbántam azóta.

Kezdetnek elmondanám, hogy én ezt a könyvet nem olvastam végig, az vesse rám az első követ, aki 100+ olvasatlan könyv mellett pocsék könyvekre pazarolja az idejét. :) Szóval egyszerűen akkora fizikai fájdalmat okozott ez a könyv, hogy a békesség érdekében abbahagytam.

Grossman egészen idegtépően mesél, annyi, de annyi információt akar letuszkolni a torkodon egyszerre, hogy már azt sem tudod kivenni, mi történik éppen, mert felesleges részletekkel tömi tele a mondatokat. Ez volt számomra az első töréspont, ami miatt csak tologattam a könyvet és kínlódtam vele.

Aztán ott volt az, hogy a főszereplő valami Narnia koppintás történetbe van beleszerelmesedve, és mindent ehhez hasonlít, de őszintén, én nagyon nem szeretem, amikor egy könyvön belül egy másik könyvet akarnak rámerőszakolni (lsd. Fangirl).

És a harmadik, ami miatt abba kellett hagynom a könyvet, az a főszereplő, Quentin személye, akinél idegesítőbb főhőssel még nem találkoztam. Szinte fájdalmas volt olvasni a problémáiról, egyáltalán nem tudott meghatni.

Szóval én próbálkoztam, de ez nagyon, de nagyon nem... 

★☆☆☆☆☆☆☆☆☆ (1/10)