Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek. A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol… A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be. A sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek. Hányan távoznak? A bűnügyi regény koronázatlan királynőjének talán legjobb, leghíresebb művét tartja kezében az olvasó.



Kicsit féltem ettől a könyvtől, mert eddig két művet olvastam Christie-től, és egyikkel sem voltam maradéktalanul elégedett. Az elején elég lassan indult be, mire elmesélte minden szereplő történetét, kicsit untam is magam, és őszintén szólva az ömlesztett információhalmazból nem is sok mindent jegyeztem meg. De ettől függetlenül onnantól, hogy az események beindultak, le sem tudtam tenni.

Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment, Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc. Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott, Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc. Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten, Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten. Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat, Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt. Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között, Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt. Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét, Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy. Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad. Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő, Egyet keblére ölel, és így marad kettő. Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd, Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy. Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg, Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek.

Az alapsztorival többé-kevésbé tisztában voltam, hála a Family Guy Tíz kicsi négeres epizódjának, de ez nem rontott semmit az olvasásélményen, mert szerencsére a történet elég eltérő irányt vett. Christie-nek sikerült nagyon egyedi és hátborzongató légkört teremtenie az összezárt emberek közt megbúvó gyilkos ígéretével, tetszett a szereplők gondolatfüzére is, hogy mindig egy-egy szereplő fejébe nyerhettünk bepillantást, és hogy itt-ott elejtett utalásokkal zavarta össze az olvasót olyannyira, hogy még a legvégén sem tudtam volna megmondani, ki a gyilkos. Végre egy tíz csillagos Agatha Christie élményben volt részem. :) 

Szereplők


Kedvenc idézetek

Az orvosok mind istenverte hülyék.

A sikernek is megvannak a hátrányai.

És az őrült mindig előnyben van. Kétszer olyan agyafúrt, mint egy normális ember.

 ★★★★★★★★★★ (10/10)

Related Posts:

  • Peter Swanson: Egy gyilkosság ára Ha ​tönkremegy a házasságod, elválhatsz. Néha azonban nem a válás a legjobb megoldás… Ted egy reptéri bárban összeismerkedik a titokzatos és gyönyörű Lilyvel. Váltanak pár szót, és kiderül, hogy ugyanazzal a járattal ut… Read More
  • Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja (John Cleaver #4) John ​Wayne Cleaver démonokra vadászik: megölték a szomszédait, a családját, és a lányt, akit szeretett, mégis mindig győzelmet aratott fölöttük. Most egy titkos kormányzati elitcsapatnak dolgozik, és arra használja az … Read More
  • Dan Wells: Csak a holttesteden át (John Cleaver #5) Miután John és Brooke magára maradt, városról városra stoppolva vadásznak Amerika közép-nyugati részén a még megmaradt utolsó Sorvadtakra. Csakhogy a Sorvadtak is vadásznak rájuk, ráadásul az FBI is a nyomukban van. Min… Read More
  • Chris Carter - One by One (Robert Hunter #5) The most terrifying TV show ever is about to begin…  It’s an ordinary day on the job for Detective Robert Hunter of the LAPD Robbery Homicide Division, when out of the blue comes a phone call. A voice instructs him t… Read More
  • Charity Norman: A lányunk férje Felkavaró és elgondolkodtató regénye egy véletlenül gyilkossá lett apáról szól. Amikor elkezdjük olvasni, még egyértelműnek tartjuk, hogy egy gyilkos nem érdemli meg a gyerekeit. De mire a végére érünk, nem lesz ennyire… Read More

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése