Justin Cronin trilógiájának második kötete újabb mesteri formába öntött, vérfagyasztó remekmű, méltó folytatása A szabadulásnak.
Eleinte jó tervnek tűnt: tizenkét halálraítéltet megfertőznek egy ősi vírussal, hogy élő fegyverekké alakítsák őket. Csakhogy a Tizenkettek a vírus hatására vérszomjas szörnyetegekké váltak. Amikor kitörtek a titkos kísérlet helyszínéről, elszabadult a pokol. Rémálom lett úrrá a Földön. A vírus pusztítását túlélő kevesek kis ellenállócsoportokba szerveződtek. Ám ha biztosítani akarják az emberiség fennmaradását, ahhoz nem elég, hogy igyekeznek életben maradni. Veszélyes küldetésre kell vállalkozniuk: fel kell kutatniuk a Tizenkettek mindegyikét, hogy végezzenek velük. Az ellenállók különös dolgot tapasztalnak: a fertőzöttek viselkedése érthetetlen módon megváltozik. A nyomok egy komor diktatúrához, a Hazához vezetnek, ahol egy igen különös trió nő igyekszik kedvére formálni az emberiség jövőjét. Talán csak egyvalaki húzhatja keresztül a számításaikat: Amy, a Sehonnan Jött Lány, az egykori titkos kísérlet tizenharmadik alanya, az ellenállók vezetője. Ő az egyetlen emberi lény, aki feltárhatja a Haza titkát, és aki képes behatolni a Tizenkettek elméjének mélyére. És meglehet, hogy amit ott talál, az mindennek a végét jelenti.
~
Ha olvastátok a Szabadulás-trilógia első kötetéről, A Szabadulásról szóló bejegyzésemet, akkor tudhatjátok, hogy körülbelül így érzek a sorozat iránt:
És habár szintén rengeteg ideig olvastam a könyvet az iskola, az elrettentő oldalszám és az apró betűméret miatt, mégis meg kell mondanom, hogy minden egyes percét imádtam!!
A Szabadulás egy hihetetlenül kínzó függővéggel ért véget, és sajnos a Tizenkettekben kb. a 200. oldal után derült ki, mi lett annak az eseménynek a vége, ami miatt tövig rágtam a körmöm a folytatásért. DE kiderült, és boldogabb nem is lehetnék.
Ebben a kötetben a Tizenkettek megmaradt tagjainak a levadászására helyeződött a hangsúly, viszont hőseinkben most sem csalódhattunk és rengeteg izgalmas pillanatot szolgáltattak nekünk. Mindegyik főszereplő viszontagságokon ment keresztül, néha még olvasni is fájt: elvesztették a reményt, küzdöttek, sírtak, közel kerültek a halálhoz és az események messzire sodorták őket egymástól. De mikor újra találkoztak szerencsés véletlenek folytán, mintha minden a helyére került volna, minden egyes darab egy óriási kirakóban összeállt eggyé, egy egységgé, amilyenek voltak, mielőtt elszakadtak egymástól. Számomra elképzelhetetlen, hogy tudtam eddig Justin Cronin írásai nélkül élni, hiszen az egyik legjobb disztópiás regényt írta meg, amit ember valaha látott, minden disztópiák ősanyját.
Az eddig két részből álló sorozat (úgy tudom, hogy trilógia lesz) folytatása The City of Mirrors címmel 2015 október 22-én jelenik meg Amerikában, és remélem, hogy nem sokkal ezután hozzánk is megérkezik a várva-várt folytatás, amiért megint csak tövig fogom rágni a körmöm.
És habár szintén rengeteg ideig olvastam a könyvet az iskola, az elrettentő oldalszám és az apró betűméret miatt, mégis meg kell mondanom, hogy minden egyes percét imádtam!!
A Szabadulás egy hihetetlenül kínzó függővéggel ért véget, és sajnos a Tizenkettekben kb. a 200. oldal után derült ki, mi lett annak az eseménynek a vége, ami miatt tövig rágtam a körmöm a folytatásért. DE kiderült, és boldogabb nem is lehetnék.
Ebben a kötetben a Tizenkettek megmaradt tagjainak a levadászására helyeződött a hangsúly, viszont hőseinkben most sem csalódhattunk és rengeteg izgalmas pillanatot szolgáltattak nekünk. Mindegyik főszereplő viszontagságokon ment keresztül, néha még olvasni is fájt: elvesztették a reményt, küzdöttek, sírtak, közel kerültek a halálhoz és az események messzire sodorták őket egymástól. De mikor újra találkoztak szerencsés véletlenek folytán, mintha minden a helyére került volna, minden egyes darab egy óriási kirakóban összeállt eggyé, egy egységgé, amilyenek voltak, mielőtt elszakadtak egymástól. Számomra elképzelhetetlen, hogy tudtam eddig Justin Cronin írásai nélkül élni, hiszen az egyik legjobb disztópiás regényt írta meg, amit ember valaha látott, minden disztópiák ősanyját.Az eddig két részből álló sorozat (úgy tudom, hogy trilógia lesz) folytatása The City of Mirrors címmel 2015 október 22-én jelenik meg Amerikában, és remélem, hogy nem sokkal ezután hozzánk is megérkezik a várva-várt folytatás, amiért megint csak tövig fogom rágni a körmöm.
Szereplők
Peter Jaxon - Hadnagy az Expedíciós Egységnél
Lawrence Grey - Életfogytiglanra ítélt elítélt, takarító a síházban.
Sarah Fisher - Nővér, Michael húga, Hollis menyasszonya.
Michael Fisher - Sarah bátyja, szerelő az Olajúton.
Alicia Donadio - Félig ember, félig fertőzött katona
Lila Kyle - Brad Wolgast volt felesége, "a fertőzöttek anyja"
Hollis Wilson - Sarah vőlegénye
Bernard Kittridge - "A denveri végvár", leszerelt katona, Alicia apja
Kate Wilson - Hollis és Sarah lánya
Amy Harper Bellafonte - A sehonnan jött lány, fertőzött.
Tim - April öccse
April - Alicia anyja
Caleb Jaxon - Theo Jaxon és Mausami Patal elárvult fia, Peter keresztfia
Lore - Szerelő az Olajúton, Michael párja
Horace Guilder - A "vörös szeműek" egyik vezetője
Tifty Lamont - Hírhedt gengszter, Nitia apja
Baszógép - Kollaboráns a Síkföldön
Nitia Vorhees - Dee Vorhees és Tifty Lamont szerelemgyereke
Kedvenc idézetek
"Reményt kell adni az embereknek, és akkor szinte bármit megcsinálnak. De nem csak az átlagos, hétköznapi dolgokra vonatkozóan kell a remény – hogy lesz ételük, ruhájuk, nem lesznek betegek, jó külvárosi iskolákba járhatnak a gyerekeik, alacsony lesz a törlesztő részlet és egyszerű a finanszírozás. Az embereknek szükségük van a látható világon, a testi megpróbáltatásokon, az élet végtelen és unalmas tárgyi valóságán túlmutató reményre is Reményre, hogy nem minden az, aminek látszik."
"Az ellenségeim vérében fogok megkeresztelkedni."
"A síkföld polgárai az összes kollaboránsnak adtak valami becenevet. A Baszógép azért volt Baszógép, mert szerette megerőszakolni az embereket. Sok kollaboráns megerőszakolta az embereket, olyan volt ez nekik, mint valami játék, de Baszógép kitűnt a szexuális étvágyának féktelenségével. Nők, férfiak, gyerekek, lábas jószág. Baszógép megerőszakolta volna a szelet is, ha lett volna rajta lyuk."
"Száz évvel ezelőtt az emberiség majdnem teljesen elpusztította magát. Könnyű lenne ebből arra következtetni, hogy Isten nem nagyon szeret minket. Vagy hogy nincs Isten, minden kiszámíthatatlan és értelmetlen, és mi akár fel is adhatnánk, be is fejezhetnénk. Kösz mindent, Föld bolygó, örültem a szerencsének."
"A katonaság olyan, amilyen. Még a latrinára sem tudsz kimenni anélkül, hogy ne kelljen három példányban kitöltened egy űrlapot."
"Michael Fisher, első osztályú szerelő – Michael, az Okos, Világok Áthidalója – mély és álomtalan álomból ébredt arra az összetéveszthetetlen érzésre, hogy valaki éppen a farkán lovagol."
"Nem volt kérdés, hogy Dee és Vor összetartoznak, soha kétség sem fért hozzá. Azokban a bensőséges pillanatokban, amikor csak ők ketten voltak ott, a férfi olyan vágyakozással ejtette ki a nevét a sötétben, hogy az szinte fájdalmas volt; ennyire szerette őt Vor. Mellette Dee valahogy… valóságosabbnak érezte magát. Mintha ő, Dee Vorhees – feleség és anya, a néhai Sis és Jedediah Crukshank lánya, a texasi Kerrville-nek, a fény és a biztonság utolsó oázisának polgára egy olyan világban, amely nem ismert ilyesmit – a valóságban is létezne."
"– Az anyám Kearneyben él – szólt Linda Robinson. – Mi oda tartottunk.
– Jézusom – mondta gúnyosan Jamal. – Már megmondtam magának, hölgyem, hogy Kearneyben pont ugyanaz a helyzet, mint Fort Collinsban. A rádióban is bemondták.
Minden csapatban van egy ilyen, gondoltam Kittridge. Már csak ez hiányzott neki.
– Nem tudná befogni a száját csak most az egyszer? – fordult hátra Linda férje, Joe.
– Sajnálom, hogy nekem kell közölnöm a rossz hírt, de a felesége anyja most már valószínűleg a plafonról lóg lefelé, és eszi a kutyát."
"– Meg fogok halni.
«««««««««« (10/10)
Kiadó: Cartaphilus
Oldalszám: 648
Kiadás éve: 2013
Eredeti cím: The Twelve
A bejegyzés a Cartaphilus Kiadó jóvoltából jöhetett létre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése