Borbíró Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?
Az állás, amely végül az ölébe hull, jóval több és veszélyesebb, mint amiről valaha is álmodott, és rejtélyes, új főnöke hamarosan hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Bori nem tudja, képes lesz-e átverni Magyarország legokosabb vámpírjait úgy, hogy csupán eszére és alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, de a vérét, életét és emberségét megőrizze.
Magyar nyakba magyar szemfog!
Szerintem ember nincs, akinek nagyobb előítéletei voltak erről a könyvről olvasás előtt, mint nekem: nem tetszett a borító sem, a szereplők neve sem, borsódzott a hátam ettől a nagyonmagyar (ősmagyar?) témától is, ráadásul a vámpírokat sem szeretem, sőt, még magyar író is írta... minden, ami lehetséges. Meg voltam győződve róla, hogy soha nem fogom elolvasni, aztán jött a Mini Könyvklub, és rájöttem, hogy ha tartani akarom a lépést a könyvklubbal, akkor igenis elolvasom. És óriási meglepetés volt, mert úgy indultam neki, hogy na, majd írok egy jó kis lehúzó kritikát a könyvről, aztán csak olvastam, olvastam, és kedvenc lett. És már a folytatást jegyzem elő a könyvtárban. :)
Bori egy igazán egyedi hősnő, nagyon jól felépítette az írónő a személyiségét, és nagyon jó szövege volt végig, sokat nevettem. A többi szereplő is izgalmas és egyedi volt, Attilát és Koppányt nem csíptem túlzottan, de például Evelyn és Eric nagyon közel kerültek a szívemhez. Remélem, róluk még többet olvashatunk az elkövetkező részekben.
Tetszett, hogy mindent megmagyarázott, az egész vámpír-likantróp-ember kever világ felépítését, és az is tetszett, hogy a többi regénnyel ellentétben itt a vámpírok nem titkos társaságként, hanem a közösség polgáraiként vettek részt a történetben. Az is tetszett, hogy végre nem egy Alkonyat-koppintást olvashattunk csillogó vámpírokról és kínlódva szenvedős szerelmi háromszögről - habár volt benne romantika és erotika (hűha, azok a jelenetek!), ez ízlésesen volt beépítve a történetbe, és nem vitte el az egészet egy amolyan vámpír leszek érted, mert szeretlek és nem tudok nélküled élni vonalra. Az alapötlet, vagyis hogy Bori vámpirolúgusként dolgozik, szerintem zseniális húzás volt az írónő részéről, annyira új és egyedi, hogy nem hogy nem olvastam még ilyet sehol, de még csak gondolni sem gondoltam arra, hogy ilyen egyáltalán létezhetne.
A cselekmény nagyon izgalmas és pörgős, végig izgultam, mi is lesz ennek a nagy kalandnak a vége, és elégedett vagyok a végkifejlettel - kellőképpen izgalmas és érdekes volt a sok fordulat, de szépen lezárt és megmagyarázott mindent. Minden egyes apró dolgot óriási szakmai tudással épített fel, mindennek volt értelme, a legutolsó szérumig és kísérletig. Imádtam ezt a tudományosan nagyon a toppon lévő, mégis kőkemény, de közben érzékeny és felvágott nyelvű főhősnőt, alig várom már, hogy még olvassak róla.
A korábban említett nagyonmagyarsággal még mindig nem vagyok kibékülve, a nevektől például legszívesebben a falra másznék, de egyúttal úgy is érzem, hogy nagyon, de nagyon jót tett a történetnek, hogy a magyar valóságba helyezte az írónő, hiszen ezeket a problémákat, amiket kicsit kicsavarva, kicsit burkoltan, de néha nyíltan tárgyal a regény - politika, korrupció, munkahelyek megszűnése, és társaik - csak mi érthetjük, magyarok, hiszen velünk esnek meg, és ülhetne Bori és Attila mondjuk a Taco Bell-ben, és Donald Trump lehetne vámpírelnök, de az már nem ugyanaz. Szóval a nevekkel igyekszem kibékülni, a többiről pedig csak csupa-csupa jót tudok mondani. :)
Szereplők
Kedvenc idézetek
A politika kacifántos dolog – sóhajtott. – És a titkos záradékok teszik igazán kacifántossá.
– Vagy, ami még jobb, egy személyes beszélgetés vacsora közben – mutatott rá Evelyn, és mindkettőnknek narancslevet töltött. – Előtte vedd le a ruhát! – mondta gyakorlatiasan. – Hogyhogy előtte? – kérdeztem. – Most mondtam, hogy nem lesz szex. – A narancslé előtt, drágám
– Majdnem egyidősek vagyunk. Én is idén töltöm a huszonnyolcat. – Amit én már két hónapja be is töltöttem, tejfelesszájú, tettem hozzá magamban.
Az volt az érzésem, hogy kezd felengedni végre. No persze, csak a maga karót nyelt módján.
Van bennünk valami közös – vonta le a következtetést. – Mindketten a legjobbak akarunk lenni. És valószínűleg azok is vagyunk. – Ó, igen – kontráztam. – És mindketten szerények is vagyunk, mint az ibolya
★★★★★★★★★★ (10/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése