Neil Gaiman: Szerencsére a tej

Szerencsére egy apa pontosan tudja, mi a kötelessége, ha megtörténik a katasztrófa, azaz elfogy a tej, s így a gyerekek nem tudják mivel enni a reggeli kukoricapelyhet. Megacélozza magát, és megkísérli a lehetetlent: tejet hoz a boltból. 
Szerencsére az apák leleményesek, és mindig akad egy segítőtársuk, így még az űrbéli idegenek, vérszomjas kalózok és egyéb kekeckedők sem tudják meghiúsítani a küldetésüket, közben pedig egyik kaland a másik sarkára tapos. 
Szerencsére a tej tejhatalmúnak bizonyul. 
Szerencsére Neil Gaiman fejéből ismét kipattant egy „eszelős” történet, amelyben szerepet játszik az időutazás és az időjárás, énekelnek a dinoszauruszok és durcáskodik egy isten, valamint bizonyítékot kapunk arra, hogy apa csak egy van.



Azt hiszem, mostanra talán egy kicsit jobban "belenőttem" Neil Gaiman gyerekkönyveibe, ami elég vicces, tekintve, hogy  amit 2014-ben még nem értékeltem túlzottan (Farkasok a falban), azt 2017-ben már szeretem (Szerencsére a tej). Bár lehet ebben közre játszik az is, hogy a Farkasok a falbannal nem csak nekem voltak problémáim. :)

Na de... ezt a könyvet nem akartam kivenni a könyvtárból, sem elolvasni, de nem volt bent semmi, amit kerestem, így nem akartam üres kézzel távozni, és akkor megláttam ezt a könyvet. Mindig keresem azokat a könyveket, amiket tudok Heroes-ozás közben olvasni, amik rövidek, könnyen félretehetőek, nem úgy, mint egy rendes regény, és végül úgy döntöttem, miért is ne próbálnám meg a Szerencsére a tejet? Jól döntöttem.

Nagyon tetszett. :) Nem tudom még eldönteni, hogy ez inkább gyerekeknek vagy felnőtteknek szól-e, de szerintem egy kicsit mindkettőnek: mert amíg apuka felolvassa a gyereknek, aki elámul a dínókon és vámpírokon és időutazáson, addig ő maga is jól szórakozik a kicsiknek kevésbé érthető poénokon. Tetszettek a kalandok és nagyon kíváncsi voltam, mi a manó fog ebből kisülni, de iszonyatosan jó írói megoldásokkal egy fantasztikus történet kerekedett ki belőle! A vége is tetszett, bár kíváncsi lennék, hogy spoiler, jelöld ki: {hol is volt apuka a tejvásárlás közben. :D}

★★★★★★★★★★ (10/10)

Related Posts:

  • Zavodni Gréta Virág - A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt ZAVODNI GRÉTA VIRÁGnál 2011 márciusában diagnosztizáltak a leukémia egy súlyos változatát, a T-sejtes Non-Hodgkin limfómát. A fiatal lány három éven keresztül kemoterápiás és sugárkezelések sorozatát kapta, de mar… Read More
  • Alex Flinn - Beastly - A szörnyszívű (Kendra-krónikák #1) Fülszöveg: Szörnyeteg vagyok Egy szörnyeteg. Nem farkas vagy medve, gorilla vagy kutya, hanem egy teljesen új faj, ami két lábon jár – egy karmos-agyaras teremtmény, akinek minden testrészét sűrű szőr fedi. Azt his… Read More
  • Becca Prior - A tanítvány A fikciós történet egy kiemelkedően tehetséges, fiatal egyetemi professzor és azonos nemű tanítványa között kibontakozó, perzselő szenvedélyről szól, sajátos formában. A vonzalom, az önmarcangolás, a beismerés és a … Read More
  • Sztaniszlav Belkovszkij - Putyin - az ember, aki nem létezett A világ egyik legnagyobb hatalmú emberének igazi arca kendőzetlenül, tényekkel, érzékenyen igaz állításokkal.  Sztanyiszlav Belkovszkij hazájának egyik legismertebb politikai elemzője, aki az elmúlt évekb… Read More
  • Rene Denfeld - Az elvarázsoltak A szigorúan őrzött börtön halálsorán raboskodó fogoly egyedüli menedéke a megálmodott szavakban rejlik, a nyelv hatalmán keresztül megteremtett világban. Nincsen neve, nem tudjuk a bűnét sem. De figyel, megérzi azt is, … Read More

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése