A félelem nem ismer kegyelmet…
A tizenhat éves Shelley szülei elválnak, s ő az édesanyjával egy félreeső vidéki házba költözik. Mindketten súlyos traumán vannak túl: az anya minden erejével igyekszik talpra állni a válás után, s ráadásul szembesülnie kell azzal is, hogy érzékeny, befelé forduló lányát kegyetlenül bántalmazták az iskolatársai. Anya és lánya félénkek, visszahúzódóak és engedelmesek – született áldozatok, vagyis Shelley kifejezésével: kisegerek. Járt utaktól messze eső házukban igyekeznek mindent újrakezdeni, s kis időre nyugalomra is lelnek. A törékeny béke azonban hirtelen szilánkokra robban, amikor egy éjszaka Shelley arra ébred, hogy az egyik lépcsőfok megnyikordul. Valaki betört a házba, s a két nő élete egyik pillanatról a másikra vérfagyasztó rémálommá válik.
~
az értékelés helyenként spoilereket tartalmazhat
Hát ez nagyon...hű.
Először azt hittem, hogy nagyjából a könyv 3/4-e arról fog szólni, ami a betöréskor történik (kínozza őket, stb.), de tévedtem. Ez a könyv megmutatta egy nem is olyan kicsi lány szemszögéből, mit jelent őszintén, tiszta szívből rettegni. Shelley története nem csak azt fejezi ki, hogy milyen érzelmi ronccsá tesz valakit egy betörés vagy éppen iskolai zaklatás, hanem egy nagyon erős jellemfejlődést is megmutat. Az elején a lány és az édesanyja úgymond "kisegerek", félnek és próbálják meghúzni magukat, elbújni a világ szeme elől. Elvégre egy kis tanyán az Isten háta mögött ki hallott már erőszakról? Aztán ahogy kerekedik a történet és bonyolódik a betörés és annak utóhatásai, Shelley egyre erősebb, de ezzel együtt egyre zavartabb is lesz. A történet végére, mire rengeteg mindenen ment keresztül a két nő, mindketten megerősödnek, harcosokká válnak. Ezt az alábbi idézet is jól mutatja:
"Már nem egy kisegér szólt belőlem. Többé nem fogok elrejtőzni a biztonságos egérlyukban; többé nem húzom össze magam abban a reményben, hogy akkor talán nem vesznek észre. Erősebbnek, magabiztosabbnak, alkalmasabbnak éreztem magam, mint korábban bármikor.
Az élet brutális. Az élet vad. Az élet harc. Most már tudtam. Most már elfogadtam. És azt mondtam: hadd menjen. Én nem leszek senki áldozata. Soha többé."
Gordon Reece debütáló és egyben eddig egyetlen könyve a Megtorlás, ami egy igen erős kezdetnek bizonyult. Rettenetes, vérfagyasztó dolgokról ír olyan könnyedén, mintha réten szaladgáló kiscicákról írna, nem előre kitervelt emberölésről. Az utolsó részletig minden ki van dolgozva a könyvben, és az sem elhanyagolható dolog, hogy egy lány szemszögéből írta meg a történetet, a horror és thriller műfajába beleszőve egy kis iskolai drámát és családi viszályt. Remélem, folytatja az írást, mert nekem nagyon tetszik a stílusa. Amellett, hogy a könyv műfaja thriller, igen komolyan megmutatkozik egy lélektani vonal, amely bepillantást enged Shelley életébe. Először is, ott van neki a szülei válása, az iskolai terrorizálás, hogy el kell fogadni az új külsejét. Ehhez társul a félelem és a rettegés, valamint a borzasztó emlékek. Abban a pillanatban, amikor elérkezünk a regény fordulópontjához, és Shelley a betörő után szalad, abban a pillanatban válik ártatlan áldozatból olyan harcossá, aki megelégelte, hogy mindenki átgázol rajta. Tetteinek azonban következménye van, így együtt kell élnie az emlékekkel. Ez a jellemfejlődés és nézőpontváltás az, ami kiemelkedővé és különlegessé teszi a történetet.
«««««««««« (10/10)
__________________________
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 336
Eredeti cím: Mice
A bejegyzés az Alexandra Kiadó jóvoltából jöhetett létre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése