Dante tud úszni. Ari nem. Dante magabiztos és könnyen szavakba önti érzéseit. Ari nehezen boldogul a beszéddel és kétségektől szenved. Dante belemerül a költészetbe és a művészetekbe. Arit a börtönben lévő bátyjával kapcsolatos gondolatok nyomasztják. Dante világos bőrű. Ari árnyalatai sokkal sötétebbek.
Úgy tűnhet, mintha Dante lenne az utolsó ember, aki képes lebontani a falakat, amiket Ari maga köré emelt. Ám mindezek ellenére, mikor ők ketten találkoznak, különleges kötődés alakul ki közöttük. Rávilágít életük legfontosabb igazságaira, és segít rájönniük, milyen emberek akarnak lenni.
Azonban útjuk során hatalmas akadályokba ütköznek, és csak akkor tudnak megerősödve túljutni rajtuk, ha képesek hinni egymásban és a barátságuk erejében.
„Az identitás és a szexualitás finom, őszinte felfedezése és egy szenvedélyes emlékeztető, hogy a szeretetnek – legyen az családi vagy szerelem – nyíltnak, szabadnak és szégyen nélkülinek kell maradnia.” (Publishers Weekly)
„Észre sem vettem, mennyire szerettem ezt a könyvet, amíg vége nem lett. Olyan gyorsan haladtam vele, hogy fel sem tűnt, milyen gyönyörű és milyen jó érzéssel tölt el. Ez abszolút egy új kedvencem. Alig várom, hogy újraolvassam.” (Ariel, goodreads)
Hát ez... valami fantasztikus volt! Iszonyatosan régóta kívánságlistás ez a könyv, de mikor a polcomra került, valahogy vonakodtam az elolvasásától: mindig volt jobb, újabb, érdekesebb, sürgősebb, könyvtáribb, recenziósabb, kihíváshoz szükségesebb könyv a kezem ügyében, így szép lassan elfelejtődött, hogy én mennyire vágytam rá. Aztán rászántam magam egy közös olvasásnak köszönhetően, és nem is tehettem volna jobban!
Aristotle és Dante mindketten imádnivaló szereplők, nem is tudnék kedvencet választani közülük, annyira élő, annyira eleven, annyira esendő és szeretetreméltó mindkét fiú. Imádtam őket külön-külön, a külön kis történetszálaikban, de még jobban szerettem a közös jeleneteiket. Remekül kiegészítették egymást, minden jelenetből sütött, hogy egymásnak vannak teremtve. Tetszettek a drámai fordulatok is a könyvben, ezek még jobban élt adtak annak a gondolatnak, hogy ha szeretsz valakit, akkor lépned kell. Örülök, hogy úgy alakult a vége, ahogy, pedig nagyon aggódtam egészen az utolsó oldalig. Alig várom már a folytatást.
Kedvenc idézetek
"Nem igazán mosolyogtunk. De belül egymásra mosolyogtunk."
"Néha nem akarsz felpattanni és belekiabálni a világba az összes csúnya szót, amit ismersz?"
"– Rengeteg kutya van a menhelyen. És mindegyik arra vár, hogy megmentsék.
– Azért, mert az emberek kegyetlenek. Úgy bánnak a kutyáikkal, mint a szeméttel. Ki nem állhatom az ilyet."
★★★★★★★★★★ (10/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése