Juhász István - Menekülés a Földről





A világ elpusztult, a Föld halott. Az emberiség maradéka a fénytől elzárva, egy földalatti kolónián várja a teremtők eljöttét, hogy elhozzák számukra a felemelkedést. A mindenható egyház a Főpap vezetésével harcot vív a lázadókkal, akik terrorakcióikkal veszélyeztetik a kolónia felemelkedését. Ervin, az egyszerű munkás, olyan felfedezést tesz, mellyel önmagát, és szerelmét is veszélybe sodorhatja. Hirtelen megfordulni látszik a világ és már semmi nem annak tűnik, ami volt. De mit fog tenni? Vajon kik az emberiség valódi ellenségei? Mi történt a Földdel? Mit tervez a Főpap? Kik azok a teremtők és mikor jönnek el? Vagy talán már itt is vannak? Egy könyv egy lehetséges jövőről, a manipulációról, a fanatizmusról, a hataloméhségről, és az ezzel szembeszálló bátorságról, hitről és szerelemről.



Mindenképpen szerettem volna elolvasni ezt a könyvet, és ennek két oka volt: az egyik az, hogy iszonyatosan megfogott a borítója, és szerettem volna tudni, hogy mit takar. A másik pedig az, hogy a fülszöveg izgalmasnak bizonyult, és számomra egy kicsit a Silóhoz hasonlított, ami szintén nagyon tetszett.

És meg kell mondanom, hogy Juhász István könyvét is imádtam. Remélem lesz folytatása, mert szeretnék még többet olvasni erről a kiválóan felépített világról. Érdekes kérdéseket boncolgat, és tetszett, hogy nem a szokásos klisékre épült.

Pár óra alatt elolvasható, de utána napokig nem felejthető a Menekülés a Földről, szóval ha van kedvetek egy jó kis magyar szereplős sci-fi-hez, akkor mindenképp olvassátok el! :)


«««««««««« (10/10)


INFORMÁCIÓK
Kiadó: Álomgyár
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 272



A bejegyzés az Álomgyár Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

Related Posts:

  • Marissa Meyer - Cinder (Holdbéli Krónikák #1) 126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a … Read More
  • David Levithan - Nap nap után (Every Day #1) „A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne av… Read More
  • Melissa Landers - Elidegenítve (Elidegenítve #1)Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carát választották ki a L'eihrek arra, hogy eg… Read More
  • Cathy Glass - Nekem is van apukám! Lehet egy gyerek okosabb, mint a felnőttek?  Cathy Glass Valós történet alapján megírt, szívszorító regény egy bátor és okos kisfiúról. Ryant és az öccsét egyedülálló, alkoholista anyjuk neveli. A nő … Read More
  • Diane Chamberlain - Kegyes hazugságok A tizenöt éves Ivy Hartnak egyedül kell gondoskodnia idős nagymamájáról, mentálisan zavart nővéréről, és nővérének kisfiáról is. Mindezt még nehezebbé teszi, hogy Ivy epilepsziás. A friss házas Jane Forrester megrögzött… Read More

1 megjegyzés:

  1. Magyar írótól idén én még nem olvastam jobbat, nekem is kicsit hasonlított a Siló-ra, amit én is szintén nagyon de nagyon imádok, az egyik kedvenc sorozatom :)

    VálaszTörlés