Ez a magával ragadó történet arról a különleges valakiről szól, akiben feltétel nélkül bízol. Aki nélkül képtelen lennél élni.
Ted Flask számára ez a valaki öregedő társa, Lily, aki történetesen egy rövidszőrű tacskó.
A Lily és a polip felidézi az olvasóban, hogy milyen érzés viharosan szeretni valakit, majd ezek után milyen nehéz elengedni őt, és hogy a szeretteinkért vívott harcok a legnagyobbak az életünkben.
Emlékszel rá, hogy melyik volt utoljára az a könyv, amit mindenképpen oda akartál adni a barátaidnak, hogy olvassák el?
A Lily és a polip a következő.
Előre tudtam, mire vállalkozok. Tudtam, hogy ettől a könyvtől fel fognak szakadni a sebek, tudtam, hogy újra fogom élni minden kis kedvencem elvesztését, a végtelennek tűnő aggódással, ébren töltött éjszakákat, az állatkórház rideg folyosóin való várakozásokat, az utolsó mancsszorításokat, az utolsó lenyalogatott könnyet, a nehéz döntéseket, a fájdalmas búcsúkat, a kertben sorakozó apró sírokat, mindent. És mégis akartam. Akartam, hogy fájjon, akartam, hogy újra végigjárjam ezt az utat, és azért érezzem, megérte, mert hiába meghaltak, legalább éltek. Boldogan, nyugalomban, békességben, szeretetben, és néha jó rájuk gondolni, még ha fáj is.
Azt is tudtam, hogy a szívem darabokra fog törni, hisz én is, mint Ted, viharosan szeretek három kutyát, akik közül csak egy lehet velem. De minden nap azért küzdök, hogy mindhárman velem lehessenek, és minden nap félek, hogy nem lesz elég az erőm, hogy túl késő lesz, hogy nem sikerül, hogy csalódást okozok. De ez a könyv most erőt adott, biztosított, hogy küzdenem kell, hogy higgyek abban, hogy nem lesz késő, és akármennyi időt adatik majd meg nekünk, azt ki fogjuk használni. Szóval pont jókor jött ez a könyv.
Lily és Ted története után azt hiszem, mindenkinek szüksége lesz egy pár zsebkendőre, egy ölelésre, és a kis kedvence társaságára, mert szerintem ebben a történetben mindenki önmagát látja Tedként, és a kedvencét Lilyként. A történet fájdalmasan gyönyörű, nagyon érdekes gondolatokat fogalmaz meg az életről, a halálról, a magányról, a szeretetről, az önzetlenségről, a nehéz döntésekről és a szerelemről is.
Érdekes helyzet áll fent, mert a könyv óriási kedvenc lett, és talán még soha nem sírtam ennyit könyvön, soha nem éltem magam bele történetbe ennyire, mégis egy csillagot le kell vonnom, mert a polipos hasonlat nem annyira nyerte el a tetszésemet. Mármint a hasonlat az tetszett, és a küzdelem is, de néhol szerintem már túl sok volt, és enélkül is egy csodálatos történet lett volna.
Szereplők
Kedvenc idézetek
"Lily egy darabig hallgat, azután rám néz: – Néha Apának hívlak. Hevesen megdobban a szívem. Ennél szebb becenevet nem is kívánhattam volna magamnak."
"Képtelen lennék megválni tőle. Idősebb lett, és ritkábban szokott üdvrivalgásokban kitörni. Eltűnt az a lelkesedés, amely kölyökkorában jellemezte. De ez még mindig az ő hangja. Ez még mindig ő."
"Felnézek az égre, és arra gondolok, hogy többet kellene kimozdulnunk. Nem azért, hogy a polip elmehessen, hanem azért, mert talán marad."
★★★★★★★★★☆ (9/10)