Janne Teller - Semmi

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”

Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. De először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze. Ezért a diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnek az imaszőnyegét. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme. 

Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik: Rikke-Ursulának a copfjaitól, Gerdának a hörcsögétől kell megválnia. Kettejük még kegyetlenebb követelésekkel áll elő: Anna-Linek örökbefogadási bizonyítványa, a kis Emil koporsója, egy kutyatetem és egy Jézus-szobor is az „értelem hegyén”, a „Fontos Dolgok Halmán” végzi. Akkor vadulnak csak igazán el az események, amikor Sofie-nak az ártatlanságát, a tehetségesen gitározó Jan-Johannak meg az ujját kell feláldoznia. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség. 

Csak Pierre marad flegma. Kineveti a kamaszokat, akik ilyen áldozatokra képesek, csak hogy megtalálják az élet értelmét. Ezért nagy árat kell fizetnie: a többi gyerek kegyetlenül bosszút áll.

Én most nem fogok filozofálni, mert nincs értelme. Nem tudok filozofálni, és már megtették helyettem sokan mások. Én most minden erkölcsi kérdés nélkül fogom leírni a véleményemet, és azt, hogy ez az aprócska könyv mekkora jelentőséggel bírt számomra.

Először is kezdjük a borítóval. Már nagyon régen felfigyeltem rá, nagyon vonzza a tekintetet, de a könyv elolvasása nélkül a borító jobb alsó sarkában elhelyezkedő halmot csak egy nagy rakás krikszkraksznak néztem. Aztán ahogy elolvastam, kitisztult a kép, és most már látom, milyen zseniális is a borítóterv és mennyire szorosan kapcsolódik a történethez.

Szerintem ezt a könyvet kötelezővé kellene tenni, és pedig abból az okból, hogy a gyerekek, a fiatalok lássák, hogy egy ártatlannak tűnő kijelentés mekkora lavinát indíthat el. Szerintem ez a regény a mintapéldája a tipikus gyermeki viselkedésnek. Gyomorforgató és szívszorító volt látni, hogy az egyszerű dacos figyelemfelkeltés hogyan ment át kegyetlen bosszúhadjárattá és életveszélyes cselekedetté. Számomra rendkívül megdöbbentő volt olvasni, hogy hogyan jutottak el a tárgyak a zöld szandáltól egészen a beszolgáltatott szüzességig. És még megdöbbentőbb, hogy ez a való életben, bármelyikünk szomszédságában vagy gyermekének osztályában is simán megtörténhetne.

Szeretném isteni magaslatokba emelni, piedesztálra tenni ezt a könyvet, mert tényleg egy korszakalkató mesterműről beszélünk, de bennem maradt egy kis hiányérzet. Őszintén, valahogy azt hittem, hogy a végén majd kiderül, hogy Pierre Anthon azért kiabálja azt a sok idiótaságot és nyilatkoztatja ki, hogy az életnek nincs értelme, mert mondjuk, mit tudom én, halálos beteg, és azt hiszi, hogy ha az élet ilyen igazságtalan, akkor nincs semmi értelme. Nem tudom. Valami ilyesmire számítottam, de talán éppen ez lett volna az egyértelmű megoldás, túl YA-szerű, amihez mostanában hozzá vagyok szokva, és azzal, hogy Janne hagyott egy kis nyitott kérdést, egy hangyabokányi függővéget, sokkalta jobb lett a regény.

Szereplők

és igen, tudom, hogy a szereplők elméletileg 13-14 évesek, de én egy pár évvel idősebbnek képzeltem el őket. :)

Pierre Anthon

Jan-Johann

Ájtatos Kaj

Sophie

Elise

Agnes

Kedvenc idézetek

"– Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom – közölte. – Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá. 

Majd egész nyugodtan meghajolt, s összepakolta a cuccát, amit nem sokkal azelőtt vett ki a táskájából. Búcsúzóul közönyös képpel felénk biccentett, és kiment anélkül, hogy becsukta volna maga mögött az ajtót."

"Ha semmi nem jelent semmit, akkor jobb semmit sem csinálni, mint valamit."

"Ő maga teljesen nyugodt maradt. És amikor Eskildsen tanár úr harmincnyolc perces erkölcsi szónoklat után a katedrára csapva azt üvöltötte, hogy hát mi a fenét akartatok ezzel, akkor Sofie így válaszolt: 

– Az élet értelmét kerestük. – Bólintott, mintha csak magának mondaná. – Az iskolában semmi ilyesmit nem tanítottak. Így magunknak kellett utánajárni"

«««««««««« (10/10)

INFORMÁCIÓK

Kiadó: Scolar

Megjelenés éve: 2011

Eredeti cím: Intet

Oldalszám: 182

Besorolás: ifjúsági, filozófia, lélektan, pszichológia, kortárs, regény

A bejegyzés a Scolar Kiadó jóvoltából jöhetett létre.