A. O. Esther - Az Életfa (Összetört Glóriák #3)

Az Összetört glóriák harmadik kötetében – az Életfában – a Szent Kőris titkos átjáróján át a Pokolba visz az út, ahol Sophielt, Arielt és Urielt erőszakkal tartják fogva a boszorkányok, hogy testüket megszállva feljussanak az élők világába. Arshamon, Nastrod ura ugyanis mindent elsöprő háborúra készül, és bár az angyalok erőnek erejével küzdenek ellene, végül mégis csak sikerül a legerősebbek egyikét megszállnia, aki úgy ismeri a Mennyországot, akárcsak a tenyerét. A fenti, békés világok alkonya közeledni látszik…


A történetet vastagon átszövi a skandináv mitológia, így felbukkannak az Urd forrása alatt élő nornák, akik a földi életeket irányító, fényesen ragyogó sors-fonalakat hol összefonják, hol pedig kényszeresen kettévágják, szerelmet, halált, barátságot vagy háborút szítva ezzel… Nem messze tőlük található Niflheim, ahol a félig csontváz-félig emberi testben vezeklő Hél uralkodik. De vajon segít-e az országába tévedt harcosoknak, vagy magához hasonlóan örök kárhozatra ítéli őket? Mi ér többet egy halott uralkodónőnek: a boszorkányokkal kötött egyezség, vagy a jéggé fagyott szívében feltámadott vonzódás Elijah iránt? Dirillék életveszélyes útja Muspelheimbe, a Tűz Birodalmába vezet, ahol Sutr, a tűzóriás tör foglyaik életére, miközben Gabrielnek a Sötétség Birodalmával és Moroval, a démonnal kell megküzdenie. Halottak hada és démonok garmada kísérti a közéjük tévedt halhatatlanokat, és lesz, aki minden igyekezete ellenére odavész majd… Elijah, Bardo, Ramodiel és Lamachael Arshamon városába ér, feltett szándékuk ugyanis, hogy Égi Testvéreik mindegyikét kiszabadítsák. Mr. Lewinnél, a halott fogadósnál szállnak meg, akitől megtudják, milyen fizetőeszköz létezik a Pokolban, és tőle hallanak először Nidhoggról, az ádáz sárkánykígyóról, aki Nastrod vértavában fürdik, és halottak tetemén lakomázik.



Sophiel szívéért már nem csupán ketten küzdenek, ugyanis Arshamon is magának akarja a lányt. De Gabrielre és Elijahra is szemet vetnek a mágikus erővel bíró nők odalent. Meddig lehet ellenállni az ördögien buja, érzéki csábításnak? Életben maradhat-e az igaz szerelem ennyi kísértés között Elveszíthetik-e a hitüket az angyalok? Hogyan lehet elpusztítani mindazokat, akik már amúgy is halottak? Meghökkentő fordulatok, könnyes drámák, felemelő pillanatok és megannyi csoda vár ránk odalent, a Pokolban… De ne félj, kedves Olvasó, hiszen tudnod kell: az angyalok mindig velünk vannak!

~

Amikor belekezdtem, előre lettem figyelmeztetve, hogy ennek a könyvnek a hangulata kicsit másabb, mint az Elveszett lelkek ; Hívogat a fény), az Életfa is csodálatos történet. Az olvasó a megszokott kiváló minőségű könyvet kapja, "beépített" könyvjelzővel, Elijah képével díszített borítóval és ismét egy különleges meglepetéssel. :)

előzőknek, és ez igaznak is bizonyult. De én ezt egyáltalán nem bántam. Csakúgy, mint a sorozat első két része (

Kiskoromban elég sokat foglalkoztatott a mennyország és a pokol kérdése, és még a mai napig néha-néha elgondolkozok rajta. Eddig sosem sikerült dűlőre jutnom ezzel a témával kapcsolatban, de Esther mintha csak a fejembe látott volna, az általam elképzelt Pokol szinte teljes mását vetette papírra, olyan élethű leírásokkal, hogy az olvasó úgy érzi, mintha maga is ott lenne, és Elijahékkal együtt kalandozna.

Mint a sorozat második részében, a Hívogat a fényben, ebben a kötetben is visszatekinthetünk az első

könyvben történt események hátterébe, szintén Sahranfer emlékein keresztül. Az emlék abba az időbe vezet vissza, amikor a Sötét Angyalok (Bardo, Elijah, Fagus) még nem szövetkeztek Sahranferrel. Még azt is láthatjuk, hogy Bardo ellenezte a lelkek elrablását, amin nagyon meglepődtem, mert nem is gondoltam volna, hogy  kiűzetésük után nem tértek egyből rossz útra. Az első kötetben még rossz lelkeknek tűnnek ezek az angyalok, ám ahogy haladunk a történetben, és egyre inkább megismerjük tetteik miértjét, úgy látjuk őket egyre jobbnak. Érdekes egyébként, mert az Elveszett lelkekben két véglet találkozott: a tiszta és nemes lelkű Gabrielék, és a Sötét Elijahék. A történet fejlődésével láthatjuk, hogy bizony Gabrieléknek is tapad vér a kezükhöz, és Elijahék is tettek jó dolgokat, így nem is olyan különböző a két ellenfél. Reményeim szerint a két véglet kapcsolata sokat fog még fejlődni a következő részekben.
A másik fejlődés, amit megtapasztalhattunk Elijah és Sophiel szerelme volt. Az első kötetben távolról szerették egymást, és mindketten féltek bevallani az érzésüket. A másodikban törékeny béke kezdett kialakulni, ám ebben a részben sokkal erőteljesebb és perzselőbb érzelmeket nyilvánítottak ki, mint eddig bármikor. Rengeteg megpróbáltatáson kellett keresztülmenniük, megjárták a pokol legmélyebb bugyrait (nem csak képletesen :)), és ezáltal a szerelmük még jobban megerősödött. Sokszor szenvedett ebben a kötetben mind a két szerelmes, de végül győzött a szerelmük. Kíváncsi vagyok, mit fog tartogatni számukra a következő kötet, de remélem, hogy ugyanígy, ha nem még jobban fogják szeretni egymást.

«««««««««« (10/10)
__________________________
Kiadó: Decens Magazin Média Kft.
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 440

A bejegyzés A. O. Esther jóvoltából jöhetett létre.



A. O. Esther - A Mennyország kulcsa (Az Összetört Glóriák 4. része)

Fülszöveg: Míg az angyalok a Pokolban időztek, a földön húsz év telt el. Viking harcosok térhódításait rettegik halandók és halhatatlanok. A visszamaradt Sötét Angyalok kegyetlen, hataloméhes zsarnokokká váltak, velük kíván szövetkezni Gabriel képében Arshamon, akit testvérei és Sharanfer új testben követnek.

Hőseink a már felnőtt Joshua városának vendégei, ám nincs idő az ünneplésre, mert az Életfa felett megjelenik Vidfornir, az aranysas, aki az óriások eljöttét, s ezzel a világ pusztulását jelzi.

Csak egy módon lehet elkerülni a véget. Le kell győzni a mágikus erővel bíró aranyszarvasokat, mert csak az agancsukból készített varázspor tudja elpusztítani az óriásokat. Ám mindehhez a titokzatos, de annál zsugoribb törpéktől kell segítséget kérniük. Cserébe azok kristálykoponyákat követelnek, melyeknek megszerzése szinte lehetetlen… A csapat mégis elindul szent célja felé, ám máris Moro lidérceibe ütköznek. A túlerő reménytelen, hacsak az angyalok szövetségre nem lépnek a barbár vikingekkel…

De vajon Elijahé lesz-e végre Sophiel? Netán a viking vezér vagy Arshamon szerzi meg őt magának? Megmenthető-e még Gabriel lelke? Megesik-e Ariel szíve az iránta rajongó, nővé serdült Machielen? És vigaszra lel-e a hitevesztett Joshua?

A válaszért ezúttal is varázslatos helyszínekre kell repülnöd, kedves Olvasóm, de vigyázz! A mélyben rejlő kincs ragyogása, a hatalom íze és a szerelem mámora téged is megrészegíthet!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése