Nyáry Krisztián - Így szerettek ők (Így szerettek ők #1)

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához. 
40 történet Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.


●●●
Különös történet, hogy miként kerültem kapcsolatba ezzel a könyvvel.
Már a megjelenésekor azonnal kívánságlistára tettem, de ez teljes mértékben a borítónak volt betudható, aztán egyszer elmentem mellette a könyvtárban, és beleolvastam. Azt gondoltam "micsoda dögunalmas könyv, fekete-fehér képekkel". Aztán pedig miért ne? alapon kivettem a könyvtárból, és imádtam. Alig várom, hogy bent legyen a második része is, nagyon szeretném már elolvasni.

A leggyönyörűbb könyv, amit valaha láttam. Nem csak a borító, a belső lapok is olyan esztétikusan vannak megcsinálva, hogy öröm volt nézni. Nem beszélve a részletességről és a rengeteg új információról, amit Nyáry nem kis munkával összegyűjtött. Legszívesebben egész nap csak olvasgatnám, lapozgatnám.

A legjobb mégis az volt benne, hogy mivel még iskolába járok, tudom, hogy a diákok nagy többsége mennyire utálja az irodalmat (sajnos), illetve hogy a száraz életrajzokat nehezen tanulják meg. Ha ebből a könyvből tanítanának, biztos mindenki megtanulná a költők élettörténetét. :)

«««««««««« (10/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése