Keddi Top10 37. - Top 10 kedvenc szerelmi történet

Top 10 kedvenc szerelmi történet

  1. Sophiel és Elijah (A. O. Esther - Összetört Glóriák sorozat): Sophiel és Elijah már a Mennyországban is ismerték egymást, de miután Elijah alászállt a Földre, mert nem értett egyet angyaltársaival, a rossz oldalra állt. Sophiel később szintén alászállt, hogy segítsen megfékezni a Sötét Angyalok pusztítását, és egyből Elijah csapatába futott. Ekkor már fellobbant Elijahban a szerelem a lány iránt, bár még maga sem ismerte be, ezért próbált rajta segíteni úgy, hogy a társai ne fogjanak gyanút, és ez sok félreértéshez vezetett. Sok megpróbáltatáson mentek keresztül, Elijah majdnem megölte a lányt, megvette a kurtizánjának, de mindezt csak a látszat kedvéért. A kalandok során szerelmük szárba szökkent és azóta is kitartanak egymás mellett jóban, rosszban. A Sötét angyal megváltozott a lány kedvéért, még a Pokolba is utána ment, így ez egy igazi, tiszta szerelem.

  2. Lily Evans és Perselus Piton (J. K. Rowling - Harry Potter): A Harry Potter rajongók a sorozat befejezésével és minden részlet ismeretével nagyjából egyet értenek abban, hogy rosszul ítélték meg Pitont, és a gonosz, pikkelős tanár helyett inkább az összetört szívű, szeretni való ember jelzővel illetnék. Perselus már kiskora óta szerelmes Lilybe, de a lány James Pottert, a nagyszájú kviddics-fogót választja. Gyermekük születik, aki a Harry nevet kapja, és egy jósnő megjósolja, hogy ő fogja legyőzni Voldemortot. Piton, mikor rájön erre, elrohan, hogy megvédje Lilyt, de sajnos a nagy hatalmú gonosz varázsló már végzett vele, és férjével, Jamesszel, árván hagyva ezzel a kicsi Harryt. Piton szíve összetört, de nem szűnik meg szeretni Lilyt egész életében, még akkor is, mikor a lány visszautasította, mást választott és évekkel azután is, hogy meghalt.

  3. Hazel Grace Lancaster és Augustus Waters (John Green - Csillagainkban a hiba): Gus és Hazel egy rákosoknak szervezett csoportban ismerkedik meg, és a barátságukból lassan szerelem alakul ki. Gus felhasználja a "kívánságát", hogy elvigye Hazelt Hollandiába, a kedvenc írójához, és itt még komolyabbra fordul a kapcsolatuk. Sajnálatos módon Gus ezután meghal, Hazel pedig egyedül marad a szép emlékekkel és a bánattal, amit az elvesztett szerelme miatt érez.

  4. Krickitt és Kim Carpenter (Dana Wilkerson, Kim Carpenter, Krickitt Carpenter - Fogadom): Kim és Krickitt véletlenül ismerkedtek meg, amikor Kim felhívta azt a sportboltot, ahol Krickitt dolgozott. Sokáig ismerkedtek, majd randizni kezdtek. Összeházasodtak, amikor egy autóbaleset következtében Krickitt elvesztette az emlékeit, és nem is ismerte meg Kimet. Újból kellett kezdeniük mindent, rengeteget szenvedtek, de végül újra egymásra találtak a család, a barátok és Isten segítségével. Igaz történet.

  5. Katniss Everdeen és Peeta Mellark (Suzanne Collins - Az Éhezők viadala): Katniss és Peeta egy körzetben nőttek fel, de nem igazán beszéltek addig, míg ki nem választották őket, hogy életre-halálra küzdjenek az Éhezők viadalán (noha Peeta addigra már régóta szerelmes volt Katnissbe). Szövetséget kötöttek, és eljátszották a szerelmest, hogy támogatókat szerezzenek, de ez Peeta részéről nem szimpla színjáték volt. Túlélték a viadalt és azt hitték, folytathatják tovább az életüket, de a közönség mindig figyelte őket, és miután újra az Arénában találták magukat, mint játékosok, Peetát elrabolta a Kapitólium. Noha Katniss addig nem tudott dönteni, hogy szereti-e Peetát, szerintem akkor bizonyosodott meg. Mikor Peetát kiszabadították, Katnisst majdnem megölte, mert ellene hangolták, de a trilógia végére kitisztultak az emlékek, és együtt lehettek végre. Összeházasodtak, és két gyermekük született.

  6. Anastasia Steele és Christian Grey (E. L. James - A Szürke ötven árnyalata): Ana és Christian a munkájuk folytán találkoztak, és a férfi minden követ megmozgatott ezután, hogy becserkéssze a lányt. Alkalmi szeretőnek akarta megtenni, de beleszeretett. Sok viszontagságon mentek keresztül, de kitartottak egymás mellett. Végül összeházasodtak, és két gyermekük született.

  7. Nymphadora Tonks és Remus Lupin (J. K. Rowling - Harry Potter és a Félvér Herceg): Tonks és Lupin kapcsolata nehézkesen indult, először nem akarták maguknak bevallani az érzéseiket. Később egymásba szerettek, bár nem lehetett könnyű nekik, Lupin "kórsága" miatt. Egy fiuk született, Teddy Lupin, akit a Roxforti Csata után a nagyszülei neveltek, ugyanis a csata közben mindketten meghaltak.

  8. Joyce Conway és Justin Hitchcock (Cecelia Ahern - Bennem élsz): Joyce balesetet szenved és elveszti a kisbabáját. Élete megmentéséhez vértranszplantációra van szükség, és a vér, amit átömlesztenek neki, épp az a vér, amit korábban Justin adott egy véradáson. Lassacskán Joyce elkezdi felvenni a férfi szokásait, átéli az emlékeit, és gyakran egymásba botlanak a városban. Amikor találkoznak, szikrázik köztük a levegő, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

  9. Camryn Bennett és Andrew Parrish (J. A. Redmerski - A Soha határa): Camryn felül egy buszra, hogy távol kerüljön régi életétől, Andrew pedig épp azon a buszon ül, és az apja halálos ágyához tart. Elkezdenek beszélgetni, és habár először nem kedvelik egymást, egyre jobb viszonyba kerülnek. Amikor odaérnek, Andrew megkéri Camrynt, hogy kísérje el az apjához. Ettől fogva elválaszthatatlanok. Camryn Andrew mellett van, mikor megbetegszik, mikor meghal az apja, és végül, a könyv végén egy záróképet láthatunk, amelyben Camryn magára tetováltatta Andrew tetoválásának a kiegészítését, és bejelenti, hogy terhes.

  10. America Singer és Maxon Schreave (Kiera Cass - A Párválasztó): America benevez a Párválasztóba, ahol a tét Maxon herceg szíve. Ekkor még volt barátját, Aspent szereti, de igyekszik túlesni rajta. Noha a trilógia végét még nem ismerem, és nem derült ki, hogy kit választ America, reménykedem, hogy Maxont. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése