Katherine Applegate - Iván, az egyetlen ~ Egy könyvfüggő vallomásai

Ivan egy nagyon jó természetű gorilla. A Nagy Csúcs Bevásárlóközpont és Játékterem 8-as kijáratánál él, és hozzászokott ahhoz, hogy emberek bámulják lakhelyének üvegfalain át. Ritkán hiányzik neki az az élet, amelyet egykor a dzsungelben élt, valójában aligalig gondol rá. Ehelyett nemrég látott tévéműsorok jutnak az eszébe, és jó barátjával, Stellával, egy idős elefánttal, és Bobbal, egy kóbor kiskutyával tölti a napjait. De leginkább a művészetről gondolkodik, és arról, hogyan lehet színekkel és jól rajzolt vonalakkal megragadni egy mangó ízét vagy a falevelek susogását. Azután találkozik Rubyval, az elefántbébivel, akit elragadtak a családjától, és akinek a hatására már más szemmel látja az otthonukat és a művészetét. Amikor Ruby megérkezik, vele jön a változás is, és most már Ivantól függ, hogy vajon jobbra tudja-e fordítani az életüket.

Katherine Applegate humort és megrendítő érzelmeket vegyítve hozza létre Ivan felejthetetlen, egyes szám első személyben elmesélt történetét, amely a barátságról, a művészetről és a reményről szól.

Már akkor felfigyeltem erre a könyvre, amikor a Maxim Kiadónál jelentkeztem a szokásos megjelenés-kitalálós nyereményjátékra. Ezután, amikor elkészült a magyar borító, még jobban beleszerelmesedtem a könyvbe, aztán amikor a Könyvfesztiválon szembesültem azzal a Maxim standjánál, hogy a Will & Will nem is jelent meg, hirtelen felindulásból, 20% kedvezménnyel megvettem. És milyen jól tettem!

Teljesen letaglózott, hogy Ivan története valós alapokon nyugszik. Íme egy pár infó-morzsa, amit ki tudtam deríteni a valódi Ivanról (forrás: Wiki)

Ivan kongóban született.
Élete első 27 évét egy 40'x40'-es ketrecben töltötte egy bevásárlóközpontban, Washingtonban.
Állatügyi aktivisták elérték, hogy 27 év után a Seattle-i állatkertbe helyezzék, majd a georgia-i Atlanta Zoo-ban élt 2011-ig, ahol egy műtét szövődménye miatt meghalt.

Nos ez így nem túl szívderítő, de örülök, hogy Katherine Applegate (akivel a "barátságunk" kicsit döcögősen indult az Eve&Adam miatt) felkarolta Ivan sztoriját és egy szívbemarkoló, de tanulságos ifjúsági (vagy gyerek? nem tudom, nem éreztem gyerekkönyvnek, de a szöveg tördelése arra enged következtetni, hogy gyerekeknek szánták) könyv lett belőle.

Akik ismernek, azok tudják, hogy mekkora állatbarát és állatvédő vagyok. Imádok minden állatot, de főleg a macskákat, és ciki, vagy nem ciki, sokat gondolkozok olyan dolgokon, hogy például mire gondolnak az állatok, vagy hogy milyen dolgokra emlékeznek. Egy ilyen embernek, mint amilyen én vagyok, ez a könyv maga volt a Paradicsom. Beleláthattam egy állat fejébe, érzéseibe, emlékeibe, baráti kapcsolataiba, egyszóval megtudhattam minden kérdésemre a választ: és tudom, hogy ez csak fikció, de Ivan látásmódja teljes mértékben lefedi azt a látásmódot, amit én az állatoknak tulajdonítók. Szóval nagyon jó volt végre egy ilyen könyvet olvasni.

Nagyon gyorsan lehet haladni vele, mert nagyon a sorközök, szép nagy rajzok vannak benne, de az alatt a másfél óra alatt, míg olvastam, végig potyogtak a könnyeim. Ennél meghatóbb, szívbemarkolóbb történetet régen olvastam - mert az egy dolog, ha emberek szenvednek - azt talán elviselem, bár attól is fáj a szívem, de mikor állatok szenvednek, azt nem. Azt az egyet nem tudom elviselni.

Örülök, hogy a könyv végül boldog befejezéssel ért véget, és remélem, hogy a valódi Ivan is volt legalább egyszer olyan boldog az életében, mint a könyvbeli megtestesítője.

Kedvenc idézetek

"Égbolt.

Fű.

Fa.

Hangya.

Faág.

Madár.

Sár.

Felhő.

Szél.

Virág.

Szikla.

Eső.

Az enyém!

Az enyém!"

"Ha használhatnék emberi szavakat, hogy elmondjam, amit el kell mondanom, minden olyan könnyű lenne! Ehelyett festékesedényeim és szakadt papírlapjaim vannak."