By mrsp október 02, 2013
 |
Móra Kiadó
2011
184 oldal |
Fülszöveg: Ma
lvina látszólag olyan, mint a többi kamasz lány: pimasz, dühös, akaratos. A családja szerint ez csak átmeneti állapot, biztosan kinövi majd. Még a legjobb barátnője sem sejti, hogy Malvinát súlyos titok nyomasztja. Egy gyermekkori titok, amelyet el akar temetni magában. De hiába. Malvina a péntek délutánt a nagyapjánál tölti, aki váratlanul megcsókolja őt. És a csók felidézi benne a múltat: egy zsarnok férfi, egy gyenge asszony és egy áldozatul esett kislány történetét. Malvina nem akar többé nagyapához menni. A családjára nem számíthat, egyedül kell szembenéznie azzal, ami történt vele. Beszélnie kell a múltról, bármilyen nehéz is, ez az egyetlen esély arra, hogy felemelő véget érjen ez a felkavaró történet. Szerencsére Malvinának akadnak védőangyalai, és a szerelem is rátalál.
Nagy várakozással fogtam bele ebbe a könyve, egyrészt mert nagyon tetszett a borítója (habár nem vagyok olyan ember, aki a borítójáról ítéli meg a könyvet), másrészt pedig a fülszöveg alapján nagyon izgalmasnak találtam a történetet. Egyetlen nap alatt el is olvastam, de azt kell mondjam, hogy vegyes érzelmekkel csuktam be a könyvet a nap végén.
A történet maga lebilincselő, a hideg kirázott tőle (jó értelemben). Tetszett, hogy nem írja le teljesen, hogy mit tett vele a nagyapja, csak úgy sejtelmesen, de mégis érzékelteti, mit élhetett át hősnőnk. A regény szóhasználata csodálatos, olyan részletesen írja le a történéseket, hogy teljesen bele tudtam élni magam.
Nagyon tetszett továbbá a szülők jellemrajza is. Sajnos előfordulnak ilyen szülők, akiket jobban lefoglal az önsajnálat és a saját kis világuk, és nem veszik észre, hogy a lányuk súlyos problémákkal küzd. Ha nem ismernék ilyen embereket, képtelen lennék elhinni, hogy létezik ilyen apa és anya.
Viszont számomra élvezhetetlenné tette a könyvet az, hogy nem volt a párbeszéd jelölve. Lehet, hogy ez csak engem zavar, de nagyon.
Összességében egy remek könyvet olvashatunk barátságról, szerelemről és menekülésről a családon belüli erőszak elől.
Értékelés: ★★★★★★★☆ ☆ ☆ (7/10)
Related Posts:
MINIKRITIKA | Agatha Christie - Három vak egér
Egy zimankós téli napon kis vendégfogadó nyílik az isten háta mögött, ahová, csodák csodája, egymás után érkeznek a vendégek: a kócos, vörös hajú, epezöld kockás nyakkendőt viselő, kaján vigyorú walesi fiatalember, Ch… Read More
MINIKRITIKA || Radosiczky Imre (szerk.) - Chuck Norris legendája
KI NE ISMERNÉ A LEGENDÁS CHUCK NORRIST?
A filmek hősét, ki puszta kézzel legyőz mindenkit. Ki egy fogpiszkáló segítségével képes egy Vietnam szívében lévő fogolytáborból megszökni, természetesen nem egyedül, hanem az össz… Read More
F. Scott Fitzgerald: Az utolsó cézár
„Az utolsó cézár messzemenően a legjobb hollywoodi regény, s az egyetlen, amely belülről ábrázolja ezt a világot (…) fényében érdemes újraolvasni A nagy Gatsby-t, mert kiviláglik belőle, mit akart Fitzgerald megvalósí… Read More
MINIKRITIKA | Dav Pilkey: Captain Underpants and The Wrath of The Wicked Wedgie Woman (Captain Underpants #6)
George and Harold have really done it this time . . . they've created a MONSTER! She's faster, smarter, and more evil than anything the world has seen before – she's Wedgie Woman! With the help of her horrible robots… Read More
Jasinda Wilder: Big Girls Do It Wetter (Big Girls Do It #2)
Chase went to New York…without me. It was only one night, one delicious, sinful night, but it awakened something within me, and now, with him gone, I have no one to satiate my sudden, ferocious hunger. Then I wo… Read More
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése