Cecelia Ahern - Lány a tükörben

„Édes és életigenlő mese.” 
– Marie Claire

„Mágikus és bájos ez a két gyönyörűen elmesélt történet.” 
– Glamour

„Ellenállhatatlan…” 
– Marian Keyes


A könyv két külön történetet tartalmaz, így mindkettőt külön értékelném. :) Az első a címadó: Lány a tükörben.

Fülszöveg: Az első történet főszereplője Lila, aki túláradó boldogságban arra készül, hogy oltár elé lépjen, és összekösse életét álmai férfijával. Az esküvői készülődés közben azonban fény derül egy családi titokra, s az események váratlan fordulatot vesznek. Lilának és nagyanyjának minden ravaszságukra szükségük van, hogy visszaszerezzék a lány szabadságát.
Az első történet számomra meglepő volt, ugyanis Aherntől már olvastam az Ui.: Szeretlek és a Bennem élsz című könyveket, és mindkettőt imádtam, viszont mindkettő romantikus regény. A Lány a tükörben inkább fantasy, és számomra egy kicsit félelmetes is volt. Rövidségéhez képest roppant tartalmas, és a kis rajzocskák nagyon élvezetessé tették az olvasást. Nem árulnék el többet, inkább olvassátok el, de maradjunk annyiban, hogy féltem belenézni a tükörbe egy jó pár napig utána. :)


A második történet címe: Emlékek teremtője.


Fülszöveg: Úgy tartják, az első szerelmünket sosem felejtjük el. De vajon mi történik akkor, ha a dédelgetett emlékek halványulni kezdenek? Sokan közülünk bármire, de tényleg bármire képesek lennének azért, hogy ismét fel tudják idézni azokat a mámoros és édes perceket…
Sajnos nem tudok róla semmit mondani. Elolvastam, de egyáltalán nem értettem, hogy miről van szó. Ha valaki esetleg olvasta, és értette, hogy mi a lényege, akkor írjon rám légyszi. :(

~

A Lány a tükörben mindenképp megérdemel 10 csillagot, mert imádtam, nagyon eredeti, viszont az Emlékek teremtőjére egyet sem tudok adni, mert nem értettem belőle semmit, és nem is tetszett, szóval eléggé lehúzta a könyv értékelését. Azért ha van lehetőségetek, legalább a Lány a tükörben-t olvassátok el! :)

«««««¶¶¶¶¶ (5/10)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése