"Nekem természetes a melegek létezése, és az is, hogy ugyanúgy szólhat róluk egy szerelmes történet." - Interjú Becca Prior-ral, A tanítvány szerzőjével

Nemrégiben olvashattátok a kritikámat egy nagyszerű regényről, amely egy tehetséges, fiatal magyar írónő tollából származik, és a világ egyik leghíresebb együttesének tagjai ihlették. Igen, A tanítványról beszélek. :) Sikerült interjút készítenem az írónővel, Becca Prior-ral, fogadjátok szeretettel!

Mesélj egy kicsit magadról!
Civilként egészen mással foglalkozom. Az írás csak hobbi, egy olyan kikapcsolódás, amiről kiderült, hogy akár komolyabb szerepet is kaphat az életemben.

Miért döntöttél úgy, hogy álnéven publikálod a könyvet?
Mert a nevemmel szerintem nem lehet eladni egyetlen könyvet sem. Én sem venném meg. Ráadásul ezen a néven kezdtem publikálni, mint blogger, így nem is volt kérdéses. 

Hány részes lesz a sorozat, és mikor érkezik a következő kötet?
A második kötet épp a végső fázisban van; készül a borító, és a tördelő épp azzal szenved, hogy mindig benne hagyom a puha sortöréseket :) Reméljük, hogy tudjuk tartani az eredeti tervet és novemberben már a kezükben tarthatják az olvasók.  A sorozat négy kötetes lesz.

Nem féltél, hogy milyen lesz a könyv fogadtatása, köszönhetően a nem mindennapi témának?
Nem igazán. Nekem természetes a melegek létezése, és az is, hogy ugyanúgy szólhat róluk egy szerelmes történet, mint egy hetero párról.  Az ismerőseim azért elültették bennem a kételkedés csíráját, hogy készüljek fel a legrosszabbra, de hála az égnek, nem lett igazuk. Sosem támadtak a téma miatt. 

Szeretsz olvasni? Mik a kedvenc könyveid?
Kedvenc könyvet képtelen vagyok mondani. Ha kínoznának, akkor sem tudnék… Minden Wilbur Smith, minden Vavyan Fable, Dan Brown, Alex Haley. Imádom az SZJG és  Csontváros sorozatokat is, de J.R. Ward Fekete Tőr Testvériségét is háromszor olvastam. Ha valakinek van egy elfekvő példány A királyból, akkor szánjon meg vele!!! 

Írtál más fanfiction-t is, vagy ez az első próbálkozásod?
Írtam, és írok is. Az valóban fanfic, míg A tanítvány csak azért számít annak, mert köztudott, kikről mintáztam a főszereplőket. De mivel a karakterek, a helyszínek, és maga az egész könyv teljesen különbözik a valóságtól, ezt nem nevezném annak. Nehéz ez a műfaji besorolás, hisz eredetileg fanfic az, ahol más írók által kidolgozott karaktereket használsz. Ott általában nem is bíbelődnek a szereplők jellemének kidolgozásával. 
 
Az írónő blogjának fejléce

Miért döntöttél úgy, hogy tanár-diák viszony lesz a két fiú között?
Nem döntés kérdése volt. Egyik reggel úgy ébredtem, hogy a fejemben készen volt a könyv, csak le kellett gépelnem. :) 

Tervezed, hogy a sorozaton kívül más témában is írsz könyvet?
Egyfolytában írok. Mindig más és más történetek jutnak eszembe. Egy közös vonásuk van: mindegyik meleg és erotikus. Úgy látszik erre állt be az agyam.

Te magad is One Direction rajongó vagy?
Azon belül Dark Larrie … ;) 

Melyik a kedvenc számod az együttestől?
Ez olyan kérdés, mint a kedvenc könyv… Lehetetlen rá válaszolni. De legyen az 18, a They Dont Know About Us és a Home.
18

They don't know about us

Home


Vannak még olyan karakterek a könyvben, akiket az együttes más tagjairól mintáztál?
Az öt fiú evidens… és nincs több tag :)

Szerinted mi az oka annak, hogy Magyarországon elenyésző a meleg erotikus regények száma?
Mert itthon még nem merik bevállalni az írók. Szerencse, hogy én nem vagyok az…

Szerinted tényleg igazak a feltevések Harry és Louis szerelméről?
Ez a vallásom ;)

Ha egyszer találkozhatnál a fiúkkal, mit kérdeznél tőlük?
Hogy megérte-e…
Régóta szeretnél író lenni?
Soha nem akartam az lenni. 

Te Harry és Lewis helyében mit tennél a könyv végén? 
enyhén spoileres válasz: Mivel én írtam a könyvet, ez egy fogós kérdés. Valószínűleg attól függ, melyikük helyében lennék, de az ő fejükkel gondolkozva épp azt, ami a könyvben szerepel. Ha én kerülnék ilyen helyzetbe, akkor bezárnám, lelakatolnám, és nem engedném el, vagy hozzábilincselném magam, hogy ne tudjon elhagyni. 

Mit mondanál annak, aki fél elolvasni a könyvedet, mert a komfortzónáján kívül esik az LGBT 
Hogy keressen más olvasnivalót…;)

Kapcsolódó linkek:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése