Sally Green: Half Wild - Vadság (Half Bad #2)




Nathan 
Byrn 
Szökésben van 
A Fehér boszorkányok vadásznak rá 
A Fekete boszorkányok gyűlölik 
Vérengző apjától kapott képessége 
Vad, új erő, amit képtelen kézben tartani 
Meg kell találnia a lányt, akit szeret 
Akit talán elárulta 
A Fekete és Fehér boszorkányok közötti harcban, 
Amikor mindkét félhez hűségesnek kell lennie 
A legnagyobb veszély, amivel Nathan szembesül, 
Talán ő maga.






Rettenetesen vártam már ezt a könyvet, miután a kezembe került a sorozat első kötete, a Half Bad - Fogság, és teljesen oda voltam érte. Sajnos azóta, hogy olvastam az első részt, elég sok idő eltelt, el is felejtettem, hogy mi történt benne (elég gáz, de az érettségire készültem éppen, és gondolom a könyvről szóló emlékeim helyét átvették a tételek.. :D) szóval bajban voltam, mikor elkezdtem olvasni a Vadságot, és nem emlékeztem az eseményekre, amire az írónő utalt. De aztán egy moly volt olyan kedves, hogy elmesélte nekem, mi történt a könyv vége felé, és újra tisztán láttam. Szóval belevágtam az olvasásába. :)

Ha lehet, ez még izgalmasabb volt, mint az első kötet. Alig várom már, hogy mit tartogat számunkra a trilógia lezárása, de sajnos erre még jó ideig várnunk kell, azt hiszem. :( No mindegy.

A könyv borítóján ez áll:
Rendkívül szórakoztató és veszélyes függőséget okoz.

Ezzel a mondattal teljes mértékben egyet értek. Mikor elkezdtem olvasni, alig bírtam letenni. Csak olvastam és olvastam, nem törődtem semmivel, ami körülöttem zajlott, és amikor véget ért, úgy éreztem, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot. Még sokáig a könyv világában éltem, sokszor azt gondoltam, Vajon mit tenne most Nathan?. Szóval nagyon a szívemhez nőtt ez a történet, és nagyon félek attól, hogy milyen érzés lesz, ha kijön a következő kötet, és meg kell válnom a sorozattól. :(

Ebben a kötetben azt láthatjuk, hogyan próbálja meg Nathan megoldani azt, ami az első könyv végén elromlott, de erről spoilerezés nélkül nem tudok sokat beszélni. Nagyon kalandos a történet, tele izgalommal, vérrel, kétségekkel és kérdésekkel, amikre remélem, hogy a következő kötetben válaszokat kapunk.

spoiler! jelöld ki!

Tudni kell rólam, hogy az előző könyvben kialakult enyhe szerelmi háromszögben (Gabriel-Nathan-Annalise) én elég erősen Annalise pártját fogtam, és nagyon reméltem, hogy nem kell benne csalódnom. Aztán mégis kellett. Rettentően meggyűlöltem, hiába meg lehet érteni, amit tett. Így átálltam Gabriel-Nathan shippernek, a közös jeleneteik nagyon édesek és romantikusak voltak.

Ami ebben a könyvben a földhöz vágott, az Marcus halála volt. Hiába gyűlöltem az első részben, amiért gyilkos, amiért elhagyta a fiát, mégis a könyv vége fele elkezdett igazi apaként viselkedni, és amikor meghalt, nagyon vérzett a szívem. Még mindig reménykedem abban, hogy hátha Green valahogy visszahozza őt, bár erre tudom, hogy nincs semmi esély.

spoiler vége


Kedvenc idézetek

"– Felmerült már benned, hogy esetleg ellenállhatatlannak talállak? 
Nem merült fel. 
– Nos? 
– Ööö. Nem. 
– Pedig az vagy. – Karba teszi a kezét, és hátrál egy lépést. – De én mindent megteszek, hogy ellenálljak. 
– Oké. Én is. 
– Nos… akkor mit csináljunk? Kártyázzunk? 
Felnevetek. 
– Nincsen kártyánk. 
– Barkochba? 
– Nem igazán szeretek játszani. 
– Én sem. És épp most jöttem rá, hogy ellenállni sem nagyon szeretek. – Azzal megcsókol, és érzem, ahogy kigombolja a farmeremet."

"– Ami pedig engem illet, én mindig szeretni foglak. Akkor is, amikor mélyen el leszek temetve egy olyanba – bök a fejével a sírgödör felé. – Akkor is szeretni foglak. Örökké."

"Az embereket nehéz kiismerni, és tudod, mi bennük a legtrükkösebb? Hogy változnak, Nathan. Megváltoznak."

"Nem tudom elképzelni, hogy boldogan éljek, ha nem vagyok vele. Csakis mellette akarok lenni."


"– Még mindig kivághatom a nyelved. 
– Nem vagyok biztos benne, hogy te az a nyelv-kivágós-fajta srác vagy. 
– Bevallom, eddig még nem csináltam ilyet, de új-élményekre-fogékony srác vagyok, egy srác, aki-szívesen-kipróbálja, egy a-francba-ez-csak-Nesbitt-nyelve-nem-tesz-semmit-fajta srác."

Szereplők


Nathan Byrn


Gabriel


Annalise O'Brien


Marcus


Van

★★★★★★★★★★ (10/10)

INFORMÁCIÓK
Kiadó: Ciceró
Megjelenés éve: 2015
Oldalszám: 416
Eredeti Cím: Half Wild


A bejegyzés a Ciceró Könyvstúdió jóvoltából jöhetett létre.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése