James Dashner - Halálkúra (Útvesztő #3)

KISZABADULTAK AZ ÚTVESZTŐBŐL. ÁTJUTOTTAK PERZSELTFÖLDÖN. KOCKÁRA TETTÉK EGYMÁSÉRT AZ ÉLETÜKET. ÁM A VÉGSŐ IGAZSÁGGAL SZEMBEN TEHETETLENEK.

A Tűzpróba után úgy tűnik, az őrült hajszának vége. De Thomas biztos benne, hogy nem bízhat a VESZETT-ben. Hiába állítják, hogy nincs több megtévesztés, hogy a Próbák nyomán már minden szükséges információt megszereztek, és most Thomas és társai visszakaphatják az emlékeiket, hogy végrehajthassák az igazi küldetésüket. A csapat tagjaitól várják ugyanis, hogy létrehozzák az emberiséget fenyegető halálos vírus ellenszerét. Csakhogy Thomas sokkal több mindenre emlékszik, mint a VESZETT vezetői hinnék. Hazugságokkal többé nem mennek semmire. Ám a dermesztő igazság jóval veszélyesebb, mint azt Thomas valaha gondolta volna. A csapat újabb gyilkos kalandra vállalkozik, hogy kifürkéssze a VESZETT legnagyobb titkát. Menekülésük során tomboló Buggyantakkal és profi fejvadászokkal kell megküzdeniük, majd egy titkos szervezet csap le rájuk. Milyen árat kell fizetniük azért, mert a saját kezükbe vették a sorsukat? Túlélheti-e vajon bárki a Halálkúrát?


Először is kezdjük egy bejelentéssel, az extrém fangirl sikoltozást képzeljétek hozzá: megjelent a Tűzpróbából készülő filmadaptáció első előzetese. Annyira jóóóóóó lesz. *-*


Ugye, hogy milyen fantasztikus lesz? Én pedig valahogy így érzem magam:


Na jó, de most térjünk rá a tárgyra, amiről ebben a bejegyzésben igazából szeretnék beszélni. Ez pedig nem más, mint az Útvesztő trilógia elvileg befejező része, a Halálkúra.

Nem nagyon emlékeztem arra, hogy mi történt a Tűzpróbában, mert elég sok idő eltelt azóta, hogy olvastam, de szerencsére Dashner bácsi emlékeztetett arra, hogy hol is tartunk most a történetben, az első 20 oldalon elrejtett információ-morzsákkal. 

Szerintem ez a kötet méltó lezárása a trilógiának, habár nagyon fognak hiányozni a tisztársak. Amennyire jó volt az Útvesztő, és kicsit hullámvölgyes volt a Tűzpróba, annyira volt fantasztikus a Halálkúra. Nagyon, de nagyon jó volt.

spoiler, jelöld ki! a történet legszomorúbb része egyértelműen Newt sorsa volt, ami megadta a regény alaphangulatát, és végig belengte a történetet egy kissé keserű hangulat, ami az élet igazságtalanságát volt hivatott jelezni. Nagyon sajnálom, hogy végül Newt meghalt, mert ő volt az egyik kedvenc szereplőm, és megszakadt a szívem, amikor a Minhoval közös jeleneteket olvastam. spoiler vége.

Nem nagyon tudok mit írni a történetről anélkül, hogy ne lenne tele a bejegyzés fehér spoiler-zónákkal, így inkább leírom, hogy kinek ajánlanám az Útvesztő-trilógiát:
  • Fiúknak
  • Lányoknak
  • Időseknek
  • Fiataloknak
  • Akik már unják, hogy minden disztópia női szemszögből íródott
  • Akik szeretnének férfi szemszögből olvasni
  • Akik szeretik a disztópiákat
  • Akiknek eddig negatív tapasztalatai voltak a disztópiákkal kapcsolatban, de adni akarnak még egy esélyt a műfajnak egy olyan könyvvel, ami biztos, hogy nagyon jó
  • Akik szeretik a rejtélyeket
  • Akiket érdekel, milyen az, ha valakinek nincsenek emlékei
  • Aki egy ütős könyvet keres
  • Aki szereti a humoros beszólásokat
  • Aki karakán szereplőket keres
  • Aki olyan könyvet akar olvasni, amiből film is készült
  • Aki nincs annyira oda a romantikus szálakért
  • Magyarul mindenkinek.

Szereplők


Thomas

Minho

Newt

Theresa

Brenda

Jorge

A. D. Jansen (Patkányember)

Kedvenc idézetek

"Vagy te vagy a legbátrabb srác, akivel valaha találkoztam, vagy sík hülye vagy."

"Kövessetek. És ne feledjétek: ha bármelyik testrészetek leválna rólatok egy Buggyanttal történt szerencsétlen találkozás következtében, melegen ajánlom, hagyjátok a fenébe, és rohanjatok, ahogy bírtok. Már ha nem a lábatok vált le."

"Nincs értelme élni egy ilyen darab plottyon, amivé ez a bolygó vált."

"Megvénülünk, vagy már rég meghalunk, mire bekövetkezik a te mágikus pillanatod, Thomas. Nem valószínű, hogy bejelentik majd a hangosbemondón: „Figyelem, figyelem! Eljött a remek idő a szökéshez, mert a következő tíz percben eléggé elfoglaltak leszünk.”"

"– Hé, minden rendben, jól van, Patkányember úr? – érdeklődött Minho. 

– A nevem Janson igazgatóhelyettes – válaszolta a kérdezett halk és vészterhes hangon, mintha csak komoly erőfeszítések árán lenne képes kordában tartani az indulatait. Közben egyetlen pillanatra sem vette le a tekintetét Thomasról. – Tanulja meg tisztelni az idősebbeket. 
– Ha maga sem bánik majd úgy az emberekkel, mint az állatokkal, talán fontolóra veszem a javaslatát."

Kedvenc fangirl képek. :)




«««««««««« (10/10)

INFORMÁCIÓK
Kiadó: Cartaphilus
Megjelenés éve: 2015

Eredeti cím: The Death Cure
Sorozat: Útvesztő
Sorozat előző része: Tűzpróba
Sorozat következő része: -
Besorolás: YA, disztópia


A bejegyzés a Cartaphilus Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

2 megjegyzés:

  1. Tegnap végeztem a Tűzpróbával, nekem egy örökkévalóságnak tűnt, így a harmadik résszel tuti pihenek.

    DE! Petyr Baelish *-* A filmet tutira megnézem :O

    VálaszTörlés
  2. Úristen! Annyira várom már, hogy elolvassam. Csak félek elkezdeni, mert ezt a rész angolul kaptam. De már elkértem osztálytársamtól, akik végig spoilerezték az egészet. :(

    VálaszTörlés