Egy éves a blog!! :) ~ nyereményjáték

Eljött a blog egyéves születésnapja, és hú... most nagyon nem tudok mit írni. Teljesen meghatott és nosztalgikus hangulatban vagyok, visszaemlékszem, hol tartottam egy évvel ezelőtt, és mennyi mindenen keresztülmentem, mióta elindult a blog. Pontosan egy éve, 2013 szeptember 27-ét megelőző héten pont beteg voltam, és a felgyülemlett szabadidőmben körvonalazódott bennem egy gondolat, ami már régóta érett bennem, vagyis hogy nyissak egy könyves blogot. Több blogot is vezettem már életem során, és 2013 júliusában csatlakoztam a Könyvfalók szerkesztőségéhez, viszont ezt nem éreztem teljesen sajátomnak, hiszen ide több ember ír, és nem ereszthetem teljesen szabadra a kreativitásomat. És szeptember 27-én megnyitottam a blogomat... :)
Azóta rengeteg minden történt, és egyszerűen még belegondolni is szédítő, mekkora fordulatot vett az életem. Az olvasás körülbelül 2013 óta játszik szerepet az életemben, de ekkor még csak úgy random olvasgattam a könyveket. Ez is megváltozott, hiszen most már amint leteszem az egyik könyvet, felveszem a másikat - olvasok a kocsiban, a buszon, a szünetekben, az órákon, lefekvés előtt, felkelés után, ebéd közben, szóval állandóan. Az életem ennél nem is változhatott volna jobb irányba. Ezalatt az egy év alatt több, mint 27.000 oldalmegjelenítést, 100 követőt és 400 bejegyzést számlált az oldal (vagyis minimum minden napra 1-et :)). 11 kiadóval és számos íróval állok kapcsolatban, és rengeteg csodálatos embert ismertem meg a szerkesztőségekben, illetve az írók személyében - interjút készítettem best-seller író szerzőkkel és több száz kedvesnél kedvesebb kommentet kaptam a bloggal kapcsolatban. Iszonyatosan sok munkát öltem bele az utóbbi egy évbe, három teljes kinézetváltás, több nyereményjáték, egy extra tartalmas tematikus hét és rengeteg-rengeteg bejegyzés van a hátam mögött, de minden belefektetett perc megérte, ugyanis amióta megnyitottam a blogot, az életem egy folyamatos felfelé menetelő hullámvasút. Nem is lehetnék boldogabb...


Hogy megünnepeljük ezt a mérföldkövet, nyereményjátékot indítok. Két könyvet nyerhettek meg, az egyiket 2 kérdés megválaszolásával, a másikat pedig egy kreatív játékkal. Na de akkor lássuk a könyveket. :)

Az első könyv
Ann Aguirre - Menedék c. könyve, amelyet a Fumax Kiadó jóvoltából nyerhettek meg!

A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.

Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.


Köszöntünk az apokalipszisben!

~

Két kérdésre kell válaszolnotok, ami szerintem nagyon egyszerű. :)

1. Mi Ann Aguirre Menedék-trilógiájának befejező kötetének a címe, ami nemsokára megjelenik a Fumax Kiadó gondozásában? 

2. Hogy hívják a Menedék főszereplőjét?

Tovább növelhetitek nyerési esélyeiteket, ha teljesítitek az extra feltételeket. Ezek nem kötelezőek, de minden feltétel teljesítésével +1 esélyed van, hogy megnyerd a könyvet. Ha mindent teljesítesz, akkor 11x kerül bele a neved a képzeletbeli kalapba!

Játékszabályok:

  • A nyereményjáték 2014. 09. 27-én indul és 2 hétig tart.
  • Eredményhirdetés: 2014. 10. 11-én.
  • A pluszkérdések csak akkor jelennek meg, ha teljesítitek a két kötelező feladatot, és válaszoltok a két egyszerű kérdésre.
  • Egy nyertest sorsolunk ki, aki megnyerheti a Fumax Kiadó felajánlásából a könyvet, amelyet a kiadó postáz ki.
  • A nyertest az eredményhirdetés után emailben értesítem. Ha nem reagál egy hétig, új nyertest sorsolok.
  • A jelentkezések át lesznek nézve, és a hibás jelentkezések törlésre kerülnek.
  • A két nyereményjátékra való jelentkezés nem zárja ki egymást.
  • Csak magyarországi címre postázunk!



A második könyv

A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben c. könyve, amelyet maga a szerző felajánlásából nyerhettek meg! :)

Amy Soleil élete nem egyszerű.

Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.

Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.

Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.

Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.

Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű.

A Holdárnyék-sorozat első részével kezdetét veszi az izgalmas, az egész világon és történelmen átívelő kaland.


~

Ezt a nyereményjátékot egy kicsit kreatívabb olvasóim számára ajánlom, ugyanis ahhoz, hogy esélyed legyen megnyerni a könyvet, nem kell semmilyen Rafflecopter-t kitöltened. A nyereményjáték lényege:

Írj dalszöveget!

Két téma közül választhattok:
1. Írj olyan dalszöveget, ami kapcsolódik a könyvhöz, a könyv hangulatához! Ezt a könyv elolvasása nélkül, a fülszöveg alapján is megteheted.
2. "Arcok a ködben" ~ Ereszd szabadon a fantáziád! A megadott jelige lehet a dal címe, egy sor, egy érzés..bármi, ami eszedbe jut! :)

Példa a trilógia harmadik kötetéből:

A Fény Virága

1. És ismét fázom, zuhog az eső
Bevágott elém, leköröz a jövő
Nekem futnom kell, szöknöm kell
Kámforrá válnom, tűnnöm el

2. Elnyom a holnap, rámül e homály
Megmondják, mikor, hogy, hova állj
Mit tegyél, mit ne, sőt, ezt magadtól akard
Ernyedő kezedből hulljon ki a kard

/Bridge/:
Nagy bajban vagyok, ó, abból tudom
Hogy mindehhez megvan már mosolyom
A mosoly, amivel a világra nézek…
Vagy eltűnök, vagy elenyészek
És

/refrén:/
Elfutok, el
Egy leszek a messzeséggel
Engedj szabadon, kérlek, vagy végem
Jöjj velem, igen
Veled már nem kell félnem,
Hogy a jövő lepecsétel…
Lezár

3. Te egyetlen fény a sötét ég alatt
Halhatatlan virág, ragyogó amaranth
Ha velem vagy, együtt megyünk
Ketten a jövőt is kielőzzük

/Bridge:/
És mosolygok, bárhova nézek
Eltűnök, de el nem enyészek
És

/Refrén:/
Elfutok, el
Egy leszek a messzeséggel
Engedj szabadon, kérlek, vagy végem
Jöjj velem, igen
Veled már nem kell félnem,
Hogy a jövő lepecsétel…
Lezár

4. Szemedben látom a Napot
És a hajadban érzem a szelet
A lelked nekem is lelket adott
Már a jövő előtt szaladok veled
És a napon, amikor megállunk
Magunk is Nappá, széllé válunk
És örökké

/Refrén:/
Elfutok, el
Egy leszek a messzeséggel
Engedj szabadon, kérlek, vagy végem
Jöjj velem, igen
Veled már nem kell félnem,
Hogy a jövő lepecsétel…
Lezár

Küldd be dalszövegedet az alábbi e-mail címre: nyeremenyjatek.ekvblog@gmail.com

Játékszabályok:

  • A nyereményjáték 2014. 09. 27-én indul és 2 hétig tart.
  • Eredményhirdetés: 2014. 10. 11-én.
  • Egy jelentkező maximum két dalszöveget küldhet be.
  • Egy nyertest sorsolunk ki, aki megnyerheti a szerző által felajánlott könyvet.
  • Csak magyarországi címre postázunk!
  • A két nyereményjátékra való jelentkezés nem zárja ki egymást.
  • A beküldött dalszövegeket egy kétfős zsűri bírálja el:

 
A. M. Aranth, a könyv szerzője, akivel a közeljövőben egy interjút is olvashattok a blogon, illetve milyen meglepő, én. :D

Jó játékot! :)

Rendeld meg most!

Rendeld meg a borítóra kattintva Ann Aguirre Razorland-trilógiájának eddig megjelent köteteit, illetve rendeld elő a hamarosan megjelenő befejező kötetet, a Hordát jelentős kedvezménnyel a Fumax Kiadó webshopjából, 10.000 forinttól ingyenes házhoz szállítással!

  

Rendeld elő A. M. Aranth debütáló könyvét az Alexandra webáruházából 20% kedvezménnyel, ingyenes bolti átvétellel a borítóra kattintva :)

22 megjegyzés:

  1. Szia!:)
    Igazából már régebb óta követem a blogodat, de mióta a HP-s hetet csináltad, azóta sokkal többször felnézek.:))

    VálaszTörlés
  2. Boldog szülinapot!! :) bár csak most találtam rá erre a blogra de nagyon tetszik :) csak így tovább ^^

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot! Csak most találtam a blogra de eddig nagyon tetszik. TETSZETŐS :)

    VálaszTörlés
  4. Boldog BlogSzülinapot :))) Mi jut eszembe a blogodról? IMÁDOM olvasni :P De komolyan, már korábban is feljártam, amikor jött az új bejegyzés, de a HP hétnél itt ragadtam végleg :))) (szigorúan zárójeles: még még még book taget :))

    VálaszTörlés
  5. Boldogságos Blogszülinapot.:D

    VálaszTörlés
  6. Boldog születésnapot! :) Köszi a nyereményjátékot! :)

    VálaszTörlés
  7. Boldog blogszülinapot! Még sok ilyet!:)

    VálaszTörlés
  8. Ami először eszembe jut, az az, hogy ugyanabban a betegségben szenvedünk (könyvfüggőség), a HP hét óta imádom a blogot :DD

    VálaszTörlés
  9. Boldog Szülinapot! Nagyon szuper a blog, csak így tovább. :)

    VálaszTörlés
  10. Boldog szülinapot kívánok én is! :) Nekem az első, ami eszembe jut, egy meglibbenő függöny :)

    VálaszTörlés
  11. Boldog szülinapot! Az első dolog, ami eszembe jut, hogy milyen szép a háttér. :)

    VálaszTörlés
  12. Happy Birthday!:3
    Ami nekem először eszembe jut erről az oldalról----> fantasztikus

    VálaszTörlés
  13. Boldog Szülinapot:) Szép és igényes az oldalad! További sok sikert :D

    VálaszTörlés
  14. Boldog blogszülinapoot! :3 Nagyon tetszik a blogod, kár, hogy csak most találtam rá:(

    VálaszTörlés
  15. Sziaaa!
    Boldog Szülinapooot! :33 Nagyon tetszik a blogod, főleg a könyvek amiket olvasol ;) Nagyon hasonló az ízlésünk :)) Lett egy új rendszeres olvasód :))
    ~R

    VálaszTörlés
  16. Boldog Születésnapot :) Tetszik a blogod, nagyon hasonlít az ízlésünk könyvek terén
    Csak így tovább :)

    VálaszTörlés
  17. Hogy mi jut eszembe a blogodról?Az,hogy jó az írásmódod,stílusod. :)

    VálaszTörlés
  18. Mi jut eszembe a blogodról? Könyvek :)

    VálaszTörlés
  19. A blogodról a könyvek jutnak az eszembe :D

    VálaszTörlés