húsára, vagy vegetarianizmusra fanyarodnának a túlélés érdekében? T. S. Thomas, egy fiatal, tehetséges magyar kortárs író ezt az ötletet vetette papírra Londinium hercege című könyvében, amely az Eaten-trilógia első része. Sikerült interjút készítenem az íróval, aki elárulta a "titkot" az írói álnév mögött, és megörvendeztetett minket a trilógia második részének tervezett megjelenési időpontjával is. :)
Jellemezd magad öt szóval!
Superman, Batman, Pókember, Néma Bob. Viccet félretéve: Béna, őszinte, boldog, lelkes, öntelt.
A könyv hátlapjáról megtudhatjuk rólad, hogy imádod a filmeket. Melyik a kedvenced? Milyen műfajt szeretsz?
A top tízes lista szinte havonta változik, a mostani szituáció így áll:
1. Ponyvaregény
2. Whiplash
3. Egy hatás alatt álló nő
4. Jurassic Park
5. Aranypolgár
6. Psycho
7. Biciklitolvajok
8. John Carpenter's Halloween
9. Bárányok hallgatnak
10. Hatodik érzék
Lehetetlen kiválasztani tízet, de számomra így könnyebb, mert a műfaj sosem érdekelt. Az "Egy hatás alatt álló nő", az "Aranypolgár", a "Whiplash" vagy a "Biciklitolvajok" köszönőviszonyban sincsenek az egyetemes popkultúrával. Pont ettől működnek, mert őszintén azonosulhatunk a szereplőkkel és giccsmentesen meghatóak. Egy "Jurassic Park" például pont az ellenkezője miatt működik, szórakoztatni akar a legigényesebb módon. A "Hatodik érzék" már mindkét oldalra hatni próbál, ez a legszerencsésebb ötvözete a drámának és az olcsó B filmes hatáskeltésnek.
Milyen mértékben befolyásolta a filmszereteted a könyv alakulását?
Erre azt szoktam mondani, hogy ilyenkor egy forgatókönyv nyersesége és direktsége kerülhet előtérbe az író szempontjából. Ez azért nem teljesen reális, hiszen a Londinium hercegében előszeretettel éltem a regény formai lehetőségeivel, melyek filmen értelmetlenek vagy éppen kivitelezhetetlenek. Az egyes szám első személyű elbeszélésmód mozgóképen ritkán működik és még sorolhatnám. Egy regény esetében az olvasó válik a rendezővé, ezért érezhetjük azt sokszor, hogy nagyobb élmény az olvasás, mint a filmnézés.
Mi inspirálta a Londinium hercegét?
A félelemből fakadó képmutatás. Sokszor válunk azzá, amitől félünk, hiába próbáljuk tagadni. A főhősöm nem tud mit kezdeni az érzéseivel és fogalma sincs, hogyan küzdjön meg a belső démonaival. Hirtelen a társadalom egy olyan szeletében találja magát, mely mindig is az erkölcsi fertőt jelentette számára. Vannak olvasók, akik egyáltalán nem értik Demetriust, hiszen túlságosan sebezhető és önző. Lehet egy ilyen hős eszményi? Nem kell annak lennie. Demetrius azért válik furává, mert nem titkolja el a belső viaskodásának a tényét, nem önti nyakon egy adag ön-idealizáló rózsaszín köddel a saját valóságát. Pont ezáltal lesz keményebb és bölcsebb a későbbiekben (főként a többi kötetben). Rettentően szeretjük az idealizmust, sőt, általában össze is tévesztjük a pozitív gondolkodással. Sőt, még tovább is mehetünk, hiszen az elnyomott, sötét gondolatainkat lefedhetjük a társadalmi normák politikailag korrekt eszméivel. Ebben a média a legfőbb támogatónk. Irányított depresszió, megbélyegzés, nevetségesen direkt gyűlöletkeltés. Hát persze, hogy utáljuk Demetriust! Mégis milyen normának felelne meg egy önmagával szemben (is) teljesen őszinte, összezavarodott srác? Savanyú a szőlő. És nem az emberhús. A kannibalizmus csak egy ócska körítés, egy szimbólum, ha valaki csak ezt látja meg belőle, nem értem el a célom.
Mikor jön a folytatás?
A tervek szerint 2017. áprilisában már a polcokon lesz.
Elképzelhetőnek tartod, hogy a könyvben leírtak (az állatok kihalása miatt kialakuló kannibál társadalom) a jövőben valóra váljanak?
Létezik egy bizonyos gagyiság-faktor a szórakoztató irodalom eme szegletében, nálam pedig elég magas. Ezzel hangsúlyoztam a karakterek és a sztori szatirikus mivoltát. Konkrétan ezt a világot nem tudom a valóságban elképzelni, de a társadalmi összetételeket és a szélsőséges eszméket annál inkább. Sajnos nem kell a jövőbe mennünk értük. De ott a másik oldal is, a remény.
Ha ez megtörténne, melyik tábort erősítenéd: a zöldség- vagy a húsevőkét? Miért?
Én a konformista, összezavarodott, megalkuvó punci Demetrius lennék. Éheznék kicsit a vidéken, aztán jól benyalnék az uralkodó osztálynak, rástartolnék a helyi góré lányára, hogy végül egy érzelmek nélküli idiótává váljak. Aztán megráznám magam és megpróbálnám rendbe tenni a gondolataimat. A "mi lenne ha..."- szituációkra azért nehéz válaszolni, mert sok esetben valami önidealizáló butaság születik az ötleteinkből, és ha a dolog tényleg megtörténik, hirtelen ott találjuk magunkat a sötét oldalon, majd jóval később jövünk csak rá, mit tettünk valójában.
Szeretsz olvasni? Melyik a kedvenc könyved?
Cormac McCarthy és Hunter S. Thompson minden mennyiségben. Ők szeretnek olyan kérdéseket feltenni, melyekre nem adható egyértelmű válasz. Ha kedvencet kellene választanom, akkor Cormac McCarthy Az Út.
A könyvben két erős és érdekes férfi szereplő is jelen van. Demetrius-szal vagy Lukával tudsz jobban azonosulni?
Inkább Dem vagyok. Luka őszintén laza, Dem csak próbál annak tűnni. Valójában a könyv összes karaktere én vagyok. Tudok én Abigail is lenni férfi kiadásban: rám senki ne nézzen, én vagyok a világ közepe stb... Amikor éppen Marv vagyok, ne akarj találkozni velem! :)
Te a könyv elején Dem helyében felajánlanád a húsodat a családodért?
Fel. Viszont tudat alatt egy ócska mártíromságnak gondolnám csak, és végig azon dolgoznék, hogy ne kelljen a kés alá feküdnöm. És ezzel nem is vagyok egyedül. Hangemberből sok van. A valódi hősök éles helyzetekben születnek. Locsogni mindenki tud.
Melyik volt az a film, amelyik elindított a filmfüggőség útján?
Jurassic Park. Tízéves forma gyerekként nem gondoltam volna, hogy meg lehet csinálni egy bunkó B szörnyfilmet A filmes minőségben. Onnan nem volt megállás. :)
Miért döntöttél úgy, hogy álnéven írod meg a könyvet?
A szórakoztató irodalom alá tartozó könyvek általában álnevesek. Sok esetben nem véletlenül. A "szennyirodalom" megnevezés sok írónak sértő lehet. Nálam ez pont ellentétes hatást vált ki. A gagyi, bűnös élvezetek jutnak róla eszembe, mint a hetvenes évek olcsó Grindhouse-filmjei, vagy a Universal stúdió horror klasszikusai. Ez a vonal megvan az irodalomban is, és számomra egyfajta camp életérzést közvetítenek. Ebbe a kategóriába tartozik a Londinium hercege is. Mindig is szerettem volna magamnak egy írói nevet, emellett ha egyszer valami nagyon irodalmi dologba vágnék, talán a saját nevemet használom majd. De ki tudja még, mit hoz a jövő?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése