Rosemary Woodhouse feltörekvő színész férjével egy öreg bérházba költözik, aminek baljós múltjánál csak az ott lakó idős emberek különösebbek. A szomszédban élő excentrikus Castevet házaspár hamar a bizalmukba férkőzik, ám férjével ellentétben Rosemary gyanakszik; és nem csak a furcsa hangok miatt, amiket néha a lakásuk irányából hall.
Nem sokkal később Rosemary terhes lesz, házassága miatt azonban aggódni kezd, mivel férje minden figyelmét felívelő színészi karrierjére fordítja. Bár úgy tűnik, a szomszédok nagyon szívükön viselik a fiatal nő egészségét, Rosemary végül rádöbben, kicsodák valójában.
Ira Levin 1967-es regényét ma a horror klasszikusai közé sorolják. Roman Polanski a könyv megjelenését követő évben filmet forgatott belőle, ami Oscar- és Golden Globe-díjat nyert, és kikövezte az utat az akkor még csak 23 éves Mia Farrow-nak Hollywood legnagyobbjai közé.
Már ezer éve ott csücsül ez a könyv a polcomon, de eddig nem mertem igazán elkezdeni, féltem tőle, hogy olyan langyos kis horrorka lesz, ami nem is izgalmas, nem is félelmetes. Hát tévedtem.
A felvezetés mondjuk nem volt félelmetes, de nagyon kellett. Meg kellett ismernünk a szereplők háttértörténetét és körülményeit, végig kellett mennünk azokon az eseményeken, amiken végigmentünk, hogy tudjuk érteni és értékelni a végkifejletet.
Az értékelés spoilereket tartalmazhat innentől.
Casteveték már az első percben sem voltak szimpatikusak, nem is értem, Rosemaryék miért barátkoztak velük. Mármint értem, udvariasságból, de minden baj elkerülhető lett volna, ha nem teszik.
Sok olyan rész volt, amikor csak becsuktam a könyvet és bámultam magam elé, hogy most mi a fenét is olvastam. Ilyen volt például mikor Greg kvázi megerőszakolta Rosemary-t, illetve mikor Rosemary elment az orvoshoz. Lewin rettentően ért a feszültségkeltéshez, nagyon nagyon izgultam a könyv közepétől egészen a végéig.
Számomra döbbenetes, hogy Greg képes volt erre, ráadásul a kis karrierje felvirágoztatásáért, szerintem nagyon durva volt ez az egész, de ezzel Lewin megmutatta, hogy mire képesek az emberek azért, amit nagyon szeretnének.
A végkifejlet előtt teljesen értetlenül állok, szeretném, ha lenne valamiféle folytatás, ami magyarázatot ad a kérdéseimre, amik vannak bőven (tudom, hogy van folytatás, de azt mondják, elég rossz, úgyhogy nem merek belekezdeni).
Spoiler vége
Szereplők
Rosemary Woodhouse
Guy Woodhouse
Casteveték
Kedvenc idézetek
"A gyerek úgy rúgott, mint az ördög. Rosemary rászólt, hogy hagyja abba, különben visszarúgja."
"Minden évben megfogadom, hogy elköltözöm a városból – mondta Hugh Dunstan. – Itt hagyom a bűnt, a lármát, az egész kócerájt. Aztán minden évben leesik a hó, vagy Bogart-életműsorozatot vetítenek, és én maradok."
"Máskor jobban időzítsd a sírást, amikor nem bársonyruhában leszel."
"Ha azt a rengeteg pénzt, amiből űrhajósokat lődöznek fel, orvosi kutatásokra fordítanák, mindannyian egészségesebbek lennénk."
★★★★★★★★★★ (10/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése