Úgy tekintettünk egymásra, mint a sportoló, a könnyűvérű csaj, a lógós, a színjeles stréber. Aztán egy nap felnéztünk az égre, és minden megváltozott. A tévé azt harsogta, hogy két hónapunk maradt, mielőtt a Radar nevű aszteroida eléri a Földet. Két hónapunk maradt, hogy megszabaduljunk a skatulyáktól, leszámoljunk korábbi énünkkel, és valami többé váljunk. Olyanná, ami megmarad a világvége után is. Két hónapunk volt arra, hogy végre igazán éljünk.
Tommy Wallach Brooklynban élő zenész és író. Irodalmi és nem irodalmi szövegei a McSweeney's, a Tin House, a Wired, a Salon és egyéb folyóiratokban olvashatók. Elnyerte a MacDowell-ösztöndíjat, és zenei EP-je jelent meg a Decca Recordsnál, de fellépett már a New York-i Guggenheim Múzeumban is. Az Akkor felnéztünk az első regénye. A szerzőt a tommywallach.com oldalon lehet becserkészni; ugyanitt olvashatók írásai, és meghallgathatók zenei szerzeményei is.
Tommy Wallach számomra a Kösz, hogy... óta a nagybetűs KEDVENC, az az író, aki mindegy, mit ír, én akkor is elolvasom, és ezen az Akkor felnéztünk csak még egyet dobott. Óriási kedvenc lett a könyv, nagyon szerettem.
Eddig megjelent 2 regénye alapján Wallach szeret kicsit elrugaszkodni a valóságtól, habár hősei nagyon hétköznapiak és valósak, az események meglovagolják a mi lenne, ha...? örök kérdését, és olyan élethelyzeteket vázolnak fel, amik nem hétköznapiak. Míg a Kösz, hogy...-ban ez egy átlagon felüli főhősnő életét jelentette, az első regényében, az Akkor felnéztünkben egy közeledő aszteroida miatti világvégét jelenti. Nekem mindkét regény egyformán tetszett, de tovább nem is szeretném hasonlítani őket, hiszen azon kívül, hogy ugyanazon írótól származnak és mindkettő egyszerűen hihetetlenül fantasztikus, nincs több közös bennük.
Az Akkor felnéztünknek igazán egyedi hangulatot biztosít, hogy az emberek úgy élnek benne, hogy tudják, a napjaik valószínűleg meg vannak számlálva. Ez jó sok bonyodalomhoz és tragédiához, sok átvirrasztott és átbulizott éjszakához, sok szárbaszökkenő szerelemhez és sok újonnan köttetett barátsághoz vezet. A főhősök nagyon emberiek, izgalmasak, sokféle embertípus megjelenik a szereplők között: ott van Peter, a sportoló, akinek már ki van kövezve a jövője a bálkirálynő Stacey mellett egy elit egyetem ösztöndíjával a zsebében, de kételkedni kezd, hogy ez-e a neki való jövő, vagy sem. Olvashatunk Elizáról, akit az egész iskola egy könnyűvérű lányként könyvelt el egy hiba miatt, de több van benne sokkal, például tehetséges művész. Aztán ott van Anita, a rejtett tehetség, akit a szülei a borostyánligás egyetem mintadiákjának szánnak, de nem fogadják el, hogy lányukat az éneklés vonzza, amihez tehetsége is van. Bejön a képbe egy bonyolultabb banda is az élen Aranyossal, a tinikörökben mozgó drogdílerrel, Bobóval, a zűrös dílertanonccal, aki Peter húgával, a lázadó Mizériával jár, és Andyvel, aki rossz társaságba keveredett, de nem veszett el teljesen. Ez a sok, sokféle szereplő szerintem szuperül keveredik a regényben, mindenki valamilyen bonyolult kapcsolatban áll mindenkivel, és új barátságok is születnek a közelgő vég miatt.
Az események nagyon gyorsan fordulatot vesznek: míg az elején még csak pár tiniről olvashatunk a maguk tinis, a világnak jelentéktelen tragédiáival, az aszteroida hírére beindul a cselekmény és képbe kerülnek a zavargások, polgári anarchia, szükségállapot, igazságtalan bebörtönzés, rendőri túlkapás, tüntetések, testi sértések, gyilkosság és egy eszméletlen világvégét ünneplő parti. Végig izgultam a könyvet, rettenetesen sok olyan dolog történt benne, aminél nagyon féltem, sok olyan helyzet volt, amikor aggódtam a szereplőkért, és nem tudtam, hogy lesz tovább.
A végkifejlet nekem nagyon tetszett, és az odáig vezető út is, ez a történet minden elcseszett és kevésbé elcseszett szereplőtől lett teljes, akiket nagyon jól megismertünk a történet során a maguk családi tragédiáival, múltjával, érzéseivel, félelmeivel együtt, és nekem óriási kedvenc lett az Akkor felnéztünk.
Szereplők
Kedvenc idézetek
Hiszen így vagy úgy, de minden élet egyfajta apokalipszissel ér véget.
A szépség a birtokosából mindig céltáblát csinált. Minden egyéb emberi vonást könnyű elrejteni, legyen az ész, tehetség, önzetlenség, sőt akár az őrület, de a szépséget nem lehet eltitkolni.
Azzal a szóval emlegették, amely egy lánynál valahogy mindig szégyent jelentett, míg egy fiú esetében presztízzsel járt együtt: L-O-TY-Ó.
A gyűlölet pusztán azt jelenti, hogy ideiglenesen nem figyelünk fel teljes egymásra utaltságunkra.
– A Biblia meghagyja, hogy tiszteld az idősebbeket, Anita! Ez neked talán semmi, de amikor gyerekek voltunk, apádnak meg nekem nagyon is sokat jelentett! Nekünk még tisztelnünk kellett az idősebbeket. Nem ám így… elszökni. – A Bibliában semmi sincs arról, hogy az embernek támogatni kell a gyerekeit? Hogy feltétel nélkül kell szeretnie őket? – A parancsolat arról szól, hogy tiszteld atyádat és anyádat, nem pedig fordítva. – Akkor a Biblia el van baszva!
INFORMÁCIÓK
Kiadó: Gabo
Oldalszám: 432
Megjelenés éve: 2017
Eredeti cím: We all looked up
★★★★★★★★★★ (10/10)
A bejegyzés a Gabo Kiadó jóvoltából jöhetett létre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése