Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla.
Nos igen, a fülszöveg tipikus példája annak az esetnek, amikor úgy igazán érdekelne, hogy miről szólna a könyv de a fülszöveg elolvasása után se jutsz sokkal többre. Velem is így volt, ám mindig is figyelemmel kísértem két szerző munkásságát, Cecelia Ahern-ét és Jodi Picoult-ét, így amikor megláttam ezt a könyvet az iskolai könyvtár polcán, ki is kölcsönöztem. Egy hétig tartott, mire elolvastam és nagyon sok mindent megváltoztatott bennem.
Azok számára, akiket ugyanúgy kétségek között hagyott a fülszöveg, íme egy rövid kis bevezető, amely néhol tartalmazhat spoilereket, de igyekszem azok nélkül leírni, hogy miről is van szó:
Josie és Peter barátok az óvoda óta. Egy középiskolába is járnak, ami semmiben nem különbözik a XII. századi iskoláktól: kasztok, menők és nem menők, bálkirálynők/királyok, focisták és a furák táborára oszlik meg a suli. Josie-t a menők közé sodorja a sors, és ezt kihasználva bebiztosítja a helyét köztük azzal, hogy úgy tesz, mint a többiek: lenézi és kigúnyolja Petert. Ám amire senki nem gondolt, hogy a jó viccnek tűnő szekrénybe zárásnak és a csúfolásnak a másik oldalán egy zavarodott, tehetetlen fiú áll, akinek egyszer csak elege lesz, és Peter olyan tettre szánja el magát, ami megváltoztatja az egész életét.
Nemrég tettem le a könyvet, és még most is csak azt tudom mondani, hogy: hű. A legintenzívebb, legfelkavaróbb, legőszintébb könyv ez, amit valaha is olvastam. Kötelezővé tenném mindenkinek: tanárnak, diáknak, szülőnek, rendőrnek, a szomszédnak. Mindenki megtalálja benne azt az általános igazságot, amely pont leírja a saját helyzetét, és rávilágít, hogy minden éremnek két oldala van. Megdöbbentően őszinte, és a generációnk egyik legnagyobb problémájára hívja fel a figyelmet: az erőszakra.
A magam részéről mindig is elítéltem az erőszakot, és ha egy társaság két nagy részre oszlik: a "menők"re és a "nem menők"re, én valahol mindig ott voltam, aki a nem menőket vigasztalta a menők tréfái után. Szerencsére a szüleim olyannak neveltek, hogy ne csúfoljak másokat, de szerintem mindenki megtapasztalja az iskolában, hogy egyes szülők ezt a tanítást elfelejtették átadni a saját gyermekeiknek. Az általános nézet, hogy akik másokat csúfolnak, verbálisan és fizikálisan bántalmaznak csak a saját hibáikat szeretnék kompenzálni; szerintem a saját hiányosságaink elfedése nem éri meg, hogy más embernek pokollá tegyék az életét. Sajnos találkoztam már olyan kortársammal, akinek gyomorgörcse volt, ha iskolába kellett mennie, vagy a stressz betegséget váltott ki nála. A bántó szavak örökre belevésődnek az ember emlékezetébe, ezért szörnyű, ha valaki a másikat bántalmazza.
Külön tetszett a könyvben a sok, részletesen kidolgozott főszereplő, akiknek az életébe felváltva pillanthattunk bele. Az egész könyv megoszlott "azelőtti" és "azutáni" részekre, és visszaemlékezésekből, tanúvallomásokból rakhattuk össze a kirakóst.
Tényleg, őszinte szívemből ajánlani tudom mindenkinek, mert elgondolkodtató, felemelő és egy nagyon fontos üzenetet hordoz.
Értékelés: ★★★★★★★★★★ (10/10)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése