Arthur Madsen - Five ~ Az új generáció


Évezredekkel ezelőtt Ehnaton fáraó udvari alkimistáival egy medált készíttetett, amely képes volt befolyásolni a bolygók mozgását. 
Az emberiség nem tudja, hogy létezik egy másik világ, egy ismeretlen birodalom, amelynek királynője mindenáron meg akarja kaparintani magának a legnagyobb hatalmat. 
Öt gyerek élete változik meg örökre, amikor valaki ellopja a medált, és ezzel együtt a fény is eltűnik a Földről. 
Az árvaházban nevelkedő Yeni, Jauns, és Nuwe, valamit a jómódú családból származó Berria és Baru csak egymásra támaszkodhatnak, ha sikerrel akarnak járni.

GYEREKEK ÉS FELNŐTTEK HARCA EGY IDEGEN VILÁGBAN. A BÁTORSÁG, A BARÁTSÁG ÉS A HŰSÉG PRÓBÁJA A VILÁG SORSA AZ Ő KEZÜKBEN VAN.


Kicsit féltem ettől a könyvtől, mert eléggé lehúzták a molyon (értékelések átlaga: 54%...), de az eddigi tapasztalataimból az derült ki, hogy amit mások lehúznak, nekem az nagyon is tetszik (péládul Naomie Hay - A Nyeremény), és ami másoknak tetszik, attól én hányni tudnék (pl. Meg Rosoff - Majd újra lesz nyár). Ezért szerettem volna egy próbát tenni, és pozitívan csalódtam. Ugyanis nekem nagyon is tetszett!

Alapvetően a könyv 3, teljesen különböző szálból fonódik össze. Ott van Nuwe, Yeni és Jauns története,
ami az árvaházban játszódik ; Berria és Baru története a templomban és a családi házban ; és Shamala története a kriccs birodalomban. Először nem értettem, hogy mi köze van egymáshoz a három szálnak, aztán ahogy egyre kezdett bonyolódni a történet, egyre jobban megértettem, hogy mi folyik itt, és csak olvastam, és olvastam, és egyszerűen a hatása alá kerültem. :)


Annyira tetszett, hogy a szereplők egy kisebb jellemfejlődésen mentek keresztül a rövid kis történet során. Baru megtanulta, hogy nem minden a külső, Berria és Jauns szerelmet találtak, Nuwe pedig sokkal bátrabb lett a végére. Sajnos Yeni a történet nagy részében nem szerepelt, pedig nekem ő volt a kedvenc szereplőm. A borítón szereplő kislány is tündéri. A kriccs-kalandban résztvevőket két csoportra oszthatjuk: ott van Nuwe és Jauns, akik Yeni megmentéséért, míg Berria és Baru az apjuk megmentéséért szállnak alá a birodalomba, de mivel közösek a céljaik, összefognak, és igazi barátságot kötnek. :)

A befejezéssel nem vagyok kibékülve. A függővég egy nagyon csúnya dolog..:( :)

Ne rettentsen el titeket a negatív kritikák halmaza, mert mint az én példámból is láthatjátok, nem mindenkinek egyforma az ízlése. :)

«««««««««« (10/10)
__________________________
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 240

A bejegyzés a Scolar Kiadó jóvoltából jöhetett létre.

Related Posts:

  • Papp Dóra: Tükörlelkek 2. (Tükörlelkek #2) Orsi és Kriszti nem is lehetnének távolabb egymástól. Fekete Orsolya ezúttal olyan helyzetbe sodorta magát, amiből csak segítséggel tud kimászni: muszáj lazítania a falakon, amikkel körbevette magát, különben teljesen e… Read More
  • Julia Lewis Thomson - Többek által Te ​​megérdemelnéd a második esélyt? Anna mély érzésű lány, aki szeretetre vágyik. Igazán megérdemelné, hogy boldog legyen. A Defektesek dobosa, András megadja neki mindazt, amire szüksége van: szerelmet, nyugalmat és b… Read More
  • 100 magyar népmese A ​​Magyar népmesék sorozat valódi kulturális kincsünk: ezeken a meséken több generáció felnőtt már, a sorozat zenéje, a főcím ágról ágra szálló madara mindannyiunk közös élménye és emléke. A történetek valódi családi m… Read More
  • Karácsonyról Álmodók Tizenkét hangon elmesélt érzések és gondolatok azokról az ünnepi pillanatokról, amikor a fenyőfa mellett megszólal a csengettyű és a gyertyalángnál minden más színben játszik, az álmok pedig valóra válnak, ha igazán his… Read More
  • Szőcs Henriette: A hűség kutyáknak való Hogyan lesz az örökösen másokat pátyolgató, támogató nőből tökéletes szexturista? Adott egy nő, aki elhatározta, hogy boldog lesz. Mert az jót tesz az egészségének. Különben is annyiszor ráfázott már. Nem gyámolítót ker… Read More

1 megjegyzés:

  1. Molyon én is meglepődve olvastam azt a nagyon sok rossz kritikát, nem 5 csillagos nekem se a könyv, de azért egész jól elszórakoztatott.

    VálaszTörlés