MINIKRITIKA | Márai Sándor - Ajándék az egész élet




Ünnepek és jeles napok. Márai Sándor e témakörben írt gondolatainak gyűjteménye e kis könyvecske, melynek alapját nemcsak az író szépirodalmi alkotásai adják, hanem a közéleti és publicisztikai írásai is, nemkülönben a Naplók tematikus sorai. A majd száz idézet ilyenformán a teljes életutat lefedi, hiszen a fiatalkori művektől a legutolsó Naplóig tart az ünnepi, elsősorban karácsonyi szellemi utazás, melyre e füves könyvvel kell jegyet váltani.



Szerencse, hogy karácsonykor a Libriben 399 forintért hajigálták az emberek után, és miért is ne alapon megvettem, mert különben csak úgy biztos nem vettem volna kézbe. Habár karácsony után jóval olvastam, mégis találtam benne szívmelengető gondolatokat és újra ünnepi hangulatba hozott. Sajnos nem tudok rá 10 csillagot adni, mert sok idézet nem tetszett benne. De a kivitelezés gyönyörű.

Kedvenc idézetek

"Meg kell tanítani az embereket arra, hogy a szeretet nem idill és szemforgató, beleegyezés, hanem okos és néha könyörtelen tudatos cselekvés. És meg kell tanítani őket arra is, hogy meneküljenek attól a másféle szeretettől, mely nem alázatos."

"Az ember csak úgy és annyira tud fejlődni, amennyire képes szeretni másokat, jobban, mint önmagát."

"A legtöbb ember gyáva a szeretethez. Gyáva, a szó titkos és aljas értelmében: azt hiszi, hogy a szeretet gyöngeség. Ez a hamis szeretet. Az igazi másféle: öntudatos, céltudatos, cselekvő, igen, néha félelmetesen józan és bátor. Nem elég szeretni: okosan és józanul kell szeretni."


★★★★★★★☆☆☆ (7/10)

Related Posts:

  • MINIKRITIKA | Agatha Christie - Három vak egér Egy zimankós téli napon kis vendégfogadó nyílik az isten háta mögött, ahová, csodák csodája, egymás után érkeznek a vendégek: a kócos, vörös hajú, epezöld kockás nyakkendőt viselő, kaján vigyorú walesi fiatalember, Ch… Read More
  • MINIKRITIKA || Radosiczky Imre (szerk.) - Chuck Norris legendája KI NE ISMERNÉ A LEGENDÁS CHUCK NORRIST? A filmek hősét, ki puszta kézzel legyőz mindenkit. Ki egy fogpiszkáló segítségével képes egy Vietnam szívében lévő fogolytáborból megszökni, természetesen nem egyedül, hanem az össz… Read More
  • Georges Simeon - Maigret és a gengszterek _________________ Agave Kiadó 2013, Budapest 160 oldal A világhírű, 55 nyelvre lefordított Maigret-sorozat (amelyből filmadaptáció is készült) legújabb, 2013-as kiadású része a Maigret és a gengszterek címet viseli. Noha m… Read More
  • F. Scott Fitzgerald: Az utolsó cézár „Az ​​utolsó cézár messzemenően a legjobb hollywoodi regény, s az egyetlen, amely belülről ábrázolja ezt a világot (…) fényében érdemes újraolvasni A nagy Gatsby-t, mert kiviláglik belőle, mit akart Fitzgerald megvalósí… Read More
  • Jackie Bouchard - Megmentőm, Maybe Jane egyszerre veszíti el a férjét és imádott kutyáját, ráadásul ugyanabban a végzetes betegségben, de bármilyen gyalázatos is (mondaná az anyósa), a kutyáját sokkal jobban gyászolja. Miután végigszenvedi a temeté… Read More

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése