Jennifer E. Smith - Vajon létezik szerelem első látásra?

Fülszöveg:
Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat?A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a New York-i repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még sohasem találkozott. Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é pedig a 18A-ra.
A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőzi az olvasót arról, hogy az igaz szerelem akkor bukkan fel, amikor a legkevésbé számítunk rá.

Hogy én mennyit vártam erre a könyvre, Jesszusom! Legalább fél éve van a várólistámon, de csak most volt szerencsém a könyvtárban rábukkanni, és hazahozni. (tudom, hogy elő lehet jegyezni, de azt nem nagyon szeretem.:( )

Először azt hittem, a cím alapján, hogy valami bugyuta áltudományos könyv lesz, de tévedtem. Egészen a legutolsó oldalig nem értettem, hogy mi köze van egymáshoz a címnek és a tartalomnak, de végülis megértettem. :)

Igazi romantikus történet, persze nagyon is XXI. századi stílusban. Minden szavát élveztem, a végén, mikor
letettem, csak néztem ki magamból, annyira ürességet éreztem - hiába a happy end, nekem azért hiányzik, hogy tudjam, mi lett a vége a történetnek, mi történt a jövőben...bárcsak sorozat lenne. :)

Ami nem tetszett benne, az az volt, hogy bár a beszélő E/3 személyben mesélte el a dolgokat, mégis Hadley (egyébként milyen név ez? Azt hittem, hogy Hailey, csak elírták..) szüleit nem például Hadley apja/anyja-ként emlegeti, hanem Apa/Anya-ként. Ezt eléggé furcsának tartottam.

Nagyon rendben van egyébként a könyv, de szerintem ebből az alapból sokkal csavarosabb, szövevényesebb sztorit lehetett volna kihozni.

(+A borító és a belső grafika: valami csodálatos!!)

«««««««««« (10/10)

Related Posts:

  • Kate King - Váczy András - Varázslók titkai - Daniel, Rupert, Emma Fülszöveg Harry Potter… egy tehetséges írónő zseniális műve, napjaink legismertebb regénye fiatalok számára, vagy csupán csak egy jól felépített reklámgépezet, amelyre milliók csábulnak el nap mint nap, könyvről könyvre, fi… Read More
  • Erin Jade Lange - Zsír Fülszöveg: Minden tervhez, legyen az jó vagy rossz, először is kell az isteni szikra. Egy honlap nem egészen tizenöt perc alatt elkészíthető: szerzünk egy szabad doménnevet, keresünk egy félkész formátumot, átmásoljuk a saj… Read More
  • Jenny Downham - Amíg élek Fülszöveg: Előbb-utóbb mindenki meghal – mindannyian tudjuk. A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja. De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg… Read More
  • A. O. Esther - Elveszett lelkek (Összetört Glóriák 1.) Fülszöveg: Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben? Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halá… Read More
  • Barbara Robinson - Legeslegjobb tanévem Krisztus előtt és után a Herdmanek vezetik a legpokolibb kölykök listáját: Ralph, Imogene, Leroy, Claude, Ollie és Gladys. Ha füstöt látsz, tuti ők vannak a dologban, akibe lehet, belekötnek, főleg az elsősökbe, és többe… Read More

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése