Digby és Zoé, a két gimnazista nyomozásának és szerelembe esésének cseppet sem romantikus, inkább vicces és veszélyes története.
Amikor az ember arra készül, hogy Digby barátjaként túléljen egy átlagos napot, az nem sokban különbözik attól, mint ha az apokalipszist készülne túlélni. Amikor Digby először becsönget, Zoe Webster nincs különösebben elragadtatva. Digby goromba, okos, és nem tűr ellentmondást. Mire Zoe észbe kap, máris nyakig ül abban a vicces és veszélyes eseményfolyamban, amely egy gimnazista lány elrablása ügyében folytatott nyomozáshoz vezet. Ennek az emberrablásnak pedig talán köze lehet ahhoz, hogy nyolc évvel ezelőtt tragikus körülmények között eltűnt Digby húga is. Ez a borotvaéles párbeszédekkel fűszerezett regény olyan szerelmi történet, amely határozottan nem romantikus, és olyan krimi, amelyben nem a tettes kézre kerítése az egyetlen izgalom. Stephanie Tromly első könyvét nem fogjuk egyhamar elfelejteni.
A fülszöveg utolsó mondatával totálisan egyetértek: "Stephanie Tromly első könyvét nem fogjuk egyhamar elfelejteni.". Én biztosan nem fogom egyhamar elfelejteni ezt a könyvet, hiszen akkora hatással volt rám, hogy épp csak a mennyezet nem szakadt le. Rég nem találkoztam ilyen egyedi, ilyen kiforrott, ilyen különleges könyvvel, ami szinte sikítozott utánam a polcról, hogy gyere, olvass el, és ami kirángatott az olvasási válságból és végre megint sikerült fent maradnom hajnalig, mert nem tudtam letenni a könyvet. Már érzem, hogy bajban vagyok, hiszen ebben az évben legalább 20 olyan könyvet olvastam, ami szerintem megérdemelné, hogy a 2017-es év kedvence legyen számomra, de a Csak a bajt hozod rám most biztosan lesöpört néhányat az eddig biztosnak vélt helyéről.
Szomorú vagyok, mert véget ért, és mert ha már holnap a kezemben lenne a folytatás, az is késő lenne, annyira szeretném már elolvasni. Ritka az olyan könyv, aminél egy percre sem unatkozol, ez ilyen volt. Több szálból épült fel a cselekmény, amelyek külön-külön is simán megállták volna a helyüket egy-egy regényként, de így összegyúrva egy olyan hihetetlenül jó kis történetet alkottak, hogy az elmondhatatlan.
Az első szál Zoe története volt, a frissen elvált szülők gyermekéé, aki új városba költözik. Klisé, nem igaz? De valahogy itt ez is működött, az írónő nagyon jól bemutatta Zoe életét a kelekótya anyukával és a szigorú apukával. A végére már egy egész kis családi dráma kerekedett ki belőle titkokkal és hazugságokkal, tetszett.
A második szál nem más, mint a mi imádott Digbynk, akinél egyedibb és élőbb főszereplőt még nem sokat láttam. Folyton öltönyben jár, folyton eszik, és egy magánnyomozót meghazudtoló észjárással rendelkezik. Az ő szála összeköttetésben áll a regény fő cselekményszálával, vagyis hogy valaki lányokat rabol el a városból. Digby kishúgát rabolták el, ami jócskán rányomta a bélyegét a családra, hiszen mindenki őket gyanúsította. Digby végig nagyon rejtélyes volt, de aztán kiderült, hogy mi is a helyzet vele és a családjával, és húha! Annyira, de annyira együtt éreztem vele, és annyira szerettem volna magamhoz ölelni, és megmondani neki, hogy nincs semmi baj. Egyébként ebben a regényben Digby a fő humorforrás, mindenre van valami frappáns vagy éppen szarkasztikus válasza, mindenre van egy jó ötlete, legyen az egy égő kukába való beleugrás, betörés, drogvásárlás, iskolakerülés vagy egy iskolai bál. Egyszerűen imádtam.
Aztán ott van a harmadik szál, a fő cselekmény, amiről már beszéltem, a lányok elrablása. Ez a szál nekem nagyon tetszett, jól ki lett dolgozva, és komolyan mondom, szeleburdi tinilányok és tinifiúk nélkül is simán megállná a helyét egy jó krimiként. Elképesztően szövevényes hálózatot épített fel az írónő eköré a bűntény köré, bár a megoldás egyszerűen kikövetkeztethető volt (de hát ez egy ifjúsági regény!), én nagyon élveztem a nyomozást. És ezzel el is érkeztünk a negyedik szálhoz.
A negyedik szál Digby, Henry és Zoe kis nyomozása volt, amiben igyekeztek fényt deríteni az eltűnésekre és a környéken garázdálkodó, furcsa alakokra. Ez a rész is zseniális lett.
Az ötödik szál pedig a klasszikus tiniregények vonalát követi, egy középiskoláról és annak minden problémájáról szól. Klikkek, kirekesztés, fenyegetés, iskolabál, limuzin, dolgozatok, tanárok, barátságok, ellenségeskedések... volt itt minden.
Összességében ez a regény az általam említett öt szál tökéletes elegye, iszonyatosan jól meg van írva, könnyed humorral, pörgő cselekménnyel, nekem instant kedvenc lett, olvassátok el ti is! :)
Szereplők
Kedvenc idézetek
– Mit mászkál? – kérdeztem. – A jegyzeteit keresi. Felírta magának, hogy hogy néztek ki a gyújtogatók – mondta Digby. Mrs. Preston az ablakhoz jött, Digbyre nézett, és meglobogtatott egy papírt. – Á, megtalálta. Reméljük, nem kap agyvérzést a nagy izgalomban. Csak nyugodtan, Mrs. Preston! – kiáltott fel neki Digby. Mrs. Preston kicsoszogott az utcára. – Itt van! Tudtam, hogy felírtam. – Olvasni kezdett a céduláról. – Két férfi, mindkettő magas, az egyik biciklivel jött. Vártuk a folytatást, de aztán rájöttünk, hogy mindössze ennyit jegyzett fel. Láttam, hogy címnek odaírta: A rendőrségnek!! Igen, így, két felkiáltójellel.
Nem tehetek róla. Azt gondoltam: vegán?, és a tekintetem ösztönösen az öve fölé lógó pocakjára vándorolt. Azt hiszem, ezzel mindannyian így voltunk, és Cooper ezt észre is vette. Ráhúzta a dzsekijét a hasára. – A szénhidrát vegán.
– A társa tényleg jó zsaru, nem? – kérdezte Digby. – De még mennyire – bólintott Holoway. – Vegán, de még mézet sem tesz a teájába, mert nem hajlandó kizsákmányolni a méheket.
Ahogy ültem a földön, és belebámultam a puskacsőbe, egy nyomozós tévéműsort képzeltem magam elé, amiben valami zsaru a szétlőtt arcom láttán azt mondja: „Uraim, úgy tűnik – itt felteszi a napszemüvegét –, hogy ez a kölyök soha többet nem megy iskolába.”
INFORMÁCIÓK
Kiadó: Ventus Libro/Kossuth Kiadói Csoport
Oldalszám: 300
Eredeti cím: Trouble is a friend of mine
Megjelenés éve: 2017
★★★★★★★★★★ (10/10)
A bejegyzés a Ventus Libro/Kossuth Kiadói Csoport jóvoltából jöhetett létre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése