MINIKRITIKA | Jeff Kinney: Az ​utolsó szalmaszál (Egy ropi naplója #3)

Nézzünk szembe a tényekkel: Greg Heffley soha nem változik meg. Valaki igazán elmagyarázhatná ezt Greg apjának is. 
Frank Heffley úgy dönt, hogy meg kell edzenie a fiát, ezért beíratja sportolni és más „férfias” tevékenységre is. Persze Greg könnyedén áthúzza apja terveit. De mikor az apja megfenyegeti, hogy katonaiskolába adja, Greg rájön, hogy össze kell kapnia magát…különben szedheti a sátorfáját.



Ez is a rész is nagyon tetszett, kezdem megérteni Greget. Mármint kicsit idegesített néhány részben, milyen önző, de igazából majdnem minden gyerek így gondolkodik, és ezt kezdem elfogadni. Kicsit furcsa volt, hogy most nem az anyuka, hanem az apuka ment át pszichóba, és "keserítette meg" a gyerekek életét, de izgalmas volt, mert ő eddig mindig a "jó zsaru" volt a történetben. :)

Kedvenc idézetek

Mannyt MINDIG dédelgetik. Be is mutatom egy példán keresztül, miről beszélek. A múlt héten Manny az óvodában volt, és mikor kinyitotta az uzsonnás dobozát, a szendvicse FÉLBE volt vágva és nem NEGYEDEKRE, ahogy szereti.Manny hatalmas hisztit csapott, és az óvónők kénytelenek voltak felhívni anyát. Ő otthagyta a munkahelyét, és elment kocsival Manny óvodájába, hogy még egyszer félbevágja a két szeletet.

Rodrick és Ward egészen lelkesen vitatkoztak azon, hogy vajon az ember képes-e fejen állva hányni.

Elég Sherlock Sanyi könyvet olvastam ahhoz, hogy tudjam, néha egy okostojás kiránt a gödörből.


★★★★★★★★★★ (10/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése