Rettenetes bűnténysorozat sokkolja az országot. Egy embernek aligha nevezhető szörnyeteg kislányokat rabol el és csonkít meg. Goran Gavila kriminológusnak és az általa irányított különleges egység tagjainak olyan pokoli régiókba kell leereszkedniük a nyomozás során, ahonnan alig-alig van visszatérés. A tettes mindvégig ördögien megtervezett, lidérces játékot űz velük, minden egyes feltárt gonosztette valamilyen üzenet, amely arra kényszeríti a csapat tagjait, hogy nézzenek szembe azzal a sötétséggel, amelyet valamennyien magukban hordoznak.
Versenyfutás az idővel és harc a mindannyiunk lelkében ott lakozó démonnal: ez az, ami letehetetlenné teszi Donato Carrisi igaz történet alapján írt első regényét. A felkavaró és végtelenül izgalmas történet a jóság és a gonoszság között húzódó keskeny határmezsgyét vizsgálja, amíg fel nem fedi az utolsó, könyörtelen titkot.
„Mire az olvasó rájön, hogy egy agyafúrt pszichopatával van dolga, aki legalább annyira kegyetlen, mint Hannibal Lecter, addigra már megjárta a poklok poklát. Carrisi hihetetlen feszültséget kelt – épp csak egy levegővételnyi időt hagy olvasójának, hogy azután egy még mélyebb szakadékba taszítsa.” (La Repubblica)
~
Egy kis személyes történet: életemben először mentem Pestre vonattal, és több könyv közül kellett választanom, hogy melyiket vigyem magammal az oda-vissza összesen 7 órán át tartó útra. Azt terveztem, hogy kihívást állítok magam elé: egy könyvet végigolvasok az úton. Nos, a vonat folytonos zötykölődése és a makacs nyakzsibbadás, amit az órákon keresztül tartó olvasás okozott, keresztülhúzta a számításomat. A Démoni suttogást vittem magammal, ám sajnos csak 100 oldalt olvastam, a fent említett okok miatt. Kicsit pihentettem a könyvet, miután hazaértem, amíg elolvastam két másikat, ugyanis sajnos a vonatozás viszontagságai mély nyomot hagytak bennem, és azt hittem, hogy a könyv nem tetszett. Most újra kézbe vettem, és három nap alatt elolvastam a maradék 400 oldalt, ami tisztán bizonyítja, hogy semmi baj nincs a könyvvel, sőt! :) Szóval kicsit szégyellem magam, hogy megbélyegeztem, mint unalmas könyvet, mert letehetetlennek bizonyult. Egy jó tanács a későbbi önmagamnak: a vonaton ne olvass! :)
Ez volt az első igazi, félelmetes krimim, és úgy vélem, a legjobbal "csaptam bele a lecsóba". :D Na jó, értelmesen: imádtam! Annyira féltem néhány résznél, hogy estefele hiába olvastam volna tovább, muszáj volt letennem, hogy elkerüljem a rémálmokat és az égve hagyott kislámpával való alvást, ami azért néha mégis bekövetkezett. A legjobban az tetszett benne, hogy minden fejezetet egy csattanóval zárt le, ami lehetetlenné tette, hogy ne olvassam el a következő fejezetet, és az azt követőt. :)
Többször is eszembe jutott az olvasás közben a Fűrész című film, amelyben a főszereplő, John hasonló elborult elméjű gyilkos volt, mint a könyv Albertje. Mindketten kivételesen okos emberek, és bizarr játékot játszanak, amelyben úgy adnak okot a gyilkolásnak, hogy rávilágítanak más emberek rejtett gonoszságára és súlyos bűnökre. Nem szép dolog egy bűnözőt kedvelni, ám én mégis megkedveltem a csak Albertként emlegetett pszichopatát. Ördögi taktikáival és mesterkedéseivel szörnyű bűnt követett el, mégis rávilágított valami fontosra: mindannyiunkban rejlik egy kis gonoszság. A leghétköznapibb ember is lehet elvetemült gyilkos, és az ártatlan áldozat, akire ráhúzzák a vizes lepedőt is lehet egy kiterjedt pedofilhálózat tagja.
A regény főszereplője, Mila, és a kollégái mind-mind érdekes személyiségek, akiknek a történet alakulásával megismerhetjük az életük meghatározó mozzanatait, és beleláthatunk a viselkedésük okába. A végén nem kicsit megdöbbentem, hogy milyen titkokat rejtegetnek az elit rendőrcsapat tagjai, és szinte földhöz vágott, mikor kiderült, hogy a csapatból ketten mennyire távol állnak az ártatlanságtól.
A nyomozás rendkívüli izgalmakat rejtett, ugyanis nagyon nehéz lett volna kitalálni, hogy ki a gyilkos, és a könyv végén lévő eszméletlenül nagy csattanóval az igazság szinte gyomorszájon üti az embert.
Carrisiről nem gondolná az ember a Démoni suttogás elolvasása után, hogy elsőkönyves író, debütálása tökéletesebb sem lehetne egy ilyen izgalmakkal teli, letehetetlen könyvvel.
Az első oldaltól kezdve beszippant, és el sem enged, te is leereszkedsz a pokol bugyraiba, hogy kitaláld, ki a gyilkos, és hol vannak a kislányok. A könyv egy levéllel kezdődik, amit egy börtönigazgató ír a különc rabról, ami egyből felkelti az érdeklődést és bogarat ültet az ember fülébe: vajon ki lehet a rab, és mi köze a történethez? Elsőre azt mondanám, hogy ő a gyilkos: pedig az igazság sokkal hátborzongatóbb és véresebb ennél...
«««««««««« (10/10)
__________________________
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 512 oldal
Eredeti cím: The Whisperer
A bejegyzés az Alexandra Kiadó jóvoltából jöhetett létre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése