Aurora White - A gyöngyhalász

Aurora White harmadik regényét tartja kezében az olvasó. A Netes szerelem és a Sötétség gyermeke című írásokban már megtapasztalhattuk, hogy meseszerű, kalandos történeteit sajátos humorral fűszerezi a fiatal, magyar írónő. 
A Gyöngyhalász című regényében sincs ez másképp. 
A könyv könnyed, kellemes kikapcsolódást nyújt bármely korosztály számára.

"Mikor elengedték a teknőst, egy hatalmas tintahal úszott el mellettük. A lány jól láthatóan megremegett, s Yamato gyengéden átölelte a vállait, majd újra a mélybe mutatott, jelezve, hogy sietniük kell a fogyatkozó levegőjük miatt is. Miyu bólintott és követte őt. 
Az ifjú gyöngyhalász egyből nekilátott a kagylók begyűjtésének, míg kísérőjének figyelmét egy hajó roncsai kötötték le. Nem sokat teketóriázott, gyorsan beúszott az egyik nyíláson, és ámulva szemlélte – a hosszú évek után is – jól konzerválódott belsejét. Úgy tűnt, mintha csak néhány napja hagyta volna el a legénysége. Hatalmas fa ruhásszekrényt látott, melyben még látszódtak a foszladozott régi női ruhák, voltak ott lovagi páncélok, megfeketedett fegyverek, és… 
…csontvázak! – amint ez utóbbiakat felfedezte, rögtön menekülni akart, de előbb még felmarkolta azt a kis ládát, ami az oszladozó ágy lába mellett ácsorgott. 
Pont jókor indult útnak, mert Yamato már türelmetlenül kereste őt mindenfelé. Megmarkolta a karját, és dühösen mutatott felfelé és az orra irányába, amit Miyu egyből megértett. Bűnbánóan bólintott, és gyorsan elindultak a felszínre."
Már többször is szemeztem Aurora regényeivel, de csak most jutottam el addig, hogy elolvassam a legújabbat, a Gyöngyhalász címűt. Eléggé meglepődtem, mikor kiderült, hogy magyar írónő könyvéről van szó (be kell vallanom, én vagyok a legrosszabb a világon abban, hogy felismerjem, ha egy magyar író álnéven ír...nem egyszer csodálkoztam már el rajta...:D Csak hogy egy pár nevet említsek: Naomie Hay, On Sai, Arthur Madsen, W. W. Hallway)

A könyv három úgynevezett miniregényt (vagy novellát) tartalmaz. Ebben az esetben felmerülhetne, hogy
hogy lehet 220 oldalon 3 regényt leírni? Nos, én nem értek hozzá, de Aurorának sikerült. Nem hiányzik belőle semmi, nem hagy üres foltokat, pont jó. :)

A három miniregény:
  • A fekete kalóz özvegye
  • A Vörös Ördög
  • A gyöngyhalász
Mind a három egyszerre hasonló és különböző is. Tetszik, hogy mindhárom ugyanazt az irányvonalat, és témát, a tengert követi. A borító megadja a hangulatot a történetekhez, szinte olyan, mintha mi is ott lennénk.

Érdekes a vonalvezetése a történetnek, az írónő jellegzetes humorával és egy kis történelmi szállal keverve. Mindenképp érdemes elolvasni! :)

Ha van lehetőségetek, kedvetek, olvassátok el Aurora eddig megjelent 3 regényét, amelyek hasonló stílusban, felettébb érdekes témákban íródtak:
  • A sötétség gyermeke
  • Netes szerelem
  • Netes szerelem 2.
Nemsokára olvashattok egy interjút az írónővel itt, a blogon. :)


«««««««««« (10/10)
________________________
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 220
Kiadó: Élő Könyv Műhely

A bejegyzés Aurora White jóvoltából jöhetett létre.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése