MINIKRITIKA | Raymond M. Smullyan: A hölgy vagy a tigris?

Raymond Smullyan, a Mi a címe ennek a könyvnek? című kötet szerzője, e művében is játékos és szórakoztató feladatok során át a matematika igen mély kérdéseihez vezet el minket. A könyvben egyaránt találunk jól bevált régi, ill. eredeti ötletekre épülő új rejtvényeket; egyszerűbb, ill. komoly fejtörést igénylő összetettebb kérdéseket. A feladatok megfogalmazásában ismét szerepet kaptak lovagok és lókötők, őrült és egészséges vámpírok, remeték, királyok, varázslók, elmegyógyászok, ápoltak és álmodozók. Újra találkozhatunk Craig felügyelővel is, aki a világ első „matematikai regényében” – azaz A monte-carlói zár rejtélye című fejezetben – egy kombinációs zár titkos kódját szeretné barátainak segítségével megfejteni. Eközben olyan új és meglepő matematikai felfedezéseket tesz (az Olvasóval együtt) Gödel híres eldönthetetlenségi tételével kapcsolatban, melyek nemcsak a nagyközönsége, hanem a tudományos világ előtt is ismeretlenek voltak eddig.

Nagyon szeretem a logikai rejtvényeket és az olyan könyveket, amik kicsit megtornáztatják az agyat, így került a kezembe ez a könyv. Nagyon tetszett, aprócska mérete ellenére telis tele van rejtvényekkel. Vannak benne rövid, egyszerű rejtvények és hosszabb, összetettebbek is. Az én logikai szintemnek sok rejtvény magas volt, de ettől függetlenül nagyon élveztem a fejtörést.

★★★★★★★★★★ (10/10)

Related Posts:

  • Lauren DeStefano - Hervadás (Vegyészkert-trilógia 1. rész) Fülszöveg: Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági regénye. Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni? Egy balul sikerült tudományos kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak … Read More
  • Kiera Cass - Az Elit ( A Párválasztó-trilógia 2. rész) Fülszöveg: A PALOTÁBA 35 LÁNY ÉRKEZETT. CSAK HATAN MARADTAK. A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint v… Read More
  • Margaux Fragoso - Csak ha te is akarod Fülszöveg: Margaux Fragoso torokszorítóan őszinte visszaemlékezésében elmeséli, hogyan hálózta be kisgyerekként egy férfi, és hogyan tartotta a markában 15 éven keresztül. 7 éves korában, egy uszodában találkozott először … Read More
  • Veronica Rossi - Végtelen ég alatt (Neversky sorozat 1. rész) Fülszöveg: A bioszféra falain túli világot Halálzónának hívják. Odakint millió arca van a halálnak. Aria soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá. Aria egészen eddig a külvilágtól elszigetelt, biztonságot… Read More
  • Jay Asher - Tizenhárom okom volt...Fülszöveg: Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP. Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat. Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t. Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáir… Read More