C. S. Lewis - A ló és kis gazdája (Narnia Krónikái #3)






Narnia, ahol egyes lovak emberi nyelven beszélnek, ahol az árulás ellenére a sors beteljesül… Két mindenre elszánt szökevény találkozik, s egyesítik erőiket. Eleinte ugyan csak zord és kiszolgáltatott életük elől menekülnek, ám hamarosan egy szörnyű viadal kellős közepén találják magukat. Ez a csata dönti el sorsukat, és Narnia sorsát is.







Csakúgy, mint a korábbi részeknél, most is elvesztem Narnia csodálatos világában. Annyira imádom a C. S. Lewis által alkotott történeteket...Lassan a Narnia Krónikái az egyik kedvenc sorozatommá növi ki magát, köszönhetően a varázslatos világnak, a könnyen megkedvelhető szereplőknek és annak, hogy nem ragaszkodik feltétlenül az egyes kötet az előző történéseihez, vagyis ha éppen az első kötet után a harmadik akad a kezünkbe, akkor is élvezhető lesz a könyv.


Shastát és Bree-t nagyon megkedveltem, így öröm volt velük átélni az egész cselekményt. Remélem, hogy fel fognak tűnni még a következő részekben is.

Igazából nem nagyon tudok mit mondani, mert a Narnia Krónikái könyvei magukért beszélnek - ha még nem olvastatok egyet se közülük, sürgősen kezdjétek el, mert akkor rájöhettek, hogy milyen csodálatos Narnia világa! :)

Hamarosan következik az értékelésem a sorozat következő részéről, a Caspian Hercegről. :)

«««««««««« (10/10)
___________________________
Eredeti cím: The Horse and His Boy
Kiadó: Harmat
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 224 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése