A bioszféra falain túli világot Halálzónának hívják. Odakint millió arca van a halálnak. Aria soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá.
Aria egészen eddig a külvilágtól elszigetelt, biztonságot jelentő Reverie-ben élt. Elképzelni sem tudta, mi lehet a város határain túl. Amikor azonban édesanyja eltűnik, tudja, hogy meg kell találnia. Még akkor is, ha ehhez át kell hágnia a szabályokat.
A vad Perry a külső világból való, nem ismeri a kupolák nyújtotta biztonságot, s nap mint nap meg kell harcolnia az életben maradásért. Ariához hasonlóan ő is kitaszított, és talán ő az egyetlen, aki segíthet a lánynak… a lány pedig neki.
Az éterviharok által sújtott Halálzónában Aria és Perry csak egymásra számíthatnak. Minden ellenszenvük ellenére együtt kell működniük, ha le akarják győzni a rájuk leselkedő ezernyi veszélyt, és válaszokat akarnak kapni a kérdéseikre.
A Végtelen ég alatt a posztapokaliptikus disztópia és a cyberpunk sci-fi lenyűgöző keveréke. Mindazoknak tetszeni fog, akiket magával ragadott Collins Éhezők viadala trilógiája vagy Gibson klasszikusa, a Neurománc. A regény jogait eddig huszonhat országban adták el, a megfilmesítés joga pedig a Warner Broshoz került.
Három éve olvastam először ezt a könyvet, akkor ilyen értékelést írtam róla:
Nagyon gyorsan végeztem vele, izgalmas történet volt. Imádtam, hogy kettős nézőpontot bontakoztatott ki: egyrészt ott volt Peregrine (Perry), a külsős, és Aria, a belsős lány szemszöge. Először azt hittem, mikor megjelent Perry hangja, hogy csak véletlen találkozás, de aztán újra és újra összefonódott a sorsuk. Érdekes volt, hogy habár Perry és Aria elbeszéléseit tartalmazta a könyv, mégis első szám harmadik személyben íródott az egész. Tetszett a szakadéknyi különbség a két főhős élete és kultúrája között. Nagyon érdekesnek, nagy innovációnak tartom a Világok, az e-szem létezését, és azt, hogy a dagályok törzsének lakói mind különleges képességűek. Ez jelképezi, hogy attól, hogy nem kaptak helyet a bioszférában, még ők is értékesek. Nagyon érdekes disztópiás olvasmány, mindenkinek ajánlom. :) ★★★★★★★★★★ (10/10)
Viszont most a Mini Könyvklub kapcsán újraolvastam és egy kicsit megváltozott a véleményem. Ennek talán az az oka, hogy három éve, még kezdő olvasóként nem volt olyan túlzottan nagy elképzelésem egy jó könyvről, és így egy kevésbé jó könyvet is fantasztikusnak láttam. Vagy azóta olyan sok jó könyvet olvastam, hogy könnyebben felismerem, ha valami nem üti meg a mércét. Egy szó, mint száz, a Végtelen ég alatt második olvasásra már nem igazán tetszett. :/
Persze még mindig tartom azt az állítást, hogy a két főhős szimpatikus és tetszenek a monológjaik, beszélgetéseik, de valahogy ez a könyv nekem annyira... nyögvenyelős. Nehezen peregtek a lapok az ujjaim között, eléggé untam az egészet (arra gondolhatnánk, hogy azért, mert tudtam, mi fog történni - de nem, már elfelejtettem azóta). Biztos vagyok benne, hogy többet nem olvasnám el, ez is bőven elég volt. De ettől függetlenül meg kell hagyni, hogy tényleg nagyon izgalmas az egész világ, amit az írónő felépített.
Kedvenc idézetek
"Olyan a hangod, mint az éjféli tűz. Melegség árad belőle, és csupa arany. Elhallgatnálak így az idők végezetéig. "
"Ha nem létezik félelem, akkor hogy létezhet biztonság? Vagy bátorság?"
"– Hogy tud valaki így megbántani olyasvalakit, akit szeret? – Tudod, az ember néha azokkal a legkegyetlenebb, akiket szeret."
Szereplők
Aria és Perry
★★☆☆☆☆☆☆☆☆ (2/10)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése